- Nagyon is valós annak a kockázata, hogy az Egyesült Királyság "véletlenül" megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból - figyelmeztetett hétfőn Berlinben Jeremy Hunt új brit külügyminiszter.
Másfél hónappal a szlovéniai választások utána sem a győztes ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke, Janez Jansa volt miniszterelnök, sem a második legtöbb szavazatot kapott, Marjan Sarec nemrég alapított balközép pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) nem rendelkezik a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel - írta a szlovén sajtó hétfőn.
A Demokratikus Koalíció (DK) a napokban kárt szenvedett utasok érdekében magyarországi és uniós szinten is áttekinti a légitársaságokra vonatkozó szabályokat, és várhatóan azok szigorítását kezdeményezi.
Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 1-jén elérkezik a túlfogyasztás napja, ami azt jelenti, hogy 2018-ban mindössze 212 nap alatt használja el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson - derült ki egy új tanulmányból.
- A globális felmelegedés mellett számos más tényező, köztük az igen gyenge nyugat-keleti magas légköri nagysebességű széláramlás és az Atlanti-óceán vízfelszíni hőmérsékletének jelentős megváltozása is okolható azért, hogy az északi féltekén szélsőségesen meleg és száraz időjárás uralkodik hetek óta - vélik klimatológusok.
Budapesten több mint 8300 kiadó lakóingatlan közül válogathatnak a fiatalok, a július második felében felkínált albérletek száma 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - derül ki az ingatlan.com elemzéséből..
Kisebb, belvárosi üzleteket nyit az IKEA Nagy-Britanniában, és a változóban lévő fogyasztói szokásokhoz alkalmazkodva készül a 24 órán belüli házhozszállítás bevezetésére is.
Súlyos következményekkel járhat a mobiltelefon-függőség: Európa-szerte egyre több halálos balesetet okoznak telefonozó sofőrök - mondta Szűts Zoltán médiakutató az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Évente többször történik, a legutóbb pénteken volt a közösségi médiában élőben közvetített baleset, a sofőr figyelmét elvonta a videózás, a négy román utas közül ketten meghaltak - fűzte hozzá.
Tizennégy kilogramm heroint foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Repülőtéren - közölte a hivatal hétfőn.
A fehér port - amelyről a kábítószerteszt kimutatta, hogy heroint tartalmaz - Zürichen keresztül Kenyából érkező két portugál utas három duplafalú poggyászban rejtette el. A csempészett kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 211 millió forintot - írták.
Igényes szórakozást kínáló, változatos műsorral várják a zenebarátokat a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán július 24-től, ahol az idén is megrendezik a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozatot
Évente három-négyezer embert kell kimenteniük a vízimentőknek Magyarországon - mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Csak szombaton a Balatonból 18, a Velencei tóból 5 embert mentettek ki
- Ezüstérmet nyert Marosi Ádám a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében, melyben Demeter Bencével és Regős Gergellyel együtt csapatban is második lett.
Demeter ötödik, Regős 27. helyen végzett. Győzött a francia Valentin Prades, míg harmadikként a brit Joseph Choong zárt. Csapatban a franciák voltak a legjobbak, a bronzérmet pedig az ukránok harcolták ki.
A 2009-ben egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 2013-ban Eb-győztes Marosi tizedik volt az úszás után, de vívásban remekelt, 23 győzelemmel kiharcolt második helyével összesítésben is ebbe a pozícióba került, melyet az egy verőhibával teljesített lovaglásával megőrzött
A magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe a barcelonai Európa-bajnokságon: Märcz Tamás együttese vasárnap a nyolc közé jutásért rendezett mérkőzésen 12-9-re legyőzte a holland csapatot.
A magyarok legeredményesebb játékosa Vámos Márton volt négy góllal.
A válogatott kedden 17 órakor a címvédő és olimpiai bajnok szerb csapattal játszik
Több tízezer tiltakozó vonult az utcára vasárnap Münchenben, hogy a Keresztényszociális Unió (CSU) bajor konzervatív párt jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen tiltakozzanak.
A rendőrségi jelentés és Süddeutsche Zeitung című müncheni lap legalább 20 ezer résztvevőről ír, de a szervezők ötvenezresre becsülik a tömeget.
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetett pontversenyben, mivel az eddig élen álló, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel saját hibájából kiesett a hockenheimi futamon.
Az egy évvel ezelőtti Campus-jubileumot is meghaladva 108 ezren szórakoztak négy nap alatt a debreceni Nagyerdőben, a vasárnap hajnalban véget ért 11. Campus Fesztiválon - közölte Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató.
A látogatói szám növelése mellett az volt a céljuk, hogy olyan biztonságos, barátságos, kulturált fesztivált szervezzenek, amelyen nemcsak a nagyszínpados koncertek dominálnak, hanem a nap minden szakában családok és különböző korosztályok találják meg a nekik tetsző programokat. Valamennyi programhelyszínüket - Családok Éve Liget, Egyetem Tér, színházi előadás, irodalmi sátor - nagy érdeklődés kísérte - tette hozzá.
Miklósvölgyi Péter elmondta: a Campuson továbbra is a zenéé volt a főszerep, idén rekordszámú, több mint kétszáz koncertet tartottak. A legtöbben a Scooter műsorára voltak kíváncsiak, nézőszámban a pénteki nap volt a csúcspont, amikor a Tankcsapda és a Punnany Massif is fellépett, a zárónapon pedig teltházas nézőtér előtt koncertezett Ákos és az amerikai R&B énekes Akon is.
A sok napsütés mellett a jövő héten is többször várható eső. Ezzel együtt marad a meleg, többfelé 30 fok feletti maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A Demokratikus Koalíció szerint a kormány újabb százmilliárdot költ stadionépítésre, és a társasági adó (tao) rendszerén keresztül eddig 500 milliárdot juttattak közpénzből a futballkluboknak.
Ráczné Földi Judit, a párt elnökségi tagja vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján közölte, nyolc éve mondja a kormány, hogy ha jobbak lesznek a körülmények a stadionokban, akkor jobb lesz a magyar labdarúgás is. Ehhez képest az ellenzéki politikus szerint a kormány mélybe taszította a sportágat.
- Nekem a színház mindent felülír - mondta Lázár Kati színművész az M5 csatorna Kulturális Híradójának adott interjúban abból az alkalomból, hogy életműdíjat kapott.
A művésznő arról beszélt, hogy életében a színház meghatározó élmény; mindennapjaiban minden rendben, csodálatos családja van, a színház azonban számára a mai napig minden mást felülír. Számára a színház gyermekkorától kezdve a boldogságot, a felhőtlenséget, a megoldást jelentette.
A művésznő az interjúban felidézte hivatásának szélsőséges pillanatait, amikor például a próbákon teljesen elveszíti a reményt, jön a premier és halálfélelme van, vagy épp ellenkezőleg, amikor nagyon nagy a siker. "Teljesen mindegy, hogy nagy szerepet vagy kis szerepet játszom, ha együtt vagyunk és csináljuk, az nekem boldogság" - fűzte hozzá
John Major szerint a brit kormány nem tud olyan megállapodást kötni az Európai Unióval a kilépés megszűnésének feltételrendszeréről, amely pótolhatná a brit EU-tagság előnyeit. Az egykori konzervatív párti brit miniszterelnök a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: bármilyen megállapodásra jut London az Európai Bizottsággal, "az kevésbé lesz jó", mint az a kapcsolatrendszer, amelyet Nagy-Britannia az Európai Unió tagjaként jelenleg fenntart az EU-val.