DK: az EP azt javasolja rezsiügyben a tagállamoknak, amit az árnyékkormány tenne Magyarországon

Vélemény - 2022-10-06

Az Európai Parlament azt javasolja a tagállamoknak rezsiügyben, amit a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya tenne Magyarországon - jelentette ki csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a párt ügyvezető alelnöke.

Molnár Csaba azt mondta, hogy a többi tagállamban messze nem akkora a baj, mint Magyarországon, de Európa a "magyarnál sokkal kevésé emelkedő rezsiköltségekkel szemben is" védeni akarja a polgárait.
Az EP-képviselő emlékeztetett, hogy a DK korábban egy rezsimoratórium bevezetését kezdeményezte.

Magyarázatként hozzátette, ennek alapján 2023. június 30-ig nem lehetne kikapcsolni a gázt és az áramot azoknál, akiknek idén augusztus 1-jén nem volt egy hónapot meghaladó tartozásuk, és továbbra is kifizetik a január és augusztus közötti átlagos havi számlaértéket.
Az árnyék-kancelláriaminiszter kiemelte, az EP ezügyben arra figyelmezteti a tagállamokat, hogy nem szabad kizárni az energiaszolgáltatásból azokat a fogyasztókat, akik nem engedhetik meg maguknak a növekvő energiaszámláik kifizetését.
Molnár Csaba visszautalt, hogy az árnyékkormány a szociális és a jövedelmi helyzet alapján egy rezsitámogatási rendszert dolgozna ki. Az EP pedig a lakhatás, az alapvető szociális szükségletekhez való hozzáférés és a szociális infrastruktúra terén fogalmaz meg feladatokat - közölte.