Fővárosi Közgyűlés - MSZP: Orbán Viktor bosszúhadjáratot folytat Budapest ellen

Vélemény - 2020-06-24

Orbán Viktor bosszúhadjáratot folytat Budapest ellen, a miniszterelnök fővárost érintő intézkedései kártékonyak, ennek egyik példája a Lánchíd, amelyet a kormány veszni hagy, hogy "belerohadjon a Dunába" - mondta Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője a szerdai ülés előtti sajtótájékoztatóján.

Zugló ellenzéki polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány országos szinten a kormány 160 milliárd forintos szolidaritásai adót vet ki, miközben 83 milliárd forintot juttat szállodákra "a haveroknak"; mindezt álságosnak, cinikusnak és elfogadhatatlannak nevezte.

A Lánchíd tervezett felújításáról szólva azt mondta; ha "fapados" beruházás lesz, akkor is legalább 10 milliárd forintra van még szüksége a fővárosnak a 44 milliárd forintos összköltségű munkálatokhoz. Ehhez szerinte a kormány úgy adna 6 plusz 1 milliárd forintot, hogy azzal lényegében csak az áfát fizetné ki.

Az útfelújításokról szólva azt mondta, ha a kormány segíteni akarja az önkormányzatokat, akkor változtassa meg a 97:3 arányú forrásmegosztást, mert szerinte cinikus, hogy az önkormányzatoknak ez utóbbi három százalékból kellene szolidárisnak lenniük, és egyebek mellett egy erősebb szociálisabb hálót fenntartaniuk.

Közölte, két fideszes módosító indítványt támogatni tudnak, ezek közül az egyik az, hogy a járványra tekintettel három hónappal meghosszabbítsák az éves BKK-bérletek érvényességét. Szerinte ugyanakkor a kieső 30 milliárd forintos árbevételt a kormánynak kell kipótolnia.

Arról is beszélt, támogatni tudják a kormánypárti képviselők úthálózat-fejlesztési javaslatát, amennyiben a kerületek visszakapják a jövedéki adót, hogy azt célhoz kötötten tudják útfelújításokra fordítani. Igazságtalannak mondta, hogy az utóbbi években Zugló nem kapott pénzt útfelújításra más kerületekkel szemben, és azt is sérelmezte, hogy az útfelújítási keret négyötödét "égeti el" a kormányzati elvonás.

A parkolási díjakat érintő előterjesztésről azt mondta, támogatják, hogy a legzsúfoltabb, belvárosi területeken 700-800 forint legyen az óradíj, illetve olyan mértékű, amely "mozgásra kényszeríti az autósokat".

Ez azonban nem vonja maga után a többi övezet díjának emelkedését - tette hozzá.

A Korózs-videóval kapcsolatos felelősségre utaló kérdésre azt mondta, "a videó tekintetében nyilván hibázott az MSZP", ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik hazaküldött beteg halála ettől még tény.