A brit belügyminiszter szerint az orosz katonai hírszerzés (GU) az orosz állam legmagasabb szintjeitől kapja utasításait.
A brit vádhatóság és a Scotland Yard a héten közölte, hogy a GU két ügynökét, Alekszandr Petrovot és Ruszlan Bosirovot gyanúsítja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal tavaszi angliai megmérgezésével, bár a rendőrség meggyőződése szerint az ügynökök álnevekre kiállított útlevelekkel léptek be Nagy-Britanniába.
- Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint "megalázó" a saját egykori kormánya által a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerére nyáron kidolgozott javaslatcsomag.
Regionális és helyi választások kezdődtek vasárnap Oroszországban.Az Oroszországi Föderáció 22 alanyának - köztük a fővárosnak, Moszkvának - az élére választanak vezetőt, 16 régióban a helyi törvényhozás összetételéről szavaznak az Állami Duma (parlamenti alsóház) négy képviselői körzetében pedig pótválasztást tartanak.
Magyarországnak olyan struktúrára, szabályozásra és finanszírozási modellre van szüksége, amely minél hatékonyabban támogatja a kutatási és innovációs törekvéseket. Érdemes újragondolni az akadémiai kutatóintézet státuszát is - mondta az innovációs és technológiai miniszter a Debreceni Egyetem (DE) vasárnapi ünnepi tanévnyitó szenátusi ülésén.
Palkovics László kiemelte: a kormány célja, hogy Magyarország a jelenleginél hangsúlyosabban legyen jelen a világ innovációs és tudományos térképén.
Hozzátette: az utóbbi években az ország nagyon sok pénzt költött innovációra és kutatásokra, ez azonban az eredményekben nem mutatkozott meg eléggé.
- Nemes Jeles László Napszállta című alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije a Velencei filmfesztiválon. A Napszállta a versenyprogram legjobb filmjét illető díjat nyerte el. .
- Bár a GDP-nél is nagyobb mértékben nő a háztartások vagyona, az öngondoskodást segítő termékek aránya nem követi ezt, Magyarország elmaradt ebben a fejlett nyugat-európai és a szomszéd országokhoz képest is - hangzott el az 56. Közgazdász-vándorgyűlés öngondoskodásról rendezett panelbeszélgetésén, pénteken Debrecenben.
A püspöki palota kulcsát Pásztor Sándor, a Bihar megyei önkormányzat elnöke adta át csütörtökön Böcskei László megyéspüspöknek azt követően, hogy az épületből kiköltözött a megyei tanács alárendeltségében működő Körösvidéki múzeum.
Az ünnepségen Pásztor Sándor elmondta: az elmúlt két évben, amióta a megyei önkormányzat élére került, kiemelt fontosságú ügyként kezelte az egykori királyi hadapródiskola épülete felújításának a befejezését, ahová a múzeum költözhetett.
Több mint százrendbeli üzletszerű csalás bűntettével vádolnak egy budapesti életbiztosítót, aki ügyfeleinek 2007 és 2015 között 800 millió forint kárt okozott befektetési csalásokkal - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.
Európa szemben az Orbán-Macron törésvonallal címmel közölt kommentárt címlapján a Le Monde. A francia balközép napilap szerint a magyar miniszterelnök és a francia államfő szembenállása nincs ínyére sem Angela Merkel német kancellárnak, sem a legtöbb európai vezetőnek.
A probiotikumok, vagyis a jótékony baktériumokat tartalmazó táplálékkiegészítők fogyasztásának "alig van hatása a szervezetre" - állapította meg egy nagy szabású elemzés, melyet izraeli tudósok végeztek. A kutatók szerint a jövő probiotikumának testre szabottnak kell lennie, vagyis az egyes emberek igényei szerint kellene megtervezni őket - írta a BBC hírportálja.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor és a flamand Schild & Vrienden (Pajzs és barátok) szervezet tagjainak nyári találkozója újabb ok arra, hogy támogassák a Sargentini-jelentés elfogadását.
Az MSZP elvárja a kormánytól, hogy a közoktatás, különösen az idegennyelv-oktatás állapota miatt függessze fel azt a rendelkezést, hogy 2020-tól csak nyelvvizsgával lehet bekerülni a felsőoktatásba - mondta az Országgyűlés szocialista alelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Hiller István szerint nincs értelme ezt a rendelkezést most bevezetni, mert a magyar közoktatás nem képes megfelelő színvonalú, használható idegennyelv-tudást biztosítani.
Véleménye szerint az idegennyelv-tudással kapcsolatban a kormány elmúlt hét évének mérlege egyértelmű kudarc. Ennek okát rossz döntésekben és sikertelen kísérletekben látja.
- Jövőre, a magyarországi holokauszt 75. évfordulóján megnyitja kapuit a Sorsok Háza - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten, Az erről szóló kormánydöntés tartalmazza azt is, hogy a holokauszt-múzeum tulajdonosa a zsidó közösség lesz. Ez Európában egyedülálló - tette hozzá.
A kormány ebből a célból 2 milliárd forintot juttat a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.-nek, továbbá hozzájárul az emlékhely üzemeltetéséhez. A Sorsok Házát a kormány a Köves Slomó vezető rabbi által irányított Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) és a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködve alakítja ki, a múzeum tulajdonosa az EMIH lesz - mondta a miniszter.pénteken.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke számára gondot jelent a Fidesz tagsága az Európai Néppártban - jelentette az Euractiv című brüsszeli hírportál az olasz médiára hivatkozó pénteki cikkében.
- A lakáskiadási piac csúcsszezonjában ismét a hosszú távú lakáskiadás szabályaira hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteki közleményében. Kiemelték: a hosszú távú ingatlan bérbeadóknak 15 százalék szja-t kell fizetniük, január 1-jétől ugyanakkor már nem kell egészségügyi hozzájárulást (eho) fizetni a bérbeadásból származó jövedelem után.
A tájékoztatás szerint a lakáskiadáshoz nem kell feltétlenül adószámot kiváltani, hacsak a bérbeadó nem választ valamilyen adószámhoz kötött gazdálkodási formát.
- Jocelyn Bell Burnell brit asztrofizikus csütörtökön elnyert 2,3 millió fontos (830 millió forintos) tudományos díjából alapítványt hoz létre női, kisebbségekhez tartozó és menekült diákok fizikai tanulmányainak támogatására - számolt be róla a BBC News.
Jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kereskedelem bűntettével vádolnak egy lakiteleki férfit, aki lakhelyelhagyási tilalmát töltve kukorica közé rejtve kannabiszt termesztett, és eladta azt - közölte Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken.
- A Komlói Járásbíróság hat év börtönbüntetésre ítélte és végleg eltiltotta a pedagógusi foglalkozástól azt a férfit, aki az általa szervezett táborban kislányokat molesztált.
New York állam főállamügyésze csütörtökön elrendelte az állam összes katolikus egyházközségének átvizsgálását esetleges szexuális visszaélések miatt. New Jerseyben hasonló vizsgálat végett az államügyész vizsgálóbizottságot hoz létre.