A szennyvíziszap és a biogázüzemekben keletkező fermentációs maradék hasznosításának lehetőségeit vizsgálták egy uniós projekt keretében a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, a debreceni TÁRS-95 Kft.-vel együttműködve olyan reaktor prototípusát készítették el, amelyben ilyen alapanyagokból energiahordozók állíthatók elő
Az építésgazdaságban tapasztalható áremelkedés több mint duplája a fogyasztási ár növekedésének idén az első félévben.
Ez a drasztikus áremelkedés az új építéseket és a felújításokat egyaránt érinti - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán.
A szakszövetség elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal adatait vette alapul és megállapította, hogy míg a fogyasztói árak az éve első hat hónapjában éves összevetésben 9,4 százalékkal emelkedtek, addig ugyanebben az időszakban az építőalapanyag-iparban 20,4 százalékos, az építőipari termelőiáraknál pedig 22,8 százalékos áremelkedés történt.
Az idei utolsó negyedévben a Magyarországon működő vállalatok 26 százaléka tervez elbocsátást - közölte a ManpowerGroup kedden az MTI-vel.
A munkaerőközvetítő felmérése szerint a belföldi cégek fele nem tervez változást, de munkaerő-felvételt csak az ötödük tervez az év végéig, tehát nagyobb mértékű lehet a leépítés, mint a létszámbővítés. Ilyenre a járvány óta nem volt példa.
Több mint száz kulturális és gasztronómiai programmal várják a látogatókat a hetedik Kerekdomb Fesztiválon szeptember 16-tól 18-ig Tállyán.A háromnapos fesztivál programjai között filmvetítések, színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, valamint borkóstolók is szerepelnek.A Kerekdomb Fesztiválon fellép a Margaret Island, a Blahalouisiana, a Honeybeast és a Budapest Bár, Caramel akusztikus koncerttel készül, de színpadra lép még mások mellett Apey, Palya Bea és zenekara, a Sorbonne Sexual, a Hét Hat Club, Saya Noé, a Kertekalatt, a Platon Karataev duo, a The Anahit akusztik duó és a Szilárd Piano Projekt.
Nikotinmérgezést okozhat az Elf Bar: a legkisebb, 800 szívásra elegendő töltésű termék nikotintartalma is 3-4 doboz hagyományos cigarettának felel meg.
Ezért a használata könnyen nikotintúladagoláshoz vezethet - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) pénteken.Az OGYÉI közleménye szerint a vizsgálat eredményét a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) is megerősíti.
- Izraelben egyezségre jutottak béremelésükről a korábban sztrájkkal fenyegetőző pedagógusok a pénzügyminisztériummal egy nappal az iskolakezdés előtt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Ha nem tesszük meg a zöld fordulatot, akkor az emberiségnek nincs jövője - hívta fel a figyelmet az ENSZ Közgyűlésének elnöke kedden az energiaügyekről, klímaügyekről és zöld átmenetről szóló kerekasztal-fórumon a szervezet New York-i székházában magyar szervezésben.
Kőrösi Csaba hangsúlyozta, hogy a rendszerszintű problémákra rendszerszintű megoldásokkal és változtatásokkal kell válaszolni. Kifejtette, hogy az ukrajnai háború komoly nyomot hagyott a zöld átálláshoz való viszonyon, átrendezte a prioritásokat, elsődlegessé a túlélés, illetve a győzelem szempontja vált, minden más ezután következik. Ugyanakkor hozzátette, hogy a háború miatti energiaválság nyomán igény van az energiafüggetlenség növelésére, ami fokozhatja a megújuló energiaforrások használatát, és ez végső soron hozzájárulhat a zöld átálláshoz.
- A várakozásokkal ellentétben nincs recesszióban a brit gazdaság, mivel a pénteken ismertetett, felülvizsgált adatok szerint növekedett a brit hazai össztermék (GDP) értéke a második negyedévben.
Az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-a után kapják meg az augusztus 1-jétől érvényben lévő szabályok szerint készült számlákat - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn.
A kormány döntése szerint a magyarországi felhasználók továbbra is rezsicsökkentett áron vásárolhatnak villamos energiát és földgázt a kormány rendeletében meghatározott mennyiségig. Az ügyfeleknek a kedvezményes sávhatár felett sem a valós piaci árat kell fizetniük, hanem az annál jóval kedvezőbb, lakossági piaci árat.
Mától várja az érdeklődőket a Mesterségek Ünnepe a budai Várban és a Magyar Ízek Utcája a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén. A vasárnapig tartó rendezvények ingyenesen látogathatók.
Szegeden szervezi meg a 60. Közgazdász-vándorgyűlést a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) szeptember 22-23-án - közölte az MKT.
- A hagyományokhoz híven ismét izgalmasnak ígérkezik az időjárás tekintetében a hétvégi mogyoródi Forma-1-es Magyar Nagydíj - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A vállalkozások 21 százaléka teljes mértékben törekedett arra, hogy újrahasznosítható alapanyagokból állítsa elő termékeit.
36 százalékuk esetenként, 43 százalékuk pedig egyáltalán nem törekedett erre - ez derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, reprezentatív kutatásából. Az elemzés szerint a legnagyobb arányban a 11-nél kevesebb (26 százalék) és a 151-250 közötti (23 százalék) létszámú cégek törekedtek az újrahasznosítható alapanyagok felhasználására. A nagyvállalatok jellemzően eseti jelleggel használnak újrahasznosított anyagokat. A legelkötelezettebbek a 151-250 közötti létszámú vállalatok, ezeknek a háromnegyede törekszik az újrahasznosításra. Legalább eseti jelleggel újrahasznosít a feldolgozóipari cégek 61 százaléka, az építőipariak 43 százaléka, a kereskedelem-javításban és üzleti szektorban pedig 57-62 százaléka.
Az izraeli legfelsőbb bíróság döntése szerint nem lehet megfosztani a bírósági határozattal megerősített szülői státusztól egy pár szakítása után a nem biológiai szülőt - jelentette a Háárec című izraeli újság vasárnap.
A lap szerint az alkotmánybíróságként is működő grémium döntése a meleg párok szülői jogait biztosító győzelemnek számít a helyi LMBTQ-közösség körében.
A határozat szerint ritka kivételektől eltekintve a szülői státuszt kapott nem biológiai szülőt nem lehet megfosztani szülői státuszától akkor sem, ha a szülői pár különválik. A bírók megállapították, hogy a nem biológiai szülő státusza megegyezik a biológiai szülői státusszal.
Az ország egyre nagyobb területén válhat súlyosabbá az aszályhelyzet - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Siklós Gabriella kiemelte: az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) előrejelzései szerint a következő napokban már nemcsak az ország keleti területein, hanem nyugatabbra is fokozódhat a vízhiány.
- Tovább emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja országos átlagban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
A 28. héten a vizsgált mintavételi helyek többségében - 22 mintavételi helyből 17-ben - emelkedés figyelhető meg.
- Új információs hírportált indított a Magyar Turisztikai Ügynökség, az igyutazunk.hu oldalon folyamatosan frissülő cikkek, elemzések jelennek meg a belföldi turizmusról - mondta Jakab Zsófia, a szervezet vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán kedden.
Az Európai Unióban 15,4 százalékkal esett az új autók eladása júliusban 2021 azonos időszakához képest.
Ezzel tizenkettedik hónapja tart a csökkenés elsősorban a beszállítói láncok fennakadása és a kereslet visszaesése miatt - közölte az európai autógyártók szakmai képviseleti szerve, az ACEA pénteken.
Májusban 10,3 százalékkal csökkent az eladás ugyancsak éves összevetésben.
A brüsszeli székhelyű szervezet számításai szerint a júniusban regisztrált autók száma az EU-ban 886 ezer 510 volt, ami a leggyengébb júniusnak számít az adat kezelése, 1996 óta- A Párbeszéd tisztújító kongresszusa vasárnap Szabó Rebeka országgyűlési képviselőt és Tordai Bence frakcióvezetőt választotta meg a párt társelnökeivé.
A két korábbi társelnök, Karácsony Gergely főpolgármester és Szabó Tímea országgyűlési képviselő nem indult újra a posztért.
Az ingatlanos cégek áremelkedési várakozásai kissé gyengültek.
A fővárosban a válaszadók fele, vidéken kétharmada számít áremelkedésre; a használt lakások ára a következő egy évben 6, az új lakásoké csaknem 10 százalékkal emelkedhet - derül ki a GKI Gazdaságkutató és a Masterplast közös júniusi felméréséből.