Az Antal-Lusztig gyűjteményből nyílik kiállítás a kilencven éve született Németh Lajos művészettörténész emlékére április 18-án a budapesti Hegyvidék Galériában - közölte Nagy T. Katalin, a tárlat kurátora.
A művészettörténész felidézte: a debreceni Déri Múzeum többéves projekt keretében itthon és külföldön is bemutatja az Antal-Lusztig-gyűjtemény darabjait. Az elmúlt években a kiállításoknak a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ adott otthont, a jövőben azonban nagyobb hangsúlyt kap majd, hogy más városokban is megismerjék a legnagyobb, 4-5 ezer műből álló magyarországi képzőművészeti gyűjtemény alkotásait.
- Közös polgármesterjelölteket állított Budapest legtöbb kerületében az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum - jelentette be Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke sajtótájékoztatón.
Elmondása szerint ez politikatörténeti pillanat. A személyekről pár hónapos tárgyalások után állapodtak meg.
A jelölteket közösen támogatják, ők a kerületekben a legesélyesebbek arra, hogy leváltsák a Fidesz "embereit", és az összefogás résztvevői támogatni fogják a főpolgármester-jelölti előválasztás második fordulójában nyertes jelöltet - mondta.
Hozzátette: ők olyan Budapestet szeretnének, ahol a civil társadalmat partnernek tekintik, az önkormányzatiság érték és nem legyőzendő feladat.
- Az 1999-ben társadalmi szalonként indult debreceni Kőr Dáma Egyesület mára már olyan szemléletformáló szervezetté nőtte ki magát, mely a CSalád.Anya.Karrier egy nő?! (CSAK) programsorozat égisze alatt elindította nagy sikerű rendezvényeit és épp egy éve hozta létre a CSAK Design progresszív kreatívipari tömörülést - közölte az egyesület elnöke az MTI-vel.
- Ebben az évben április 10-től május 30-ig rendezik meg az akadémiai filmklubot, a vetítéssorozat keretében nyolc alkalommal mutatnak be egy-egy ismeretterjesztő filmet a közönségnek az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában - közölte az MTA.
- A Debrecen hazai pályán 3-1-re legyőzte az MTK Budapestet a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában, szombaton. A fővárosi csapat 2012 óta nyeretlen Debrecenben.
Az első pillanattól fogva támadólag lépett fel a hazai környezetben kiválóan szereplő (a mérkőzés előtt 8 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség) Debrecen, s a balhátvéd Ferenczi János szezonbeli első és második góljával bő húsz perc után magabiztos előnyt szerzett. A Debrecen könnyedén eldönthette volna az összecsapást, de kimaradtak a helyzetei, míg az MTK a 42-szeres válogatott Torghelle Sándor szépségdíjas találatával "visszajött" a mérkőzésbe.
- Az európai fogyasztókra veszélyes termékek között listavezető a gyermekek egészségére, vagy testi épségére veszélyt jelentő játékok, valamint a gépjárművek. A veszélyes termékek több mint fele Kínából származik - közölte friss jelentésében az Európai Bizottság pénteken.
- A bálna négylábú őse mintegy 43 millió évvel ezelőtt Afrikából úszott át Dél-Amerikába egy új tanulmány szerint. A kutatók Peru partjain fedezték fel az őslény jó állapotban megmaradt csontjait: a keskeny fejű, erős farkú őslény olyan lehetett, mint egy orrszarvú és egy tengeri vidra keveréke.
Magyarország jelentős reformokat vezetett be a hulladékágazatban, amelynek köszönhetően előrelépést ért el a 2020-as célok teljesítésére irányuló intézkedések végrehajtása terén, de csökkenteni kell a tüzelőanyagokból származó részecske-kibocsátást - derült ki az Európai Bizottság pénteken bemutatott, az uniós környezetvédelmi politikák végrehajtásának 2019-es felülvizsgálatát rögzítő jelentésből.
A felülvizsgálat szerint a hulladékgazdálkodást illetően Magyarországon a települési hulladék újrafeldolgozási arányában enyhe növekedés, a hulladéklerakás arányában pedig enyhe csökkenés mutatkozott.
- Három nagy német autógyártó, a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette a közösségi trösztellenes szabályokat azzal, hogy közel tíz éven keresztül korlátozták a versenyt a kevésbé szennyező technológiák kifejlesztése terén - ismertette előzetes vizsgálatainak megállapításait pénteken az Európai Bizottság.
Hivatalos kifogásközlésében a brüsszeli testület azzal vádolta meg a három vállalatot, hogy 2006 és 2014 között összejátszottak annak érdekében, hogy korlátozzák a károsanyag-tisztító technológiák fejlesztését és alkalmazását az Európában piacra kerülő új benzines és dízelautókban.
Az olasz reneszánsz egyik legnagyobb mestere, Michelangelo, valamint Leonardo, Raffaello és más kortársaik több mint 80 rajzát felvonultató kiállítás nyílt A test diadala. Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet címmel pénteken a Szépművészeti Múzeumban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) nyitóeseményeként.
Az olasz reneszánsz nagy mestereinek művészetét bemutató tárlatnak a Szépművészeti Múzeum nemrég megújult kiállítóterei adnak otthont - emlékeztetett a fesztiválindító kiállítás megnyitóján az emberi erőforrások minisztere.
Kásler Miklós felidézte: a BTF immár 38 éve vonultatja fel a magyar és nemzetközi kultúra kincseit, a fesztiválnak köszönhetően pedig a következő 18 napban ismét "Budapestre szegeződik a világ szeme".
Az Egyesült Államok visszavonta Fatou Bensouda, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészének amerikai vízumát - erősítette meg a bírói hivatal szóvivője egy rövid nyilatkozatban pénteken.
A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjén, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg határokon belül és kívül mintegy hatvan helyszínen.
- Kínai befektetők vásárolták meg és alakítják négycsillagos szállodává a zalaegerszegi egykori Hotel Balatont; az egymilliárd forintos beruházás várhatóan őszre készül el - közölte az építkezésen tartott bejáráson pénteken a város polgármestere.
Az alapvető jogok biztosa és helyettesei arra kérik a 2019-es európai parlamenti választásokon listát állító valamennyi jelölő szervezetet és jelöltet, hogy a kampány során tartózkodjanak a gyermekek szerepeltetésétől rendezvényeiken, a velük és róluk készült képek kampánycélú felhasználásától, illetve az iskolák és óvodák népszerűségnövelő szándékú látogatásától.
Vádat emeltek azzal a harmincöt éves brit férfival szemben, aki társaival hat éve Szegeden nemzetközi hívásokat bonyolított megtévesztett magánszemélyek telefonjairól, több millió forintos kárt okozva.
- Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség a pécsi Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen - közölte a Tolna megyei főügyész pénteken.
A bíróság jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a fővárosi általános iskolai tanárt, aki a diákjainak szexuális tartalmú üzeneteket küldött - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.
Valószínű, hogy krátert robbantott a Hajabusza-2 (vándorsólyom) japán űrszonda a Ryugu aszteroida felszínén pénteken - írta a BCC hírportálja.
Az űrszondának az volt a feladata, hogy mesterséges krátert hozzon létre a Ryugún.
Donald Trump amerikai elnök volt ügyvédje, Michael Cohen felajánlotta együttműködését a kongresszus demokrata párti politikusainak a Trump ellen indított vizsgálatokhoz, és cserébe azt kérte, kevesebb időt kelljen börtönben töltenie.
Debrecen ad otthont pénteken és szombaton a magyar-spanyol két tanítási nyelvű gimnáziumok tizenhetedik országos találkozójának - közölte a házigazda debreceni Fazekas Mihály Gimnázium igazgatója.