A csütörtöki előfutam után kizárták az 500 méteren címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta kajakpárost a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, mert a hajójuk könnyebbnek bizonyult a megengedettnél a mérlegelésnél. Így a magyar csapat ebben a számban nem tud tokiói kvótát szerezni a vb-n.
Németország támogatná az európai uniós klímacélok szigorítását célzó holland javaslatot, amelynek alapján a korábban kitűzött 40 százalék helyett 55 százalékkal kellene csökkenteni 2030-ig az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest - közölte Angela Merkel német kancellár csütörtökön Hágában.
- Az államfő és a parlamenti pártok egyeztetésének második és utolsó napján a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) előrehozott választásokat szorgalmazott, míg a balközép Demokrata Párt (PD) is szigorú feltételekhez kötötte az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) esetleges közös kormány felállítását csütörtökön.
A hétvégén is sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Marad a meleg is, 30 Celsius-fok körüli maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A szívinfarktus korai, személyre szabott előrejelzését kutatja Maurovich-Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem docense, aki másodszor nyert a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület programjának pályázatán.
Maurovich-Horvat Pál kutatócsoportja az elmúlt években képi diagnosztikai (radiomikai) háromdimenziós mintázatelemzési eljárásokat dolgozott ki, amelyekkel azonosíthatók a nagy rizikójú felrakódások, vagyis plakkok a koszorúerekben.
A következő szakaszban biomarkerek segítségével, egyszerű vérvétellel akarják kiszűrni azokat a panaszmentes betegeket, akiknél felmerül az infarktus kockázata.
A szív- és érrendszeri betegségek változatlanul vezetik a halálozási statisztikákat, mivel a koszorúér-betegeket nagyon nehéz azonosítani, kétharmaduk esetében az első tünet már maga az infarktus - magyarázta Maurovich-Horvat Pál, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika docense az egyetem portálján.
Amerikai kutatók felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között - számolt be róla a Medicalxpress.com.Az irvine-i Kaliforniai Egyetem biológusai laboratóriumi körülmények között felfedezték, hogyan lehet megelőzni az Alzheimer-kórt, eredményeik a jövőben segíthetnek új gyógyszerek kifejlesztésében.
A Nature Communications című szaklap aktuális számában azt írták, hogy amikor az Alzheimer-kór rágcsálómodelljeinek eltávolították az agyi immunsejtjeit, a mikrogliákat, nem alakultak ki a kórra jellemző lerakódások, a béta-amiloid plakkok.
- Az eddig véltnél sokkal kevesebb, ötven helyett mindössze öt évre elegendő palagáz lehet Nagy-Britanniában szakértők szerint, ami megkérdőjelezheti a hidraulikus repesztés (fracking) alkalmazásának létjogosultságát a szigetországban.
Korábbi adatokon alapuló 2013-as kutatások még azt jelezték, hogy az Anglia északi részén lévő Bowland palaformáció az Egyesült Királyság jelenlegi éves gázigényének ötvenszeresét rejti.
Kocsis András Sándort, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatóját díjazták Pekingben 14 másik külföldi szerző, fordító és könyvkiadó között a kínai könyvszakma legrangosabbnak számító, külföldieknek szánt elismerésével - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Úgy tűnik, csak "minimális egészségi kockázatot" jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék - állapította meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentése.
A témában elsőként folytatott vizsgálatában a WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék és a kisebbek legtöbbje felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten - olvasható a BBC hírportálján.
Hozzátették azonban, hogy az eredmények "kevés információn" alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra.
Kibővült az ellenzéki együttműködés Budapesten: Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt jelöltje visszalép és a Liberálisok is támogatják Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét - jelentették be ellenzéki pártok csütörtökön Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren tartott sajtótájékoztatón.
A kétgyermek-politika 2015-ös meghirdetése utáni másfél évben 5,4 millióval nőtt a születések száma Kínában - olvasható a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányban. Ez az első kutatás, amely a kínai statisztikai hivatal adatait felhasználva vizsgálta a egykepolitika megváltoztatásának hatásait, és jól láthatóan kimutatta a születések számának növekedését.
Kínában 2015 októberében hirdették meg a kétgyermek-politikát, hogy megfordítsák a népességnövekedés visszaesését, ellensúlyozzák a társadalom elöregedését és a munkaerő csökkenését.
A német kormány megvizsgálja a negatív betéti kamat korlátozásának lehetőségét - jelentették csütörtökön német hírportálok.
A XXI. Század Intézet külügyi igazgatója az esetleges brit előrehozott választásról azt gondolja, hogy tovább bonyolítaná a helyzetet, mert felforgatná a brit politikát.
Fedélzetén a Fedor (oroszosan: Fjodor) ember alakú robottal startolt el Bajkonurból csütörtökön a Szojuz MSZ-14-es orosz űrhajó. A Szojuz-2.1a típusú hordozórakéta harmadik fokozata rendben levált, az űrhajó várhatóan szombaton csatlakozik a Nemzetközi Űrállomáshoz.
Fedor, "aki" elnevezését a Final Experimental Demonstration Object Research (Végső Kísérleti Szemléltető Tárgykutatás) angol kifejezés rövidítéséből nyerte, alapvetően egy távirányítással őt navigáló ember mozdulatait képezi le egyidejűleg, de korlátozott autonóm cselekvésre is képes.
Továbbra is érkezik szennyvíziszap Magyarországra külföldről - közölte az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten. Korózs Lajos a Miniszterelnökség Kossuth Lajos téri épülete előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: Gulyás Gergely miniszter több mint egy hónapja azt mondta, azonnal leállítják a szennyvíziszap behozatalát Magyarországra.
Közölte: ez nemhogy nem történt meg, egyre többet hoznak belőle az országba. A képviselő elmondta, hogy reggel videókat készített a székesfehérvári szennyvíziszap-lerakónál, ahova változatlanul érkeznek a horvát és szlovén kamionok.
Korózs Lajos közölte, hogy pert indít, mert a Pest Megyei Kormányhivatal nem válaszolt határidőre a szennyvíziszappal kapcsolatos közadatigénylésére.
- Vádat emeltek Simonka György fideszes országgyűlési képviselő és harminckét társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzmosás elleni információs irodájának feljelentése alapján indult ügyben az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés tavaly ősszel felfüggesztette. Ezután az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Simonka Györgyöt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését - írták.
A brit statisztikai hivatal (ONS) bejelentette szerdán, hogy 2016 előtt éveken át alulbecsülte az európai uniós társországok egy részéből érkezők számát a nettó bevándorlásról szóló jelentéseiben, valószínűleg túlbecsülte viszont az EU-n kívüli országokból érkezőkét.
A debreceni rendőrök fegyvert használtak egy férfi ellen, aki késsel támadt rájuk - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
A Hajdú-Bihar megyei főkapitányság közleménye szerint a debreceni körzeti megbízottak állampolgári bejelentésre jelentek meg szerda dél körül a Déli soron, mert a bejelentő szerint ott egy férfi gyanúsan viselkedett.
- A harmincas éveik közepén járók magas vérnyomása és az agy későbbi károsodása összefügghet - számolt be a BBC egy friss tanulmány eredményeiről.
A Lancet Neurology című szaklapban megjelent kutatás készítői 500 olyan brit lakost kísértek figyelemmel, akik 1946-ban ugyanazon a héten születtek és egy nagyszabású, hosszú távú vizsgálatban vettek részt.
- A világ 12 országának több mint négyszázezer kényelmi élelmiszertermékét felmérő globális kutatás eredménye szerint az Egyesült Királyságban készült előkészített, félkész és késztermékek tartalmazzák a legkevesebb cukrot, telített zsírt és sót.