Archívum

Eredmények megjelenítése 21441-től 21460-ig 67630 találatból.

Öt magyar lemez a 2018-as nemzetközi világzenei listán

Olvastuk - 2018-12-12

Öt magyar lemez is felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistájának idei összesítésére. A 150-es elitben a legjobb helyezést Lakatos Mónika érte el, akinek Romanimo című, a Gryllus Kiadó gondozásában megjelent albuma a 14. lett.

OGY - A házelnök az ellenzéki tiltakozás ellenére megnyitotta az ülésnapot

Belföld - 2018-12-12

Kövér László házelnök az ellenzék tiltakozása ellenére megnyitotta az Országgyűlés szerdai ülésnapját. Kövér László - a parlamenti patkóban lévő helyéről beszélve - megkérte az elnöki emelvényt és a szónoki pulpitust elálló ellenzéki képviselőket, hogy a rendzavarást hagyják abba, és garantálják az Országgyűlés alkotmányos működését

OGY - Ellenzékiek elállták az elnöki emelvény feljáratát

Belföld - 2018-12-12

Az MSZP, a Párbeszéd és a DK képviselői, valamint függetlenek a parlament szerdai üléskezdése előtt felsorakoztak az elnöki emelvény, valamint az előtte lévő szónoki pulpitus körül, mindkét oldalról elállva a feljárat útját.

Jobbikos képviselők egy molinót feszítettek ki, rajta egy keresztben áthúzott Családok éve felirattal, és egy másik, Rabszolgák éve 2018. írással, ami alatt az szerepel, Köszönjük, Fidesz!.

Az ellenzéki akció résztvevői a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásáról is szóló munkatörvénykönyv-módosítás ellen tiltakoznak - derül ki politikusi posztokból egy közösségi oldalon.

Visszafogott növekedés várható jövőre a légiközlekedésben

Vélemény - 2018-12-12

Visszafogott, az előző évektől elmaradó mértékű fejlődésre számít a légiközlekedési iparág pénzügyi helyzetében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

Brian Pierce, a több mint kétszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezető közgazdásza Genfben azt mondta, az utasforgalom 5,7 százalékkal 4,59 milliárdra emelkedhet, a légitársaságok árbevétele 7,8 százalékkal 885 milliárd dollárra javulhat.

Az előrejelzések szerint a kerozin ára az idei 80 dollár körüli csúcsról 60-65 dollár körüli értéken stabilizálódhat, ez viszont nem fog jelentősen segíteni a cégeknek, mert a jövő évi üzemanyagigényüket opciós ügyleteken keresztül nagyobb részt már lekötötték.

Az ITM kiemelten vizsgálja a webáruházakat

Fogyasztóvédelem - 2018-12-12

Novembertől kiemelten vizsgálja a webáruházakat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma, hogy a vásárlók jogkövető cégek online felületeiről rendelhessenek - közölte szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Elutasította az Ab a plakáttörvényt támadó indítványt

Jogtudor - 2018-12-12

- Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a településkép védelméről szóló úgynevezett plakáttörvény ellen 55 országgyűlési képviselő által benyújtott indítványt - tudatta a testület szerdán a honlapján.

Ingatlan.com: egyre nagyobb a panellakások kereslete

Ajánljuk - 2018-12-12

Egyre nagyobb a panellakás-kereslet, mivel a vásárlók az ingatlanok drágulása miatt egyre inkább az olcsóbb lakásokat keresik a kínálatban - mondta Balogh László, az ingatlan.com piaci portál vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán szerdán.

A panellakások 30 százalékkal olcsóbbak a hasonló helyen, állapotban levő ingatlanoknál - fűzte hozzá.

Stormy Daniels pornószínésznőnek ki kell fizetnie Donald Trump perköltségeit

...kontra - 2018-12-12

Egy Los Angeles-i szövetségi bíróság kedden Donald Trump perköltségeinek megtérítésére és egy pénzbírság megfizetésére kötelezte Stormy Daniels pornószínésznőt, aki a jó hírnevének megsértése miatt perelte az amerikai elnököt.

Trump heves vitába keveredett a törvényhozás demokrata párti vezetőivel a határfal miatt

Pro... - 2018-12-12

Donald Trump amerikai elnök kedden heves vitába keveredett Chuck Schumerrel, a szenátus és Nancy Pelosival, a képviselőház demokrata frakciójának vezetőjével az amerikai-mexikói határon építendő fal ügyében.

Debrecen neve mellé felkerült a Mercedes-csillag is

Helyi - 2018-12-11

Bemutatták az ITK Holding új, elővárosi buszát, a REFORM 501 LE típust 2018. december 11-én, Budapesten. A vállalat vezérigazgatója egyben aláírta azt a megállapodást, amely értelmében elkezdődhet a Déli Ipari Parkban egy új buszgyár építése. A bemutatón Papp László polgármester úgy fogalmazott: az ITK Holding a város gazdaságának erős bástyája lesz és Debrecen neve mellé felkerült a Mercedes-csillag is.

REFORM néven magyar fejlesztésű, Mercedes-Benz alvázra épülő elővárosi autóbuszt mutatott be az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. Budapesten. A tizenkét típusból álló termékcsalád újabb tagjának, a Mercedes-Benz REFORM 501 LE-nek a leleplezése mellett bejelentették, hogy az ITK Holding Zrt. és annak leányvállalata megkezdte a Mercedes-Benz Sprinter kishaszonjárművek alapjaira történő fejlesztéseket is, amely alapján későbbiekben a kisebb járműkategóriákban is a hazai autóbuszgyártás meghatározójává válhat. Az ITK Holding leányvállalata szerződés kötött az Debreceni Vagyonkezelő Zrt.-vel és a Cívis Ház Zrt.-vel a cégcsoport jövőbeni fejlesztéseihez szükséges ingatlan megvásárlásáról a Déli Ipari Parkban

Brexit - Sajtóértesülés: Merkel világossá tette Maynek, hogy nem lehet megváltoztatni a Brexit-feltételekről szóló megállapodást

Külföld - 2018-12-11

Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben világossá tette Theresa May brit kormányfőnek, hogy nem lát lehetőséget a brit uniós tagság megszüntetéséről (Brexit) szóló megállapodás megváltoztatására - jelentették német hírportálok.

A beszámolók szerint a kancellár a pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának ülésén elmondta, hogy a brit kormányfővel folytatott tárgyalásán leszögezte, nem lehet ismét megnyitni a Brexit feltételrendszeréről novemberben kötött megállapodást.

Az Európai Bizottság további biztonságerősítő javaslatok elfogadását sürgeti

EU - 2018-12-11

A biztonsági kezdeményezések terén megfelelő előrelépés tapasztalható az Európai Unióban, de további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy még a tavasszal esedékes európai parlamenti választások előtt megegyezés szülessen a még függőben lévő biztonsági javaslatokról - közölte Julian King kedden Strasbourgban.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elutasítja a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet

Belföld - 2018-12-11

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elutasítja a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, mert az a munkavállalói érdekképviselet szerint szétzilálja az államigazgatás szervezetét, és felszámolja a maradék jogi garanciákat a kormánytisztviselők munkaviszonyában - közölte a SZEF kedden.

Rövidpályás úszó-vb - Hosszú Katinka aranyérmes 400 méter vegyesen

Sport - 2018-12-11

Hosszú Katinka címét megvédve aranyérmet szerzett 400 méter vegyesen a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság keddi nyitónapján.

A 29 éves versenyző úgy jutott a döntőbe, hogy az előfutamok során több mint négy másodperccel úszott jobb időt, mint a második francia Fantine Lesaffre. A hangcsoui uszodában néhány magyar zászlót is kifeszítettek a szurkolók, éppen a rajtkővel szembenéző sorok egyikébe.

Az EP megszavazta a humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést

EU - 2018-12-11

- Az Európai Parlament (EP) kedden, strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést.

A határozatról november közepén már szavaztak az EP plenáris ülésén, akkor nem kapott abszolút többséget a javaslat. A jelentéstevő azonban technikai hibákra hivatkozva új voksolást kért. A parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete másnap úgy döntött, hogy visszaküldi a témát az illetékes bizottságnak, amely ismét szavazásra bocsátotta az elképzelést.

A keddi szavazáson 429 támogató, 194 elutasító és 41 tartózkodás mellett elfogadott határozatban az EP-képviselők felszólítják az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérők legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret kialakítására. Olyan humanitárius célú vízumot hozna létre, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein, ha belépésük egyedüli célja a menekültstátusz kérése. A vízummal az úti dokumentumot kiállító tagállam területére lehetne belépni, kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából.

Az illetékes EP-bizottság megháromszorozná az európai értékeket védő NGO-k tervezett finanszírozását

EU - 2018-12-11

Megháromszorozná a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását célzó program finanszírozását az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben.

DK: Kósa Lajos hazudik a rabszolgatörvényről

Kósa Lajos óriásit hazudott a rabszolgatörvény kapcsán elmondott záróvitában. Azt állítja, hogy az ellenzék, benne a DK nem tett javaslatot, a rabszolgatörvény kapcsán. Kezdettől az egyetlen a munkavállalók érdekeinek megfelelő dolgot javasoltuk: a Fidesz vonja vissza ezt a botrányos és felháborító javaslatot.

Hazudik Kósa Lajos akkor is, amikor azt állítja, hogy jobb lett a javaslat a bizottsági módosításokkal. A támogatott módosítások semmit sem javítanak a dolgozók kiszolgáltatottságán és kizsigerelésén.

Hiányos a szabadtéri fesztiválok hanghatásainak szabályozása a jövő nemzedékek szószólója szerint

Vélemény - 2018-12-11

Több hiányosságot is megállapított a szabadtéri fesztiválok zajterhelésének átfogó vizsgálatában Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója.

A jogi szabályozás hiányosságait, a zajterhelési határértékek problémáit, a helyi zajvédelmi szabályok elégtelenségét, egy esetben pedig a hatósági eljárás ellentmondását állapította meg a Balaton és a Velencei-tó mellett, a óbudai Hajógyári-szigeten, valamint a debreceni Nagyerdőben tartott fesztiválok átfogó vizsgálatában Bándi Gyula.

Kína megduplázza repülőtereinek számát

Befektetés - 2018-12-11

Kína azt tervezi, hogy mintegy duplájára növeli repülőtereinek számát 2035-re, amikorra a világ legnagyobb légiközlekedési piacává válik, megelőzve az Egyesült Államokat - írta a China Daily című kínai napilap keddi számában.

Az angol nyelvű újság a polgári légiközlekedési hatóságtól úgy értesült, hogy a jelenleg működő 234 repülőtér mellé 216 új légikikötőt építenek fel. 2035-re a légiközlekedés iránti kínai kereslet teszi ki a globális igények egynegyedét, amivel túlszárnyalja az amerikai piacot.

Tavaly a kínai repülőtereken 552 millió utas fordult meg, és ez a szám 2020-ra eléri a 720 milliót. Az erős növekedés miatt a jelenlegi repülőterek már nem lesznek képesek kielégíteni az igényeket, így fel kell gyorsítani az új repülőterek építését.

A Kúria hitelesítette a házasság közjegyző általi felbontásáról szóló népszavazási kezdeményezést

Jogtudor - 2018-12-11

A Kúria hitelesítette a házasság közjegyző általi felbontásának lehetőségéről kezdeményezett népszavazási kérdést. A Kúria internetes oldalán kedden közzétett végzés szerint a bíróság által hitelesített kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a házasság közjegyző általi felbontással is megszűnhessen?"