Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Olosz Gergely, az RMDSZ volt szenátora ellen, akit három év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek korrupcióért - közölte az Agerpres hírügynökséggel csütörtökön Nicoleta Tolvaj Marin, a Kovászna megyei rendőrfelügyelőség szóvivője.
A legfelsőbb bíróság december 20-án hozta meg ítéletét, Olosz Gergely azonban nem jelentkezett büntetése végrehajtására, és a rendőrségnek sem sikerült előállítania. Az óév utolsó napjaiban országos elfogató parancsot adtak ki a nevére, és személyi adatait elküldték Románia valamennyi határátkelőjére. Miután ez nem vezetett eredményre, most már nemzetközi körözést adtak ki ellene - magyarázta a szóvivő.
A kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen lett az Országgyűlés csütörtöki, az ellenzék kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülése. A tanácskozáson így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el, amelyekre a kormány nem is reagált. Az ellenzék eredetileg tárgyalni szeretett volna a tavaly december 12-én lezajlott parlamenti szavazásról, továbbá a december 16-17-én, a köztelevízió székházánál történtekről.
Az elsőként felszólalásra jelentkező Jakab Péter, a Jobbik képviselője úgy fogalmazott, a kormánypárti képviselők távolmaradásukkal azt üzenik, a "népet halálra dolgoztatnák, de nekik büdös a munka".
Az idei adóváltozások közül a legjelentősebb a szociális hozzájárulási adó csökkentése, a hatéves bérmegállapodás értelmében idén júliusban újabb 2 százalékponttal, 19,5 százalékról, 17,5 százalékra mérséklődik ez a munkaadókat terhelő járulék.
A floridai oktatási intézmények tanárainak felfegyverzését javasolja a tavalyi parklandi iskolai mészárlásról készült végleges jelentés - jelentette a CBS amerikai televízió floridai csatornája. A több mint 400 oldalas jelentés az oktatási intézmények védelmének teljes és mélyreható reformját javasolja.
Főtiszteletű Püspök Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm önöket a Kodály Filharmónia hagyománnyá váló újévi kon-certjén, az újesztendő első napján és engedjék meg, hogy Isten áldását kérjem városunkra, városunk és nemzetünk minden polgárára. Egyetértést, egészséget, valamint jó eredményeket hozó új esztendőt kívánok személyes életükben mindannyiuknak!
Oroszország tavalyi olajtermelése 1,6 százalékkal, gáztermelése pedig csaknem 5 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest. Szerdán közölt hivatalos adatok szerint a tavalyi orosz olajtermelés 1,6 százalékkal, 555,84 millió tonnára emelkedett, ami a legtöbb a Szovjetunió összeomlása óta..
A Párbeszéd szerint urizálás, túlárazott presztízsberuházás a Miniszterelnökségnek a budai Várban kialakított irodája.
V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, a kormányhivatalok várba költöztetése nem más, "mint monarchista restauráció", a "Horthy-rendszer lemásolása és restaurálása". A Várnak nincs szüksége arra, hogy a kormányzat presztízst adjon neki, Orbán Viktor kormányzatának van szüksége arra, hogy a budai Vár presztízsét magáénak mondhassa, "mert a saját legitimitásában sem biztos" - értékelt.
Egy újságíró-gyilkosság miatti belpolitikai válság és jelentős kormányátalakítás éve volt 2018 Szlovákiában. Az ország gazdaságilag tovább erősödött, de vezető politikai erői meggyengülten vágnak neki 2019-nek, amelyben az európai parlamenti választások mellett államfőválasztás is vár az országra.
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be.
A NAV munkatársai felfigyeltek egy főtevékenységként számítógépes programozással foglalkozó cégre, mert a vállalkozás forgalma kiemelkedően megnőtt. Csak az Európai Unió területéről fél év alatt, több mint 940 millió forint értékben szerzett be árut. Az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) adatok alapján a vállalkozás 266 alkalommal hozott be ömlesztett szójadarát. Az unión belüli élénk gazdasági tevékenysége bevallásaiban nem jelentek meg, ami ellentmondott az ekáer adatoknak.
Új időszak kezdődik Donald Trump amerikai elnök négyéves ciklusának második felében, miután az ellenzéki demokratáké a többség a képviselőházban, a törvényhozás alsóházában - mondta Magyarits Tamás Egyesült Államok-szakértő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Azt mondta, a demokraták nem akarják megszavazni a költségvetést a déli kerítésre szánt 6 milliárd dollárra hivatkozva, ami az Egyesült Államok költségvetése számára nyilvánvalóan aprópénz, tehát itt politikai szembenállásról van szó. A demokrata többség nagyon elszántnak tűnik, vizsgálóbizottságokkal fenyegetődzik.
A romániai magyar közösség rovására aktivizálta magát Klaus Iohannis román elnök - mondta Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A magyar közösség elleni támadásból a román kormány is kiveszi a részét: az oktatást érintő változások ellen még a temesvári szerb, német tanárok is tiltakoztak - tette hozzá a szakértő.
Idén elnökválasztás lesz Romániában és az első félévben Románia tölti be a soros elnöki tisztet az EU-ban. Az uniós elnökség kapcsán Románia meghirdetett célkitűzése, hogy fellépjen az emberi jogok, a szolidaritás, a kohézió mellett - jegyezte meg Pászkán Zsolt.
Az amerikai Netflix tartalomszolgáltató Rijád követelésére kivette szaúd-arábiai kínálatából egy stand-up komédiájának egyik epizódját - jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
kapcsolatok felvételének 40. évfordulója alkalmából folytatott telefonos megbeszélésén Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök - jelentette kedden az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
Donald Trump amerikai elnök gratulált Jair Bolsonaro brazil államfőnek a keddi beiktatási ünnepségén elmondott beszédéhez. "Gratulálok Jair Bolsonaro elnöknek, aki nagyszerű beiktatási beszédet mondott. Az Egyesült Államok önökkel van" - írta Twitter-bejegyzésében az amerikai elnök.
Bolsonaro szintén Twitter-bejegyzésben köszönte meg az amerikai elnöknek "a bátorító szavakat". "Együttes erővel, Isten segedelmével, felvirágzást és haladást teremtünk népeinknek" - hangoztatta. A 63 éves nyugalmazott katonatisztet kedden iktatták be elnöki hivatalába a brazil fővárosban.
Január 1-től általánosan 20 százalékkal emelkedik a népegészségügyi termékadó (neta) az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, emellett az adóköteles italok körébe tartoznak újévtől a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is - közölte a Pénzügyminisztérium (PM)
Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent" - fogalmazott a köztársasági elnök a közszolgálati televízióban elhangzott újévi köszöntőjében. Az új esztendőnek számos régi-új elhatározással vágunk neki, a Szilveszter elmúltával azonban néha úgy tűnik, mintha az újévi jókívánságok beteljesülését, az újévi fogadalmak betartását rajtunk kívül álló erők akadályoznák.
Áder János megfogalmazása szerint mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban, méltóságukban sértő cselekedetekre.
Külső erők nem akadályozhatják meg, hogy nemet mondjunk a "másokra való mutogatásra, a magunk felelősségének palástolására, a mindenkin átgázoló törtetésre, a becstelenségre, mások tisztességének elvitatására".
Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnap a testület ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
- Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár szerint a gazdasági növekedés hosszú távon a termelékenységtől és a demográfiai tényezőktől függ.
Az egész világ nyer azon, ha a nemzetközi együttműködés működik - hangsúlyozta szombaton közzétett újévi üzenetében António Guterres, az ENSZ főtitkára. A portugál tisztségviselő aláhúzta, hogy a világszervezet 2019-ben is arra fog törekedni, hogy összehozza egymással a világ népeit, hidakat építsen, és teret adjon a megoldáskeresésnek.
"Az új év kezdetén fogadjuk meg, hogy szembenézünk a fenyegetésekkel, megvédjük az emberi méltóságot, és jobb jövőt építük közösen!" - hangoztatta videoüzenetében Guterres.
Az ENSZ-főtitkár tavalyi üzenetében "vörös riadót" fújt, mert a világra számos veszély leselkedik. Idén úgy fogalmazott, hogy nyugtalanító időket élünk, s a klímaváltozással az emberiség továbbra sem tud lépést tartani.