Milliárdos tőkebevonással terjeszkedne az európai piacon az EV.analytica magyar startup

Vélemény - 2025-10-25

Az elektromos autózáshoz kapcsolódó digitális szolgáltatásokat és szoftvereket fejlesztő EV.analytica növekedési terveinek megvalósításához idén novemberben félmillió dollár, 2026 utolsó negyedévében pedig további 3-5 millió dollár kockázati tőke bevonását tervezi - mondta Papp Zoltán, a cég egyik alapító-tulajdonosa az MTI-nek.

A három autóipari múlttal rendelkező szakember - Németh András, Papp Zoltán és Simon Gergely - által 2024-ben alapított cég képviselte Magyarországot az október 17-én San Franciscóban tartott, 100 versenyző részvételével zajló startup világbajnokság döntőjén, ahol a cég bemutatta saját fejlesztésű, azóta már a Google és az Apple áruházakban is elérhető EV.app elnevezésű applikációját.

Elmondta, hogy a versenyen pozitív visszajelzést kaptak a zsűritől, ami megerősítette őket abban, hogy jó irányba tartanak, annak ellenére, hogy a korai fázis miatt cégük még nem tudott bevételt felmutatni.

A budapesti székhelyű strartup EV.app alkalmazásának felületén szolgáltatófüggetlen módon elérhető minden ismert elektromosautó-töltőállomás, hálózatukat folyamatosan bővítve igyekeznek lefedni a teljes töltési láncot. Az egyedi algoritmus - az autó típusa és az autós vezetési szokásai alapján - megtalálja és ajánlja a felhasználónak az optimális töltőpontot, az alkalmazásban töltés indítható, lebonyolítható a fizetés, és céges számlát is képes kiállítani.

A cégtulajdonos elmondta, hogy Európában jelenleg 750 ezer, az év végére 1 millió töltőt vezérelnek majd, Európában 252 szolgáltató van jelen az applikációban.

A vállalkozásnál azzal számolnak, hogy az EV.app felhasználóinak száma jövőre 60 ezerre emelkedhet.

Az EV.app használata a töltőpont-üzemeltetőknek ingyenes, jutalékmentes platformot biztosít. A felhasználók az appból indított töltésekért 3 százalék kényelmi díjat fizetnek.

Papp Zoltán hangsúlyozta, hogy a töltőajánló algoritmusuk szolgáltatófüggetlen, az üzemeltetők nem fizethetnek azért, hogy előrébb kerüljenek a rangsorban. Az ajánlást mindig a minőség és a felhasználói élmény határozza meg.

Az EV.analytica ezen felül olyan fejlesztéseken is dolgozik, mint például akkumulátor-élettartam előrejelzés, hálózati energiatárolás, valamint biztosítói és flottakezelői együttműködések.

A tengerentúli verseny ideje alatt tárgyalásokat folytattak a Szilícium-völgyben működő amerikai kockázati tőketársaság, a Plug and Play Tech Center képviselőivel és az ex-Tesla alapítók által gründolt, amerikai luxus elektromosjármű-gyártó cégnél, a Lucid Motors-nál a közös együttműködés lehetőségeiről és esetleges partnerségi megállapodásról.

Papp Zoltán arról is beszámolt, a San Franciscó-i versenyen kapták a hírt, hogy a Hyundai startup pályázatának másodi körébe is beválogatták a társaságukat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a dél-koreai gyártó jövő májusban, pilot projekt keretében tervezi, hogy egyes járműveibe beépíti az EV.analytica szoftverét.

Hozzátette: a jövőben szeretnének "járművek képernyőire költözni" vagyis a töltőajánló algoritmust licencként értékesíteni az autógyártóknak, és most ennek technológiai feltétlein dolgoznak

A befektetői háttérre kitérve elmondta: a vállalat az első befektetési körét tavaly decemberben zárta. A Széchenyi Egyetem innovációs leányvállalata, az Uni Inno Zrt. 100 millió forinttal, a Lunar Program Zrt 40 millió forinttal és a Septem Lute Kft. 10 millió forinttal szállt be a vállalkozásba 20 százalékos részesedés fejében. Ebből a forrásból fejlesztették ki és dobták piacra az EV.app alkalmazást.

Véleménye szerint a startup világbajnokság döntőjében való részvétel is szerepet játszhatott abban, hogy a napokban érkezett befektetői ajánlat a második körös, 200 millió forintra tervezett tőkebevonásra, amelyreaz idén november végén kerül sor. A befolyó pénzekből folytatnák a szolgáltatás skálázását Európában, elsősorban a német, osztrák és svájci piacokon. Ezzel megalapozhatnák és megerősítenék a vállalkozás bevételi oldalát, ami szükséges lépés a következő nagyobb volumenű, 3-5 millió dolláros forrásbevonásra 2026 utolsó negyedévében. Itt olyan befektetők jöhetnek szóba, akik már nem csak a mobilitásban, hanem az energetikában gondokodnak - fejtette ki.

Szólt arról is, hogy elbírálás alatt van egy 200 millió forintos kutatási-fejlesztési pályázat, aminek eredménye év végéig várható.