Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
Bóna Szabolcs bejegyzésében azt írta, hogy az elmúlt hónapokban az agrártársadalom sok szereplőjével beszélt, akik egy dologban egyetértettek: az agrárkamarának végre a gazdálkodók érdekeit kellene szolgálnia. Egy köztestület nem lehet egyetlen politikai oldal kiszolgálója, hiszen a kamara azért jött létre, hogy az agrárium szereplőit képviselje: a családi és kisgazdaságokat, az őstermelőket, az állattartókat, a kertészeket és a nagy agrárvállalkozókat is - közölte.
- írta a miniszter.
Bóna Szabolcs szerint gazdasági kérdésekre is választ kell adnia a kamarának. A NAK 2025-ös beszámolója szerint több mint 18 milliárd forint tagdíjbevétel folyt be a gazdáktól. Emellett több mint 21 milliárd forint támogatási bevétel érkezett a szervezethez. Mindezek mellett a kamara csak tavaly közel 12 milliárd forintos adózott eredményt ért el, valamint több mint 25 milliárd forintos saját tőkével rendelkezett. "Eszméletlen összegek ezek! Ezek nem vélemények. Ezek a kamara saját nyilvános beszámolójának adatai. És ezek alapján joggal kérdezhetjük: mi indokolta, hogy ilyen mértékű vagyont halmozzon fel egy kötelező tagságra épülő köztestület? Miért kellett évről évre ilyen magas tagdíjakat fizetni? Miért kellett milliárdokat felhalmozni ahelyett, hogy érdemben képviselték volna a gazdákat, azaz végezték volna a munkájukat? Ugyanilyen fontos kérdés az is, hogy indokoltak voltak-e azok a személyi ráfordítások és juttatások, amelyekre évente több mint 18 milliárd forintot fordított a szervezet.
Rámutatott: minden egyes befizetett forint közpénz, ezért minden forinttal el kell tudni számolni.
"Mi abban hiszünk, hogy egy érdekképviseletnek nem az a feladata, hogy kiszolgálja a politikát, hanem az, hogy szükség esetén akár a politikával is vitába szálljon az agrártársadalom érdekében. Ezért kezdeményeztük a kamara teljes megújítását!"- fogalmazott.