Archívum

Eredmények megjelenítése 21081-től 21100-ig 68358 találatból.

Ab: alkotmányos kötelezettség a hatósági döntések indokolása

Jogtudor - 2019-03-07

A hatósági döntések indokolása alkotmányos kötelezettség - mondta ki egy kormányrendelet kapcsán az Alkotmánybíróság (Ab) csütörtökön közzétett határozatában.

Az Ab megsemmisítette a haditechnikai tevékenység engedélyezéséről szóló kormányrendeletnek azt a részét, amely egyes esetekben lehetővé tette, hogy a hatóság döntésében teljes egészében mellőzze az indokolást. A megsemmisített rendelkezés már a folyamatban lévő ügyekben sem alkalmazható.

Amerikai elnökválasztás - A Demokrata Párt nem járul hozzá, hogy jelöltjei tévévitáinak a Fox televízió is házigazdája lehessen

Az amerikai Demokrata Párt nem járul hozzá, hogy elnökjelöltségre pályázó politikusai tévévitáinak a republikánusokhoz közel álló Fox televízió is házigazdája lehessen - jelentette be szerdán a párt vezető szerve, az országos bizottság. Trump nem hagyta válasz nélkül a döntést, hasonló eljárást helyezett kilátásba az "álhírek televízióival" szemben.

Ab: a környezetvédelmet a hatóság továbbra sem rendelheti alá más szempontoknak

Környezetvédelem - 2019-03-06

A környezet- és természetvédelmi hatósági hatáskör gyakorlója döntéshozatala során az új, integrált szervezetrendszerben sem rendelheti alá a környezet- és természetvédelmi szempontokat más szempontoknak, ez alkotmányos követelmény - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) csütörtökön közzétett határozatában.

A kormányhivatal 15 millió forintos bírságot szabott ki a Wizz Air légitársaságra

Fogyasztóvédelem - 2019-03-06

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt első fokon tizenöt millió forintos bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal a Wizz Air diszkont légitársaságra - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

A fővárosi kormányhivatal Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár kezdeményezésére - a légitársaság januári poggyász-incidense nyomán - indított eljárást a Wizz Airrel szemben.

Illegális bevándorlás - Avramopulosz: az illegális bevándorlás kisebb mértékű, mint a válság előtt

EU - 2019-03-06

- Noha az illegális bevándorlás kisebb mértékű, mint a 2015-ös válság előtt, a múlt év során jelentősen emelkedett a Spanyolországba és Görögországba érkezők száma - közölte az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja szerdán Brüsszelben.

Dimitrisz Avramopulosz az európai migrációs stratégia elmúlt négy évben elért eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján elmondta, az, hogy az illegális érkezések száma csökkent, nem jelent garanciát a jövőre nézve.

Hidvéghi: A néppárt és a Fidesz vitája a bevándorlásról szól, amelyben a Fidesz nem enged

Belföld - 2019-03-06

- A Fidesz számára az európai keresztény értékek védelme és a migráció megállítása fontosabb a pártfegyelemnél, ebben nem engedünk - mondta Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója szerdán újságíróknak.

Bajor miniszterelnök: Orbán Viktor az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott a közös értékektől

Külföld - 2019-03-06

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) közös értékektől - mondta Markus Söder bajor kormányfő, a CSU elnöke egy szerdai lapinterjúban.

A politikus a Passauer Neue Presse című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy pártja az európai parlamenti választás kampányában kiáll az erős, egységes és demokratikus Európáért, amely megvédi polgárait.

Azzal kapcsolatban, hogy a CSU korábban gyakran élesen bírálta a brüsszeli Európai Bizottság tevékenységét, elmondta, hogy "megváltozott a helyzet, Európa már nincs abban a komfortzónában, amelyben évtizedekig volt".

Félbeszakították az orosz gazdaságfejlesztési miniszter parlamenti beszámolóját

Külföld - 2019-03-06

Félbeszakította és átütemezte Makszim Oreskin orosz gazdaságfejlesztési miniszter éves beszámolóját a parlament alsóházában szerdán Vjacseszlav Vologyin házelnök. A Rosszija 24 hírtelevízió szerint az orosz törvényhozásban az elmúlt három évtizedben nem volt példa hasonló botrányra.

A világ tíz legszennyezettebb levegőjű városából hét indiai

Környezetvédelem - 2019-03-06

- A világ tíz legszennyezettebb levegőjű városából hét Indiában található - derült ki az AirVisual és a Greenpeace frissen közzétett 2018-as jelenéséből.

Weber: a Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget

Vélemény - 2019-03-06

A Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget, pedig a következő napok az utolsó esélyt jelentik számára, hogy megmutassa, kész az Európai Néppárt része lenni, amelyre a kompromisszumok keresése a jellemző - mondta a néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője a PAP lengyel hírügynökség szerdán közzétett cikkében.

Felfüggesztette a Magyar Adósságrendező Zrt. tevékenységét a jegybank

Ajánljuk - 2019-03-06

- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti Magyar Adósságrendező Zrt.-nek, hogy bármilyen a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéséhez kötött tevékenységet végezzen. A társasággal szemben a jegybank büntető feljelentést tett és az adatvédelmi hatósághoz is fordult.

A vizsgálat eddigi adatai szerint a Magyar Adósságrendező Zrt. több, magyar nyelven is elérhető honlapon népszerűsíti szolgáltatását.

A zrt. meghatározott díj ellenében az adósok megbízásából és nevében eljárva tárgyal különböző pénzügyi intézményekkel azért, hogy azok módosítsák az adott ügyfelekkel megkötött korábbi szerződéseket. A társaság azonban nem rendelkezik az MNB engedélyével pénzügyi közvetítői, alkuszi tevékenység végzésére Magyarországon.

Börtönre ítélték a halálos balesetet okozó cserbenhagyót Zalaegerszegen

Jogtudor - 2019-03-06

Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélete az ittasan cserbenhagyásos halálos balesetet okozó férfit a Zalaegerszegi Törvényszék.

A vádlott 2017 januárjában egy esti italozást követően egy másik autó rendszámával felszerelt, műszaki hibás terepjáróval indult haza. A késő esti órákban két zalai községet összekötő földúton elgázolt két egymás mögött haladó gyalogost (akikkel korábban együtt italozott), majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Kétórás sztrájk volt a Hankook dunaújvárosi gumigyárában

Kétórás figyelmeztető sztrájk volt a Hankook dunaújvárosi gumigyárában szerdán: 5 és 7 óra között teljesen leállt a termelés - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke.

Nébih: az egész országra kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat

Fontos - 2019-03-06

Szerdától az ország teljes területére kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat az illetékes hatóságok, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az emberek figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, az erdőtüzek 99 százalékát ugyanis emberi mulasztás okozza.

Az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó szankciókra figyelmezteti Észak-Koreát

...kontra - 2019-03-06

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó szankciókra figyelmeztette Észak-Koreát a Fox televíziónak kedd este adott interjújában.

Washington óva inti Ankarát az orosz fegyvervásárlásoktól

Pro... - 2019-03-06

- Washington figyelmeztette Ankarát a tervezett orosz fegyvervásárlások miatt - közölte keddi sajtótájékoztatóján Robert Palladino amerikai külügyi szóvivő.

Az amerikai elnök pénteken a tornádó sújtotta Alabamába utazik

Olvastuk - 2019-03-06

Donald Trump amerikai elnök pénteken Alabamába, a tornádó sújtotta vidékekre utazik - jelentette be kedden a Fehér Házban maga az elnök.

Az amerikai kongresszus tagjai is aggódnak a kanyarójárvány terjedése miatt

- A kongresszus tagjai is aggódnak a kanyarójárvány terjedése miatt az Egyesült Államokban - ez derült ki a szenátus egészségügyi bizottságában tartott keddi meghallgatáson.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő 2019-2022 között 70 milliárd forintot fektet be

Befektetés - 2019-03-06

A Széchenyi Tőkealap-kezelő a tervek szerint 2019-2022 között 70 milliárd forint kockázati tőkekihelyezést hajt végre a kis- és középvállalkozásoknál az általa kezel öt alapon keresztül - mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Manfred Weber: azonnal le kell állítani a magyar kormány Brüsszel elleni kampányát

Külföld - 2019-03-05

Azonnal és végleg le kell állítani a magyar kormány Brüsszel elleni kampányát - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Bild című német lapnak a Fidesz EPP-tagsága megőrzésének feltételeiről. Manfred Weber a lap szerdai számában megjelenő interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint kifejtette, hogy a Fidesz EPP-tagságának megszüntetését három feltétel teljesülése esetén lehet elkerülni.

Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke "azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát".

A második feltétel az, hogy bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól.

A harmadik feltétel az, hogy biztosítja a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten.

Manfred Weber kiemelte, "még ebben a hónapban" világossá kell válnia, hogy teljesülnek-e a feltételek.

Hozzátette: Orbán Viktor lépéseitől függ, hogy sor kerül-e a szakításra a Fidesz és az Európai Unió jobbközép pártjait összefogó EPP között