Fegyver helyett pénz – tudatos, provokatív művelet lehetett az ukrán pénzszállítók elfogása

Vélemény - 2026-03-20

A VSquare oknyomozó portál szerint a TEK fegyverek miatt akart lecsapni az Oschadbank embereire, de fegyvert nem találtak, ezért kellett B-tervként bevetni a pénzmosás gyanúját.

Az akció másnapján, március 6-án pénteken hajnalban Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter közölte, hogy a magyar hatóságok elfogtak hét ukrán állampolgárt, az elfogást "túszejtésnek" titulálta, és hozzátette, hogy az akció okát nem ismerik. Szibiha azt írta, hogy az Oschadbank alkalmazottai két banki járművet vezettek, melyek Ausztria és Ukrajna között szállítottak készpénzt az állami bankok közötti rendszeres szolgáltatás keretében. Az autókban összesen 40 millió dollár, 35 millió euró és 9 kilogramm arany volt. A NAV később bejelentette, hogy büntetőeljárást indít „pénzmosás bűncselekményének gyanújával.” A NAV a nyomozást a Terrorelhárítási Központ közreműködésével végzi.

Március 19-én a VSquare oknyomozó portál azt írta, hogy a TEK akciójábak hátterében egy tudatosan felépített titkosszolgálati provokáció állhatott, az akció élén pedig Farkas Örs, a polgári hírszerzést felügyelő államtitkár állt. Hírlevelében a portál megjegyezte, hogy az akció politikai indíttatású volt, melynek célja konfliktust szítani Ukrajnával, amit fel tudnak használni az április 12-ei országgyúéási választásokat megelőző kampány során. A Fidesz 2026-os kampányában Kijev és Brüsszel a párt ellenségképek, és a narratívájukat erősítené, ha azzal gyanúsíthatnák őket, hogy összejátszanak Magyarország ellenében.

Farkas Örs a titkosszolgálatokat és a kormányzati kommunikációt irányító miniszter, Rogán Antal egyik kulcsembere. Az akció a hivatalos jogi indoklás egy elhárítási vizsgálat volt, amely az Oschadbank biztonsági csapatát vezető volt ukrán SBU-tiszt ellen irányult. A VSquare azt írja, hogy a magyar hírszerzés már 2026 januárjától figyelte a bank pénzszállító járatainak Ausztria és Ukrajna közötti mozgását, és hogy még arról is volt információjuk, hogy az ukrán banki alkalmazottak melyik bécsi hotelben szállnak meg. A hírlevelet jegyző Panyi Szabolcs információi szerint az eredeti terv az volt, hogy az ukránokat fegyverszállítás közben kapják el, ami alapot adott volna vagy az illegális fegyverkereskedelem, vagy a terrorizmus narratívájához, és hogy épp ezért bízták meg a TEK-et az akcióval. Panyi megjegyzi, hogy a rajtaütést Farkas irányította a TEK műveleti központjából, és hogy ott voltak mellette a polgári titkosszolgálatok képviselői is. A terv viszont megdőlt, amikor kiderült, hogy a pénzt szállító őröknél nem volt fegyver, és hogy az ukránoknál minden irat rendben van, magyarán a pénzszállítás törvényes keretek között történik. Panyinak az ügyre rálátó forrása szerint egyértelművé vált, hogy

  • a rajtaütésnek,
  • az őrizetbe vételnek,
  • az ügyvédek híján történt kihallgatásnak és
  • a kiutasításnak sem volt jogalapja,
  • és hogy épp ezért szóltak a NAV-nak, hogy indítsanak vizsgálatot pénzmosás ellenében.

Az utasítás felháborodást váltott ki a NAV-on belül, ugyanis ez esetben már korábban be kellett volna vonni az adóhivatal pénzmosás elleni egységét.

A VSquare szerint a katonai hírszerzést nem tájékoztatták, és a Honvédelmi Minisztériumot is csak akkor, amikor a TEK rájött, hogy katonai segítség kell az ukrán járműk elszállításához, nekik ugyanis nincs megfelelő. "Mindeközben a művelet szervezői zárt körben az akció szerintük legfontosabb eredményével dicsekedtek" – írta Panyi, hozzátéve, hogy a rajtaütés híre hamar eljutott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz. Zelenszkij egy március 5-ei sajtótájékoztatón látszólag burkoltan megfenyegette Orbán Viktort, hogy megadná a katonáinak "annak a személynek a telefonszámát, aki blokkolja az EU-s pénzügyi támogatást Ukrajna számára." (Megjegyzendő: Orbán március 19-én másodszor is blokkolta az Ukrajnának nyújtandó hitelt Szlovákiával karöltve, noha financiálisan egyik országnak sem kell kivennie a részét belőle.)

Forrás:Euronews