Hivatalba lépett Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) új emberi jogi biztosa, akit január második felében választott meg a strasbourgi székhelyű szervezet parlamenti közgyűlése - közölték kedden hivatalosan.
Mintegy kétmilliárd forintból várhatóan 2019 végére valósulhat meg a fővárosi Blaha Lujza tér rekonstrukciója.
Tarlós István főpolgármester szerdán budapesti sajtótájékoztatón közölte: a fővárosi költségvetésben 1,8 milliárd forintot különítettek el a VIII. kerületi kereskedelmi és közlekedési csomópont rekonstrukciójára, és várhatóan még ebben az évben elvégzik a tervezési feladatokat.
- A Buenos Aires-i Museo Nacional de Bellas Artes (MNBA) épületében nyílt kiállítás helyi idő szerint hétfő este a budapesti Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének legszebb darabjaiból Obras maestras del Renacimiento al Romanticismo (Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig) címmel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte a Telenor Magyarország Zrt. (Telenor) összehasonlító reklámját, ezért 78 millió forintos bírságot szabott ki a vállalatra - közölte a GVH hétfőn. A Telenor közölte, hogy vizsgálja a hivatal döntését és a felülvizsgálat jogi lehetőségeit.
Ma van virágvasárnap, ezzel a nappal hivatalosan is megkezdődött a nagyhét, amely húsvétig tart - emlékeztettek az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Monostori László plébániai kormányzó felidézte: a katolikus egyház ezen a napon emlékezik meg Jézus Jeruzsálembe bevonulásáról. Mint mondta: az emberek virágokat szórtak Jézus elé, úgy köszöntötték, mint egy uralkodót. Erre a dicsőséges bevonulásra emlékeznek virágvasárnapon - mondta.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) azt írta: a virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, "ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt" - írták.
Rekordszámú, 1,2 millió személygépkocsit adott el tavaly a legnagyobb cseh autógyár, a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto. Éves szinten ez 6,6 százalékos növekedés - írja csütörtökön a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.
A Skoda adózás utáni nyeresége éves szinten 26,5 százalékkal, 31,8 milliárd koronára emelkedett. A bevételek 17 százalékkal növekedtek és 407 milliárd koronára rúgtak.
Melania Trump, az amerikai elnök hitvese fellépést ígért kedden az internetes zaklatás ellen.
A first lady a legnagyobb internetes vállalatok és közösségi platformok vezetőit látta vendégül a Fehér Házban, hogy megvitassa velük az internet kedvező és kedvezőtlen hatásait, elsősorban a gyermekekre.
Melania Trump már a 2016-os elnökválasztási kampányban kifejtette, hogy Donald Trump elnökké választása esetén first ladyként elsődleges feladatának tekintené az internetes zaklatások elleni cselekvést és az internet biztonságáról folyó társadalmi eszmecsere élénkítését.
Világszerte több mint háromezer vendéglátóhely kínál francia menüt szerdán, a Gout de France/Good France gasztronómiai világünnep keretében, amelyhez idén huszonöt magyar étterem csatlakozik.
Az egyszerre öt kontinensen, több mint 150 országban zajló eseménysorozat negyedik éve mozgósítja az éttermeket és a séfeket világszerte. A résztvevők hagyományosan franciás menüsort kínálnak ilyenkor.
Tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hétfőn nyilvánosságra hozott versenyprogramjában. A kaukázusi krétakört három színház előadásában is láthatja a közönség.
Az előadásokat június 7. és 16. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában láthatja a közönség és a szakmai zsűri - olvasható a szervezők közleményében.
Lajkó Félix hegedűművész és Balázs János zongoraművész ad improvizációs estet március 21-én a budapesti Zeneakadémián.Lajkó Félix és Balázs János estjén eltűnnek a zenei határok, nincs előre megírt hangjegy, előre megbeszélt dallam. A két művész újraértelmezi, ugyanakkor hallgathatóvá és befogadhatóvá teszi a kortárs zenét.
Tavaly lépte át először a 60 milliárd eurós (18 660 milliárd forint) határt az Audi AG árbevétele; a 60,128 milliárd eurós adat 1,4 százalékkal, azaz mintegy 800 millióval haladja meg az előző évit, miközben 0,6 százalékkal, 1 867 738 darabra emelkedett a kiszállított járművek száma - hangzott el a társaság csütörtöki éves sajtótájékoztatóján.
Több millió eurós befektetéseket is Magyarországra vonzhat a főváros és négy egyetemi nagyváros (Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged) fejlesztési lehetőségeinek bemutatkozása a világ legnagyobb ingatlanfejlesztési kiállításán, a dél-franciaországi Cannes-ban rendezett nemzetközi ingatlan szakkiállításon, a MIPIM-en a magyar stand kiállítói szerint.
- Az idén a cégek átlagosan 390 ezer forintot költenek egy dolgozó cafeteriájára, 4,5 százalékkal többet, mint 2017-ben - mondta Fata László cafeteria-szakértő a Világgazdaságnak.
Aranyérmes lett a Magyarország rád vár! kampány a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, a berlini nemzetközi turisztikai börzén (ITB), ami fontos visszajelzés az országmárka építésében - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Hozzátette: Magyarország rád vár! belföldi turisztikai kampányért a turisztikai ügynökség kapta az elismerést a vásár kreatív zsűrijétől. A tavaly június közepétől augusztus végéig tartó reklámokban a hazai úti célokat, a kevésbé ismert kulturális, épített és természeti értékeket mutatták be és népszerűsítették, így például a Tokaji borvidék mellett a Hegyestű bazalthegyet vagy az egerszalóki sódombot.
Kiemelte: az úti célok népszerűsítésének óriási hatása van a belföldi turizmus élénkülésére, adataik szerint az őszi, borvidékekre fókuszáló kampány hatására például Tokajban 30 százalékkal, a téli kampány hatására Hévízen 25 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma egy hónap alatt. Az MTÜ kampányaiban arra törekszik, hogy a szezonalitás kiegyenlítése mellett addig nem ismert helyeket, településeket mutasson meg az országból.
Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be CsungJui-jong, a dél-koreai elnök, MunDzseIn nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban, a Fehér Házban csütörtök este.
CsungJui-jong rövid nyilatkozatot tett, újságírói kérdésekre nem válaszolt. Közölte: Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől. Ugyanakkor - fogalmazott Csung - az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai-dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd.
A Fővárosi Törvényszék első fokon kötelezte Shane Tusupot, hogy korábbi kollégája, Darren Ward meglökéséért magánlevélben kérjen bocsánatot, valamint eltiltotta a további jogsértéstől.
A nem jogerős bírósági ítélet szerint - mely csütörtökön, a tanúk és pereskedő felek többszöri meghallgatása után született meg - az alperes, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka edző-férje azzal, hogy 2017. április 22-én a debreceni országos úszóbajnokságon meglökte a felperest, megsértette a becsületét.
Nyolc felújított magyar filmet is vetítenek Párizsban a szerdától vasárnapig tartó, restaurált filmeknek szentelt, Toute la mémoire du monde című fesztiválon, amelyen az idén 80. születésnapját ünneplő Szabó István életműve előtt is tisztelegnek.
Az immár hatodik alkalommal megrendezett párizsi fesztivál az archívumok, digitalizálással és filmrestaurálással foglalkozó laborok és stúdiók munkáját állítja a középpontba. Az idén a magyar film önálló szekciót kapott A magyar film gyöngyszemei címmel - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán.
A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik - jelentette be a francia oktatási miniszter. Jean-Michel Blanquer tájékoztatása szerint a tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók.
"A mobiltelefonok használata tilos lesz szeptembertől az iskolákban, nemcsak tanórákon, hanem az egész intézményben" - idézte kedden a Libération című napilap a kormánytag előző napi rádióinterjúját. "Törvény fog erről rendelkezni a következő hetekben, hogy jogilag is rendben legyen" - tette hozzá.
Továbbra is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló a Forbes magazin szerint.A lap magyar kiadása negyedszer állította össze a legértékesebb magyar sportolók listáját. Hosszú, aki tavaly a budapesti világbajnokságon két aranyérmet nyert, sorozatban negyedszer áll a lista élén.
Mögötte a túraautó világbajnokságon ezüstérmes Michelisz Norbert a második, akit két teniszező, a párosban WTA-világbajnok Babos Tímea és a US Openen nyolcaddöntős Fucsovics Márton követ. Az ötödik helyen a vívó Szilágyi Áron található.
Nógrád megyében olyan kábítószerrel kereskedő bűnszervezetet számoltak fel, amely Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, Pest, Zala és Somogy megyére is kiterjesztette tevékenységét.
Az ügyben huszonöt ember ellen folyik büntetőeljárás, nyolcan előzetes letartóztatásban vannak közülük.
Tizenhárom - őrhalmi, endrefalvi, mohorai, hugyagi és salgótarjáni - vádlott ellen bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények, tizenkettő ellen kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények miatt javasolnak vádemelést..A házkutatásokon csaknem egy kilogramm különböző színű port és kristályos anyagot, több mint kétkilónyi növényi törmeléket, valamint kábítószer és pszichoaktív anyag előállításához, értékesítéséhez szükséges tárgyakat és készpénzt foglaltak le.