Az Európai Unió Bíróságának döntése alapján törvénytelen volt Paks II. építésének engedélyezése az Európai Bizottság részéről. A döntés szerint ugyanis azzal, hogy az Orbán-kormány nyílt pályáztatás nélkül orosz cégeket bízott meg az új atomerőmű építésével, megszegte az uniós közbeszerzési szabályokat.
A Demokratikus Koalíció szerint az uniós bíróság döntése miatt azonnal le kell állítani Paks II. építését, amely kizárólag a korrupt közbeszerzésen gazdagodó orosz és magyar milliárdosok érdekeit szolgálja. Csak Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök üzleti körei járnak jól a méregdrága beruházással. Az elavult orosz nukleáris technológiára fordított ezermilliárdokból inkább a hazai megújuló energiatermelést (szél, nap, geotermia) kellene fejleszteni, valamint meghosszabbítani a Paks I. atomerőmű üzemidejét
. Ez Dobrev Klára baloldali programja. Ennek megvalósításáért indul el a DK önálló országos listán és mind a 106 választókerületben a 2026-os választásokon, mert több mint félmillió baloldali szavazót kell elvinnünk a szavazófülkékbe. Dobrev Klára baloldali programja és a baloldali szavazók nélkül pedig nem lesz kormányváltás.
Varju László
A DK országgyűlési képviselője, alelnöke
Kiadó: Demokratikus Koalíció
NKT