A dohányzás miatt veszítette el két gyerekének felügyeleti jogát egy spanyol férfi - közölte az El Mundo című spanyol napilap kedden. Az újság birtokába került ítélet szerint az apa "teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül".
Újabb nemzetközi filmfesztiválon nyert díjat Pozsgai Zsolt reformációról szóló, Megszállottak című filmje a hétvégén - közölte a rendező.Az alkotás, amely a hitújító Kálvin és a későbbi katolikus szent, Loyolai Ignác találkozásáról szól, ezúttal a dél-ázsai Aranykor Nemzetközi Művészfilm Fesztiváljának (L'Age d'Or International Arthouse Film Festival, LIAFF) januári fordulóján kapta meg a kritikusok díját játékfilm kategóriában.
Magyarországon jelenleg a foglalkoztatottak 3,5 százaléka dolgozik "ügyfélszolgálatosként", munkakörük megbecsült, ennek ellenére komoly kihívást jelent a fluktuáció a munkáltatóknak a Cofidis Magyarország és a Medián kutatása szerint.
Az amerikai szenátus csütörtök este nagy többséggel elfogadott határozatban bírálja Donald Trump elnök döntését a szíriai és az afganisztáni csapatkivonásról.
Tudósok olyan kocsonyás állagú tablettát fejlesztettek ki, amely a gyomorba jutva pingponglabda méretűre fújódik fel, akár egy gömbhal, és segítségével meg lehet figyelni a fekélyeket és daganatokat - írja a BBC News.
- Hamis autódiagnosztikai szoftvereket foglaltak le a pénzügyőrök az ország szinte minden megyéjében tartott akció során. Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte, egy dél-alföldi férfi bárki által hozzáférhető, internetes hirdetésekben árulta eszközeit, szoftvereit.
Csalás áldozataivá válhatnak azok, akik visszahívják az őket megcsengető ismeretlen külföldi telefonszámokat - mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában kedden.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) pályázati felhívást tett közzé új Lendület-kutatócsoportok létrehozására. A legjobb fiatal magyar kutatókat hazahívó, illetve itthon tartó program keretében korhatár és kutatási célirány szerint három kategóriában várják a pályázók jelentkezését.
Huszonnégy nemzet csapatainak részvételével rendezik meg a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or világdöntőjét január 29-30-án Lyonban; Magyarországot Pohner Ádám képviseli.
Robert Redford háttérbe vonul az általa alapított Sundance Filmfesztiválon, amelyet az elmúlt 34 évben mindig ő nyitott meg sajtótájékoztatójával.
"Úgy gondolom elérkeztünk egy olyan ponthoz, amikor elvonulhatok egy másik helyre" - hangoztatta rövid megnyitójában csütörötkön.
"Az elmúlt években hiányzott nekem az, hogy elegendő időt tölthessek a filmekkel és a filmkészítőkkel." Erre nem igazán jutott idő a sok-sok felvezetés mellett, amelyre felkérték. 34 évig csináltam - magyarázta döntését Redford, majd még az előtt távozott a pódiumról, hogy az újságírók kérdéseket intéztek a fesztiválszervezőkhöz.
A magyarországi használtautó-piac tisztulását várja az idén az egyik meghatározó piaci szereplő, az országos értékesítési hálózattal rendelkező Das Weltauto.
- Hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek egy hévízi vendéglős ellen, aki egy fogyasztóvédelmi ellenőrzéskor megfenyegette a hatóság munkatársait. A 62 éves férfi egy hévízi vendéglőben dolgozik, ahol tavaly augusztusban két vendég elégedetlen volt a kiszolgálással. Kérték, de nem kapták meg a panaszkönyvet, ezért fogyasztóvédelmi panaszt tettek a Keszthelyi Járási Hivatalnál.
Egyszerűsíti a földhivatali ügyintézést a kormány, a jövőben online is elérhetők lesznek a hivatal szolgáltatásai - mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
- Több mint 30 koncert várja az érdeklődőket február 9-én a kórusok téli éjszakáján a MagNet Közösségi Házban Budapesten.
A közönség belehallgathat hazai, nemzetközi, gyermek és felnőtt kamarakórusok műsorába, fellép többek között az Amagnus Énekegyüttes, a Contrapunto kamarakórus, a Dalinda, a Voice drops, a kecskeméti Kodály Nemzetközi Kamarakórus, a Pax et Bonum Kamarakórus és a Csicsergők gyermekkar - közölték a szervezők.
A jövő héten is télies lesz az időjárás: többször várható havazás, emellett hidegre kell készülni, többfelé napközben is mínuszok lesznek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn a napsütés mellett néhol előfordulhat hószállingózás. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 6 és mínusz 1 fok között alakul, de ahol kiderül az ég és a táj hóval borított, mínusz 10 fokig is lehűlhet a levegő. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 fok között várható.
Magas rangú észak-koreai delegáció érkezett helyi idő szerint csütörtök éjjel Washingtonba, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető második csúcstalálkozójáról tárgyaljon.
- Kiszivárogtak Washington közel-keleti béketervének részletei, amelyekkel az Egyesült Államok a sok évtizedes palesztin-izraeli viszályt szeretné rendezni - jelentette az izraeli tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna csütörtökön.
- "A brit olyan nemzet, amelynek elkeseredetten szüksége van egy vezetőre" - ezzel a címmel közölt kommentárt internetes oldalán a The New York Times című lap a kedd esti brit parlamenti szavazásról, amelyen nagy arányban elutasították a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
A Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint az esti alsóházi szavazás számos új forgatókönyvet kínál a brit európai uniós tagság megszűnésének (Brexit) ügyében. Gálik Zoltán az M1 aktuális csatornán kedden kijelentette: "minden benne van a pakliban", a kemény Brexittől kezdve az Európai Unióban maradást, illetve népszavazást vagy akár kormányválságot is hozhat a szavazás.
A BBC News hétfői beszámolója szerint évente másfél millió eurónyi (420 millió forintnyi), turisták által bedobott pénzérmét halásznak ki a kút vizéből.