A korrupció eltörlésével, az ország érdekeinek képviseletével, valamint felelős és szakszerű gazdálkodással rendelkezésre fognak állni a Tisza Párt programjának megvalósításához szükséges források - közölte az ellenzéki párt költségvetési és adóügyi szakértője.
Kármán András a pár online közvetített programismertető műsorában azt mondta: a források előteremtése tekintetében az egyik első és legfontosabb, hogy felszabadítják és hazahozzák a Magyarországnak járó, de 2022 óta befagyasztott nyolcezer milliárd forint uniós forrást, és lehívják az új, hétéves uniós költségvetésben várhatóan elérhető évi kétezer milliárd forint támogatást.
- sorolta.
Közölte: ha kormányra kerülnek, kevesebb adót fognak fizetni az alacsonyabb jövedelműek és több felelősséget vállalnak majd a milliárdosok, csökkentik az áfát, elérhetővé teszik a katát és mérsékelik a vállalkozókat terhelő adóadminisztrációt.
Megtartanák a 13. és a 14. havi nyugdíjat, bevezetnék a nyugdíjas SZÉP-kártyát, egyben garantálnák, hogy 120 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat senki ne kaphasson, ezzel együtt pedig duplájára emelnék az időskorúak járadékát, megemelnék az otthonápolási díjakat.
A műsorban Kapitány István, a Tisza gazdaságfejlesztési és energetikai szakértője arról beszélt, hogy elindítják a rezsicsökkentés plusz programot, a lakosság mellett a vállalkozások számára is megfizethető és tiszta energiát biztosítanak, és évente százezer lakás energetikai korszerűsítését vállalják. Csökkentenék a tűzifa áfáját, energiahatékonysági támogatásokat vezetnének be.
Elindítanák a Ganz gazdaságfejlesztési programot, növelnék a termelékenységet és a magasabb hazai hozzáadott érték révén emelnék a jövedelmeket, országos szociális és piaci alapú bérlakásprogramot és közlekedési fejlesztéseket indítanának, továbbá tiszta versenyhelyzetet alakítanának ki, és emelnék a befektetői, lakossági és a közületi bizalmat az iparban és a kereskedelemben.
Nyártól megtiltanák a külföldi vendégmunkások tömeges foglalkoztatását, tudásalapú, versenyképes gazdaságot teremtenének Magyarországon - emelte ki.
Közölte azt is, hogy az ipari fogyasztók részére hosszú távú megoldásokat kínálnának az energiatarifák terén, több lábon álló villamosenergia- és földgázinfrastruktúrát teremtenek, és 2035-ig megszüntetik az orosz energiafüggőséget, egyben felülvizsgálják a Paks 2 projektet.
Orbán Anita, a Tisza külpolitikai szakértője arról szólt, hogy megerősítik az ország pozícióját az EU-ban és a NATO-ban, emellett megtartják a déli határkerítést, nem fogadják el a migrációs paktumot és a migránskvótákat, valamint nem támogatják Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.
Új alapokra helyeznék a regionális együttműködéseket, így helyreállítják a történelmi magyar-lengyel barátságot, újjáélesztik a visegrádi négyeket, egyben határozott tárgyalások során rendezik a viszonyt a szlovák és az ukrán kormánnyal - sorolta.
Duplájára emelnék a családi pótlékot és az anyasági támogatásokat, kelengyét biztosítanának a kismamáknak, garantálnák, hogy válás esetén ne kelljen visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK-pluszt, továbbá a mainál nagyobb mértékben támogatnák az egygyermekes és a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családokat.
Hegedűs Zsolt, a Tisza egészségügyi szakértője közölte, hogy pártja mindenki számára biztosítani fogja az ingyenes, térítésmentes, magas színvonalú, biztonságos egészségügyi ellátást, és 2030-ra az állami egészségügyi finanszírozást a GDP 7 százalékára emelik.
Minden régióban jól felszerelt központi kórházat működtetnének és megerősítenék a vidéki, kisebb intézményeket is, egyben célzott ösztöndíjakkal és megemelt bérekkel csökkentenék a szakorvos- és ápolóhiányt, hogy 2027 végére a várólisták legfeljebb 6 hónaposak legyenek a fekvőbeteg-ellátásban és 2 hónaposak a járóbeteg-ellátásban. Cél, hogy 2035-re a magyarok várható élettartama elérje a 80 évet - mondta.
Bóna Szabolcs, a párt agrár- és élelmiszergazdasági szakértője arról szólt, hogy a Tisza a magyar mezőgazdaságot újra a nemzetgazdaság és a vidéki élet alapjává tenné. Mindennek keretében az egészséges élelmiszerek áfáját 5 százalékra csökkentenék, támogatnák a környezetkímélő állattartást, a magasabb hozzáadott értékű termelést és a ráépülő élelmiszeripart.
A cél világos, egészséges hazai étel minden magyar család asztalán. Élhető vidék és olyan agrárium, amelyik Magyarország erejének forrása, nem pedig politikai zsákmány - húzta alá.
Gajdos László, a párt környezetvédelemért és állatjólétért felelős szakértője arról beszélt, hogy elindítanák a Tiszta Magyarország programot, hogy tiszta, rendezett és fenntartható ország legyen Magyarország.
Ennek keretében az ipari szennyezőket, hulladékot illegálisan lerakókat gyorsan és hatékonyan szankcionálnák, visszaadnák a környezetvédelem szakmai erejét és becsületét, továbbá állatjóléti hatóságot hoznának létre valódi ellenőrzési és elkobzási jogkörrel, és önálló környezetvédelemért, természetvédelemért, vízgazdálkodásért és állatjólétért felelős minisztériumot hoznának létre - sorolta.