Lezárult a Nielsen Közönségmérés Kft. ügyében indított vizsgálat, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a társaság kötelezettségvállalásait - közölte kedden a kartellhatóság.
A Nielsen vállalta, hogy a jövőben transzparensen határozza meg adatbázisai árát és az ahhoz kapcsolódó kedvezményeket, illetve új (nézettségi adatbázisát és adatkezelő szoftverét elkülönítő) csomagstruktúrát hoz létre, valamint engedélyezi ügyfeleinek, hogy harmadik felet bízzanak meg az adatbázisok kezelésével és feldolgozásával.
Az országos ellenőrzések a szezonális kereskedelemre és szolgáltatásokra összpontosítanak, jellemzően az ünnepekhez - Mikulás-nap, advent, karácsony, szilveszter - és a téli sportokhoz kapcsolódnak.
A NAV munkatársai évek óta figyelik ilyenkor a csokoládéfigurák, szaloncukrok árusítóit, valamint a sportszerkölcsönzőket és -szervizeket. Hozzátették ugyanakkor, hogy a szezonalitás nem zárja ki egyéb vállalkozások ellenőrzését, így például akár kisállat-kozmetikákba is betérhetnek a revizorok.
Tokaji és egri borok lettek az idei, IV. Debreceni Bormustra csúcsborai - jelentették be szombat délután, a bormustra megnyitóján a cívisvárosban. Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke, a Debreceni Borozó szaklap kiadója elmondta: a bormustrára a lap bortesztjein legjobban szereplő húsz borászat kapott meghívást.
A borteszteken majdnem ötven borász 250 bort tesztelt, s három kategóriában választották ki a Debreceni Bormustra csúcsborait.
Az időjárási események döntően Európa északi és déli harmadán zajlanak. Észak-Európa felett viszonylag gyorsmozgású frontok helyeződnek nyugatról kelet felé. A vonulásukat erősen megnövekvő felhőzet, eső, északkeleten havazás kíséri. Dél-Európa időjárását pedig nagykiterjedésű ciklon alakítja. A mediterrán térségben is sok a felhő, többfelé esik az eső, a ciklon északi peremén helyenként havazik.
Elkészült a Debrecen és a romániai Szatmárnémeti között tervezett kerékpárút újabb, Nyírbátor és Nyírmeggyes közötti szakasza, valamint befejeződött a tervezése a Nyírbogát és Nyíradony közötti biciklis útrésznek is - közölték az érintett települések polgármesterei.
George Clooney, Johnny Depp és Zac Efron főszereplésével készült film is felkerült az év legnagyobb pénzügyi bukásait produkáló hollywoodi mozik listájára, amelyet az amerikai Forbes magazin állított össze.
Hollywood idei legnagyobb bukása Bill Murray 15 millió dollárból (4,4 milliárd forint) forgatott Rock the Kasbah című filmje volt, amely mindössze 2,9 millió dollárt hozott a konyhára.
Az Adriai-tenger mélyén feltárt titokzatos város, amelyre még tavaly bukkantak horvát búvárok, a szénizotópos kormeghatározás szerint 3500 éves - tudósított a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap.
Az elmúlt hónapokban tapasztalható jelentős csökkenés ellenére a brit muszlim lakosságnak még mindig csaknem az egyötöde, mintegy félmillió ember viseltetik valamilyen mértékű rokonszenvvel azok iránt, akik Nagy-Britanniából Szíriába utaznak, és ott a dzsihadista szervezetek, köztük az Iszlám Állam oldalán harcolnak - derül ki a hétfőn ismertetett legújabb felmérésből.
Az Egyesült Államok sokkal gyorsabban képes semlegesíteni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet, mint az al-Kaidát - jelentette ki csütörtökön Washingtonban újságíróknak John Kerry amerikai külügyminiszter.
"Le fogjuk győzni a Daest" - hangsúlyozta Kerry az IÁ arab elnevezését használva.
- Csütörtöktől több mint 150 ezer tanár és oktató ingyen használhatja a Microsoft felhőalapú Office 365 programcsomagját öt személyi számítógépen, illetve további öt különböző mobileszközön, legyen az táblagép vagy okostelefon - jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzései sorozatos és rendszerszintű szabálytalanságokat tártak fel az állami erdőgazdaságoknál - jelentette be az ÁSZ elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Domokos László közölte: az erdőgazdaságoknál nem volt megoldott az általuk kezelt állami vagyon és a saját vagyonuk, illetve a kezelésükben lévő vagyonelemek elhatárolása. A kezelt vagyont a társaságok nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően szerepeltették mérlegükben.
Időjárási helyzet Európában:
Az elmúlt napokban csökkentek a hőmérsékleti különbségek Európán belül, ugyanis a korábban az időjárást meghatározó, az ősz végéhez képest szélsőségesen meleg levegő visszaszorult a kontinensen. A rekordmeleget egy nagy sebességgel mozgó hidegfront szüntette meg, ami vasárnap hajnalra a Fekete-tengerig jutott el.
A hétvégén fokozatosan mérséklődik a nappali felmelegedés, jellemzően már 20, helyenként 10 Celsius-fok alatt alakulnak majd a maximumértékek. Ezzel együtt többfelé napsütésre is várható, csak helyenként lehet kisebb eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Egy hét alatt négy fesztiváldíjat nyert Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje, amely többek közt a hétvégén véget ért ottawai fantasztikus film fesztivál (Cellar Door Film Festival), a stockholmi Monsters of Film című seregszemle és a lundi nemzetközi filmfesztivál közönségdíját érdemelte ki.
- Hetvenöt következő generációs Boeing 737 MAX-ot rendelt az amerikai gyártótól az indiai Jet Airways a Dubajban a héten zajló légi szalonon.
A Boeingnek hétfői közleménye szerint ezzel történetének legnagyobb rendelését adta le az indiai légitársaság. Az üzlet értékét a Boeing nem közölte.
Óriásplakátokon, tévéműsorokban, a francia napilapokban több oldalas elemző írásokkal és kritikákkal harangozták be Franciaországban Nemes Jeles László Saul fia című alkotását, amelyet szerdától kétszáz moziban vetítenek országszerte.
- A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjai 10-15 százalékkal drágulhatnak a ma kezdődő kampányban, de még így is jóval elmaradnak a régió átlagától - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális műsorában hétfő reggel.
- Raif Badavi szaúdi bloggernek ítélte oda idén az Európai Parlament (EP) a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat - jelentette be Martin Schulz, az EP elnöke csütörtökön.
Továbbra is kritikus a helyzet a bajor-osztrák határon a menedékkérők áradata miatt, és a bajor belügyminiszter szerdán ismét élesen bírálta az osztrák hatóságokat, amiért egyeztetés nélkül ezres nagyságrendben szállítanak embereket a határra. Joachim Herrmann a ZDF közszolgálati televíziónak elmondta: az is előfordul, hogy az osztrákok az éjszaka közepén értesítés nélkül "egyszerűen kitesznek a határra" több busznyi menekültet.