Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket

Tudomány - 2019-08-02

Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket - közölte az alapítvány pénteken. A végső szétválasztó műtétet - az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozást - a dakkai központi katonai kórházban (CMH) helyi idő szerint csütörtök hajnalban kezdték el a 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat vezetésével.

Az ikrek állapota stabil, de szövődmények lehetségesek - tudatták.

Kiemelték, amellett, hogy a két hároméves kislánynak megteremtették a jobb élet lehetőségét, a lépések külön is tudományos jelentőséggel bírnak, mert új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat.

Az alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben 15 évnyi hazai és 7 évnyi missziós tevékenység után kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására.

A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű "Operation Freedom"-nak (Szabadság hadművelet) elnevezett műtétsorozat első fázisában 2018-ban szintén Dakkában Hudák István vezetésével endovaszkuláris módszerrel szétválasztották a közös agyi fő szállítóér-szakaszt. A második - plasztikai sebészeti - fázis, amelynek során beültették és fél évig fokozatosan tágították a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszert, Budapesten Pataki Gergely vezetésével történt meg.

A műtétsorozat harmadik fázisa a végső szétválasztás volt Csókay András vezetésével - olvasható a közleményben.