Pénteken egy szövetségi bíróság pénteken úgy döntött, hogy a CNN tudósítójának azonnali hatállyal visszak kell kapnia Fehér Ház-i belépőjét.
Érvelésében Timothy Kelly bíró leszögezte: Jim Acosta sajtóbelépőjének visszavonásával a Fehér Ház megsértette az amerikai alkotmánynak a sajtószabadság biztosítására vonatkozó kiegészítését.
Az emberiség a Föld egy évre elegendő erőforrásainak mintegy 1,7-szeresét használja fel évente, jóval többet annál, mint amennyit a bolygó reprodukálni tud - figyelmeztetett a köztársasági elnök a klímaváltozásról tartott előadásában a Nyíregyházi Egyetemen pénteken.
Áder János emlékeztetett, hatvanöt évvel ezelőttig csak annyi erőforrást használt az emberiség, amennyit a Föld természetes körülmények között pótolni tudott. Az 1950-es évekig gyakorlatilag a természet "kamataiból" élt, az utóbbi hat évtizedben azonban már az "alaptőkét" fogyasztja az ember, "így nem nehéz belátni, mi lesz akkor, ha ezeken a szokásainkon nem változtatunk" - tette hozzá.
Az intézmény Bessenyei-aulájában, többségében egyetemi hallgatók előtt tartott előadásában az államfő arról beszélt, az energiafogyasztás növekedése háromszorosan haladja meg az amúgy is drámai mértékű népességnövekedést, a vízfelhasználás pedig kétszer olyan gyorsan nő, mint az emberiség lélekszáma.
- Átadták pénteken a kékestetői tévétoronyban lévő megújult kilátót, ahol a beruházás eredményeként modern belső térrel, új világítással és a korábbinál több vizes helyiséggel várják a látogatókat.
Az átadáson Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: annak érdekében, hogy minél élhetőbb hely legyen Magyarország, sok minden történt az elmúlt években. Ebben a folyamatban a turizmus ikonikus helyének, Kékestetőnek különleges jelentősége van. "Vannak itt, Magyarország legmagasabb pontján kihasználatlan lehetőségek. A helyet olyan turisztikai attrakcióvá kell varázsolni, amiért érdemes idejönni" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a közelmúltban megszületett a kormányhatározat Kékestető kiemelt fejlesztéséről.
A médiatanács nem hosszabbította meg a Sláger FM és Music FM szerződését - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság az MTI-vel pénteken.
Egy nemes lelkű hajléktalanról szóló szívmelengető, ám kitalált történettel csalt ki több mint 400 ezer dollárt (113 millió forint) internetes adományozóktól egy amerikai pár és egy hajléktalan férfi, akik ellen csalással elkövetett lopás miatt emelt vádat csütörtökön a New Jersey-i ügyészség.
- Nem felétlenül váltották be a hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid autók a hozzájuk fűzött környezetvédelmi reményeket egy Nagy-Britanniában készített és a német Focus online hírportál által idézett felmérés szerint.
Kiváló a Magyarországon termelt, kifogható és elfogyasztható halak minősége a sajtóban sugalmazott álláspontoktól eltérően - közölte Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke pénteken az MTI-vel.
A fideszes országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a sajtóban több cikk címe tévesen azt sugallta, hogy Magyarország természetes vizeinek minősége nem megfelelő, és az ott nevelt halak húsa növényvédő szereket és gyógyszermaradványokat tartalmaz.
Tovább ronthatja az egyébként is feszült viszonyt Orbán Viktor miniszterelnök és az Európai Unió között, ha a magyar hatóságok politikai menedékjogot adnak Nikola Gruevszki korábbi macedón kormányfőnek - írta pénteken a Financial Times brit napilap európai kiadása.
"Az EU új Orbán-problémája" című cikk szerint sokan választ várnak a magyar kormánytól arra a kérdésre, hogy pontosan miként léphetett be "az Európa legszigorúbb menekültpolitikáját folytató" országba a hivatali visszaélés miatt hazájában kétéves börtönbüntetésre ítélt Gruevszki.
Tatán, a Kőkúti Általános iskolában kezdődött pénteken a "Mézes reggeli", a gyermekek mézfogyasztását ösztönző európai kezdeményezés magyar része, melyben 911 oktatási intézményben 153 ezer gyermekkel kóstoltatták meg reggelire a mézet.
- Megtörténhet a közjegyzői törvény átfogó felülvizsgálata - jelentette ki az igazságügyi miniszter pénteken Szegeden.
Trócsányi László a 30. Közép-európai Közjegyzői Kollokvium megnyitóján kifejtette, a közjegyzői törvény, amely 2021-ben lesz harmincéves, státuszjogszabály, abban kizárólag a hivatásrendi működésre vonatkozó szabályoknak van helyük.
- Horst Seehofer január 19-ig marad a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke - jelentette be a politikus pénteken. Közleményében kiemelte, hogy 2019-nek "a CSU megújulása évének" kell lennie, ezért január 19-re rendkívüli kongresszust hív össze, amelyen megválasztják a párt új elnökét.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) az elmúlt 25 évben 17 hitelintézet fizetésképtelenségét követően több mint 180 ezer betétest kártalanított, a kártalanítás összege 2018-ig meghaladta a 263 milliárd forintot.
Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
A Mészáros Építőipari Holding Zrt. 51 százalékos üzletrészének apportjával, valamint a Mátrai Erőművet tulajdonló a Status Power Invest (SPI) Kft. 55 százalékos tulajdonának megvásárlásával lezárul az Opus Global Nyrt.-nél idén februárban bejelentett tőkeemelés.
Az Egyesült Államokban titokban vádat emeltek a WikiLeaks internetes kiszivárogtatóportál alapítója, Julian Assange ellen - adta hírül internetes honlapján péntekre virradóra a The Washington Post.
A nyomozás és a halálbüntetést kérő vádemelések a meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi újságíró ügyében "a jó irányba tett első (szaúdi) lépések" - fogalmazott csütörtökön az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Heather Nauert.
Bizalmatlansági szavazást kezdeményezett csütörtökön Theresa May miniszterelnök ellen a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-párti frakciócsoportjának vezetője.
Tizenegyedik alkalommal várja adventi koncertekre az érdeklődőket a debreceni Református Nagytemplomba decemberben a Gag Management Produkciós Iroda és a református nagytemplomi egyházközség - közölték a szervezők csütörtökön a cívisvárosban.
- Összhangban vannak az uniós joggal azok a magyar jogszabályi rendelkezések, amelyek módosítják a devizahitel-szerződések tartalmát az azokban foglalt egyes tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása érdekében - ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió bírósága csütörtökön.
A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék tájékoztatása szerint Nils Wahl főtanácsnok indítványában kiemelte, az uniós irányelv célja a fogyasztó és a kereskedő közötti szerződéses egyensúly helyreállítása a tisztességtelen szerződési feltételek semmisségének előírásával.
- Nikola Gruevszki korábbi macedón kormányfőt saját hazájában kell felelősségre vonni, ahol egy ügyben "alapos és átlátható" jogi eljárás során már kétéves börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt - közölte csütörtökön az amerikai külügyminisztérium a Politico megkeresésére.