Szakértő: a mekkai zarándoklat a hitről, nem a politikáról szól

Vélemény - 2019-08-09

A mekkai zarándoklat a hitről és nem a politikai ellentétekről szól, ezért a szaúdi hatóságok kérik is, hogy a hívek utóbbiakat hagyják hátra - közölte Sógor Dániel arabista az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. Augusztus 9-én kezdődik meg a háddzs, vagyis az iszlám híveinek öt-hat napon át tartó mekkai zarándoklata.


mekkai zarándoklat (háddzs); mekkai Szent (Nagy) Mecset; zarándokútvonal

A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az iszlám csak azok számára teszi kötelezővé a mekkai zarándoklatot, akik fizikailag képesek erre és anyagilag is megengedhetik maguknak.

Szintén érdekesség, hogy a zarándoklat alatt a nők sem arcukat, sem kezüket nem fedhetik el, mivel ez megnehezítené a kapcsolatot istennel.

A zarándoklat egyébként az iszlám ötödik pillére a hit megvallása, a napi ötszöri ima, az adakozás és a ramadáni böjt mellett - ismertette Sógor Dániel.