Szakértő: nagy változást hozhat Görögországban a választás

Vélemény - 2019-07-07

Nagy változást hozhat Görögországban a vasárnapi előrehozott parlamenti választás - mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ munkatársa az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök május végén jelentette be, hogy előrehozott választást tartanak, miután pártja, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) az európai parlamenti választásokon és a helyhatósági választásokon is alulmaradt az ellenzéki, konzervatív Új Demokrácia (ND) párttal szemben, melyet Kiriákosz Micotákisz vezet.

Pócza István elmondta, a görög belpolitikában nagy szerepet játszanak a politikus dinasztiák, Micotákisz is az egyik ilyen nagy múltú család sarja.

A görög belpolitikát alapvetően meghatározza az EU. Ciprasz 2015-ben radikális baloldali programmal lett kormányfő, mára azonban Brüsszel "kezes báránya" lett. Ezen változtathat riválisa, Micotákisz - mutatott rá a szakember.

Nagy kérdés, hogy Németország - amely a válság után rákényszerítette a drámai megszorításokat Görögországra -, illetve az Európai Központi Bank új vezetőjének jelölt, meglehetősen "vonalas" szakember hírében álló Christine Lagarde, hogy viszonyul a következő görög kormányhoz - jegyezte meg Pócza István.