Önkormányzat 2019 - Karácsony: meg kell tiltani a helyi vezetőknek, hogy önkormányzati lakásokban éljenek

Vélemény - 2019-08-16

- Törvénnyel kell megakadályozni, hogy az önkormányzati vezetők a kerület által birtokolt bérlakásokban lakjanak - mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt pénteken Budapesten.

A politikus sajtótájékoztatóján közölte: Budapest I. kerülete szimbólumává vált az egész országban uralkodó politikának, amely szerint a választott vezetők nem szolgálni, hanem uralkodni szeretnének; az önkormányzati lakásokat politikusok lakják, miközben mások nélkülöznek.

Karácsony Gergely kezdeményezésére ezért ellenzéki képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek, amelyben megtiltják, hogy választott önkormányzati vezetők önkormányzati bérlakásokban lakjanak.

V. Naszályi Márta, az I. kerület ellenzéki pártok által támogatott polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón aláhúzta: alapvető emberi értéknek kell lennie, hogy a döntéshozó nem "kerít el egy darabot" saját céljára a közösségi vagyonból.

Hozzátette: az I. kerületben kiderült, hogy a polgármester, családja és egyes üzletfelei is önkormányzati bérlakásban laknak, ráadásul a piacinál jóval alacsonyabb bérleti díjért.