Karácsony Gergely: a kormány elvette Budapest tartalékát

Vélemény - 2023-05-05

A főpolgármester szerint arra a kérdésre, hogy hol van Budapest tartaléka, a válasz világos: elvette a kormány.

Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében pénteken emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben a főváros vezetése tárgyalásokat folytatott a kormánnyal Budapest pénzügyi helyzetéről. Az egyeztetéseken azonban Karácsony Gergely közlése szerint a kormánytagok, államtitkárok "széttárták a kezüket."
A főpolgármester felidézte, hogy Budapestnek 2019-ben 186,2 milliárd forint le nem kötött tartaléka volt. "A kormány a több mint tízszeresére emelt elvonással, a bevételeink csökkentésével, valamint a Kukaholding ki nem fizetett tartozásával elvett Budapesttől három év alatt 227 milliárd forintot, sőt még többet is" - magyarázta. Hangsúlyozta azt is, hogy ami Tarlós István volt főpolgármesternek még 5 milliárd volt, az idén, ennek a városvezetésnek már 58 milliárd forint.

"Ezért aztán a tény az: ma Budapest finanszírozza a kormányt. És ebből elég" - írta Karácsony Gergely, aki szerint "immár a között kell dönteni, hogy a kormány járjon jól, vagy a buszok, villamosok, trolik és a metró."
A főpolgármester posztjában Varga Mihály pénzügyminisztert is megemlítette. Azt írta, reméli, "hogy az ország pénzügyeiről több ismerete van a pénzügyminiszternek, mint Budapestről, felelősebben is áll hozzá, különben nagy bajban az ország".
Karácsony Gergely közölte: a városvezetés által a napokban meghirdetett budapesti lakógyűlés arról szól, hogy a budapestiek kiállnak-e a városukért.