A Deloitte előrejelzése szerint a generatív mesterséges intelligenciára vonatkozó vállalati kiadások 30 százalékkal emelkednek az idén a 2023-as 16 milliárd dolláros becsült értékről.
A nyilvános adatokon tanított mesterséges intelligencia modellek nemcsak segíteni tudják a vállalatokat, de használatuk számos kockázatot is jelenthet. Ennek elkerülése érdekében, valamint a produktivitás javítása, a költségek optimalizálása és a komplex információk megértése miatt egyre többen a saját adataikat használva tanítják a generatív mesterséges intelligenciát - derül ki a könyvvizsgáló és tanácsadó cég TMT Predictions 2024 kutatásából.
Megkezdte az egyeztetéseket az új szerb kormányról Aleksandar Vucic köztársasági elnök hétfőn Belgrádban.
Szerbiában december 17-én tartottak előrehozott parlamenti választást, a parlament február 6-án alakult meg. Az alkotmány értelmében a képviselőház megalakítását követően legfeljebb 90 napon belül kell felállnia az új kormánynak.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megkezdte az Esztergomot védő új gátrendszer első ütemének megvalósítását, amelynek során másfél kilométernyi árvízvédelmi rendszer épül ki a Prímás-szigeten - közölte a szervezet szóvivője.
A sziget városiasabb területén, a Nagy Duna sétány mentén parapetfal és mobil árvízvédelmi fal, a természetközelibb területeken pedig szerkezetes árvízvédelmi töltés fogja védeni a várost a Dunán levonuló árhullámoktól - mondta el Siklós Gabriella.
Tavaly megtört a földpiac több mint egy évtizede tartó, évi 10 százalék körüli emelkedő trendje. A termőföld hektáronkénti átlagára 2023-ban 2,172 millió forintra csökkent az előző évi 2,186 millió forintról - összegezte éves földpiaci elemzésének következtetéseit csütörtökön az Agrotax Kft.
A ötöslottón ezen a héten 6,45 milliárd forint a megnyerhető főnyeremény összege, amely a játék 67 éves történetének eddigi legnagyobb nyereményösszege - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. szerdán az MTI-t.
Magyarországon ebben a lottójátékban az elmúlt évtizedekben 46 darab milliárd fölötti nyeremény talált gazdára, hatmilliárdot meghaladó jackpot pedig eddig csak egy alkalommal - írták.
A Wizz Air flottájába megérkezett a 200. repülőgép, ezzel a légitársaság flottájának átlagéletkora 4,2 évre csökken - közölte a társaság kedden.
Az új Airbus A321neo modell a London-Luton repülőtéri bázishoz csatlakozik.
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn jóváhagyták az EUNAVFOR ASPIDES nevű uniós művelet elindítását a biztonságos hajózás szabadságának helyreállítására és védelmére a Vörös-tengeren.
Két időközi parlamenti választáson mért komoly vereséget a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt a Konzervatív Pártra. Ez volt a tizennégy éve kormányzó konzervatívok ötödik hasonló veresége az elmúlt egy évben, ráadásul a most elvesztett két angliai választókörzet évtizedek óta hagyományos tory erősségnek számított.
A tömeges migráció, és a hozzá kapcsolódó illegális bevándorlás a 21. század legnagyobb kihívásai közé tartoznak - hangsúlyozta Robert Jenrick, a brit parlament képviselője, a brit kormány volt bevándorlásügyi minisztere szerdán Washingtonban.
A politikus a Heritage Foundation, washingtoni konzervatív elemzőközpont tömeges migrációról szóló rendezvényén kifejtette, hogy az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Európa is ugyanazokkal a kihívásokkal szembesül, amikor az illegális bevándorlást kell kezelnie.
- A Cillian Murphy főszereplésével forgatott Small Things Like These című ír-belga filmmel nyílik meg csütörtökön este a 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.
A Claire Keegan azonos című regényéből készült filmdráma 1985 karácsonyán játszódik egy katolikus egyház befolyása alatt álló ír faluban. Murphy családos szénkereskedőt alakít, aki váratlan felfedezést tesz, ami arra készteti, hogy szembesüljön a múlttal és a település cinkos hallgatásával.
Vaszary János, Gulácsy Lajos és Aba Novák Vilmos alkotásai is láthatók lesznek a Róma - Budapest című kiállításon, amely február 22-én nyílik a Virág Judit Galériában.
A március 28-ig nyitva tartó, ingyenes tárlat mintegy 100 képet, szobrot és műtárgyat mutat be. A műkincsek nagy része magántulajdonban van, ezért ritkán, vagy szinte soha nem kerülnek a közönség elé. Kiállítják Aba Novák Vilmos 1930-as Kikötő című monumentális művét, amely a Virág Judit Galéria aukcióján évekkel ezelőtt 110 millió forintért kelt el.
Két év múlva, a 98. Oscar-gálán már a filmek szereplőválogatóit is díjazzák - számolt be róla a Variety.com filmes portál.
Az Amerikai Filmtudományi és Filmművészeti Akadémia (AMPAS) csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy új díjkategóriát vezet be 2026-tól. A legjobb szereplőválogatás mezőnyben először a 2025-ben készült filmek szereplőválogatói versenghetnek az Oscarért.
A legújabb technológiát, a mesterséges intelligenciát is beveti a KLM légitársaság annak érdekében, hogy csökkentse a járatkiszolgálási folyamatban keletkező ételhulladék mennyiségét - közölte a légitársaság csütörtökön .
- A novemberi stagnálás után decemberben erőteljesen nőttek a német feldolgozóipar új megrendelései a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis honlapjára kedden fölkerült adatok szerint.
Az Európai Beruházási Bankból (EBB) és az Európai Beruházási Alapból (EBA) álló Európai Beruházási Bank Csoport (EBB csoport) 2023-ban 490 millió euró összegű új hitellel és garanciavállalással támogatta a magyar gazdaságot.
Az új finanszírozás több mint háromnegyedét olyan projektekhez írták alá, amelyek támogatják az országon belüli gazdasági és társadalmi kohéziót - közölte az EBB hétfőn.
- Turnéra indul tavasszal a Kispál és a Borz. A kilencvenes-kétezres évek egyik legnépszerűbb zenekara, amely tavaly új lemezzel tért vissza, Dublintól Bodrogkisfaludig számos helyen fellép.
Míg 2022 a történelmi aszály, 2023 a nagy viharok éve volt - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közzétett elemzésében.
Felidézték, az év elején a ciklonok hátoldalán kialakuló szélviharok okozták a legnagyobb károkat, majd korán megkezdődött a konvektív szezon, amikor a magasra törő gomolyfelhőkből, zivatarfelhőkből keletkeznek zivatarok, és a medárdi időszak is gazdag volt záporokban, zivatarokban
2023 decemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,1 millió vendég 2,7 millió vendégéjszakát töltött el.
A vendégek száma 16, a vendégéjszakáké 13 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,3, a külföldi vendégéjszakáké 17 százalékkal emelkedett. 2023-ban a turisztikai szálláshelyeken 2,5 százalékkal több volt a vendégéjszakák száma, mint az előző évben.
Decemberben a vendégéjszakák 73 százalékát a kereskedelmi szálláshelyek adták, ahol a forgalom 11 százalékkal volt nagyobb az előző évinél. A magán- és egyéb szálláshelyeken 19 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban
A biztonsági kihívások mellett a párizsi olimpia idején várható rendkívüli meleget is a fenyegető veszélyforrások közé sorolja egy friss szakmai tanulmány
Sok hollandiai lakos aggódik amiatt, hogy háború törhet ki Oroszország és a NATO között, és a többség attól is tart, hogy Moszkva megtámadja Hollandiát - derül ki az RTL Nieuws műsorszolgáltató pénteken közzétett közvéleménykutatásából.