Százszázalékos, visszamenőleges béremelést javasol az egészségügyi és szociális dolgozóknak a DK

Vélemény - 2020-10-05

- A Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy az egészségügyi és a szociális szféra minden dolgozója kapjon százszázalékos, visszamenőleges béremelést.

A DK frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy vasárnap a Kossuth rádióban Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, az orvosok áttörő erejű béremelésre számíthatnak, és kivezetik a hálapénzt.

Arató Gergely szűkkeblűnek és nagyon lassan megvalósulónak nevezte a kormányfő ígéretét. Hangsúlyozta, hogy a mostani indítvány három részre elosztva tartalmazza a béremelést, amelyből az érintettek idén még semmit nem kapnak meg.

A Demokratikus Koalíció ezért azt javasolja, hogy a béremelés százszázalékos legyen, azt egy lépcsőben hajtsák végre, ne évekre széthúzva, és már július 1-jétől, visszamenőleges hatállyal- mondta.

A DK azt is kezdeményezi, hogy béremelés ne csak az orvosokra, hanem az egészségügyi és a szociális szféra minden dolgozójára terjedjen ki - hangsúlyozta.

A politikust megkérdezték, hogy a szocialista kormányok alatt milyen béremelésekre számíthattak az egészségügyi dolgozók. Azt felelte, hogy akkor minden év elején tárgyaltak az ágazati szakszervezetekkel a közalkalmazotti bértábla kiigazításáról.

Azt is kérdezték tőle, hogy mikor volt olyan eset, hogy egy orvos bére akár a 2,5 millió forintot is elérhette. Emlékeztetett, hogy egyrészt akkor az átlagbérek is alacsonyabbak voltak, másrészt 2002-ben a közszféra minden dolgozója számára 50 százalékos béremelést adtak.

A Fidesz kormány tíz évet várt azzal, hogy foglalkozzon az egészségügyi dolgozókkal, és egy nagyon súlyos járványra volt szükség ahhoz, hogy megértsék, mennyire fontosak ezek az emberek - jelentette ki Arató Gergely.

A más témában feltett kérdésekre Barkóczi Balázs, a DK szóvivője válaszolt. Kikérték a véleményét a Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke és Didier Reynders igazságügyi uniós biztos által múlt héten ismertetett uniós jogállamisági jelentésről.

A politikus azt felelte, hogy ez már a harmadik olyan jelentés, amelyik tartalmában ugyanarról szól.

Ahogy Vera Jourová fogalmazott, a magyar demokrácia "beteg demokrácia", hiszen "nem beszélhetünk sajtószabadságról, hiszen nem beszélhetünk sokszor a lelkiismeret szabadságáról sem" - tette hozzá.

Ezután azt kérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy olyan magyar szervezetek segítettek a jelentés elkészítésében, amelyek "már tíz év azon dolgoznak Magyarországon, hogy a jelenlegi kormányt kritizálják, megdöntsék, leváltsák".

Barkóczi Balázs azt válaszolta, hogy a magyar emberek érdeke az, hogy az Orbán-kormány és a nemzeti együttműködés rendszerének minden visszaélése napvilágra kerüljön.

Azt is megkérdezték tőle, hogy az ellenzéki pártok "hogy tudnak tükörbe nézni", amikor a kormányt kritizálják az EU-ban és ezzel nehéz helyzetbe hozzák a magyar embereket. A szóvivő hangsúlyozta, az országot nem azonosítja Orbán Viktorral, és az "ő rabló államával", a miniszterelnök pártjával és "oligarcháival".

Arra a felvetésre, hogy a kormány felhatalmazásáról a magyar emberek döntöttek, azt felelte, az európai polgárok pedig úgy döntöttek, hogy Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének és Vera Jourovának adnak felhatalmazást.

Amikor azt mondták neki, hogy ezekre a tisztviselőkre nem közvetlenül szavaztak, felhívta a figyelmet, hogy a magyar miniszterelnökre sem.