Koronavírus - Orbán: a jövő év közepéig kell kibírni a vakcináig

Vélemény - 2020-10-09

A jövő év felénél hamarabb nem lesz vakcina a koronavírus ellen, ezért "nekünk, magyaroknak is a következő év közepéig, júniusig, júliusig kell kibírni" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.


A kormányfő jelezte, az EU - így Magyarország is - eurómilliárdokat fektet az oltóanyag-kutatásokba, de egyelőre az Európai Bizottság elnöke sem tudta megmondani, mikor lesz meg a vakcina, a dolgok pedig állnak, hogy "nem lesz ez hamarabb, mint a következő év fele".

Orbán Viktor úgy fogalmazott: "van mögöttünk hét hónap, és van előttünk hét hónap, tehát mostantól kifelé megyünk (...), egy-két hónap, és akkor kezdhetjük vágni a centit". A "szabadulás" május-június-július tájékán ér Magyarországra - mondta.

A járvány elleni gazdasági védekezésről azt közölte: Magyarország - a munkaalapú gazdasága miatt - a hangsúlyt a munkahelyekre és a beruházásokra helyezte, és nemcsak a vállalati, hanem a családi beruházásokra is.

A kormány felfogása szerint a legnagyobb gazdasági veszélyt a kivárás jelenti, mivel a gazdaság megáll, ha a vállalkozások és a családok kivárnak a beruházásokkal, a vásárlásokkal. Ezért is adott a kabinet nagyon sok pénzt több mint 900 vállalkozásnak beruházásra, ez "300-400 milliárd forintnál több beruházást jelentett", és megmentett 155 ezer munkahelyet - fejtette ki.

Most pedig a családi beruházások aktiválásához beindítanak egy építőipari, otthonteremtési motort, mert a legnagyobb értékű családi beruházás mindig az otthonteremtés és a lakásfelújítás - mondta Orbán Viktor.

Így az 5 százalékos lakásépítési áfa - és több más várható intézkedés, például lakásfelújítási kedvezmény - a válságkezelő logika soron következő lépése - jelezte.

A járvány elleni magyar egészségügyi védekezésről is beszélt, kifejtve: tavasszal Magyarország a legjobban védekező országok között volt, és ha egyszer sikerült, akkor "a második hullám esetében is tudunk győzni".

A győzelem pedig jelen helyzetben azt jelenti - folytatta -, hogy az egészségügyi rendszer bírja a terhelést egészen addig, amíg meg nem érkezik a vakcina.

Megítélése szerint annál sikeresebb a védekezés, minél később jön el az a pillanat - ha egyáltalán el kell jönnie -, amikor ütemezett műtéteket kell halasztani.

A következő három hétben ilyen lépésre nem kell számítani - közölte.