Ezzel a címmel közölt összeállítást a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap szombati számában az EU-csúcsról, kiemelve: "ismert, hogy Orbán Viktor szükség esetén nagyon sármos tud lenni", de nem szabad megtévesztenie senkit az Angela Merkel előtt kézcsókra hajló magyar kormányfőről szóló felvételeknek, ugyanis "jottányit sem engedett" a számára belpolitikai okokból is fontos kérdésben, így nem kell kötelezően menekülteket átvenni az EU külső határán fekvő tagállamoktól.
Az erre irányuló törekvések elhárítására Orbán a visegrádi négyekkel (V4) "egyfajta védelmi frontot" hozott létre, a csúcstalálkozó eredményeiről a V4 fővárosaiból érkező kommentárok pedig úgy hangzanak, mintha a csapatuk kiütéses győzelmet aratott volna a labdarúgó-világbajnokságon.
- A román külügyminisztérium "nyugtalanítónak" tartja a regionális energetikai együttműködés ügyében, többek között a magyar külügyminiszter által megfogalmazott, a "stratégiai partnerség szellemével ellentétes, inkorrekt" nyilatkozatokat, és tájékoztatást kért ezek hátteréről a bukaresti magyar nagykövetségtől.
A román külügyminisztérium szombati közleménye szerint a magyar fél pontosan ismeri azokat a nagyszabású romániai beruházásokat, amelyek a regionális gázszállítási hálózat fejlesztését szolgálják, valamit a román hatóságok és az érdekelt vállalatok közti "példás" együttműködést, amellyel Románia a fekete-tengeri energiaforrások hasznosítását, és a regionális gázellátás forrásainak változatosabbá tételét igyekszik biztosítani.
A cikk címe az olvasók figyelmének felkeltésére és az írás tartalmának megragadására szolgáló kiemelés, amelynek a személyiségi jogok sérelmére nézve is fokozott hatása lehet, ezért szigorúbb személyiségvédelmi megítélés alá esik a cikk többi részéhez képest - állapította meg szombaton közzétett határozatában az Alkotmánybíróság (Ab).
A cím a cikk többi részétől függetlenül, önállóan vizsgálandó, és nem szerepelhet benne olyan lényeges, megtévesztő pontatlanság vagy valótlanság, amely a cikk egésze szempontjából fontos.
Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy alperese egy országos napilap kiadója. A lapban megjelent egy cikk a következő címmel: "Kényszerítés miatt nyomoznak" egy - konkrétan nevén nevezett - "püspök ellen". A címben említett megyéspüspök az elsőrendű felperes, később az alkotmányjogi panasz egyik indítványozója lett. A lap a cikk további részében úgy fogalmazott: az ügyészség kényszerítés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a megyéspüspök és a püspöki helynök "cselekedeteivel kapcsolatban".
A felperesek jogaik védelmében a bírósághoz fordultak. Álláspontjuk szerint a lap valótlanul állította, hogy bármilyen bűncselekmény miatt nyomozás indult volna ellenük, a valóságban ugyanis nem gyanúsították meg őket, a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyt.
A többlépcsős bírósági eljárás után azért fordultak az Alkotmánybírósághoz, mert úgy vélik, a Kúria alaptörvény-ellenesen járt el, mikor megengedhetőnek találta azt, hogy a sajtócikk címe valótlanságot tartalmazzon.
Július 1-jén, vasárnap lép hatályba az új büntetőeljárási törvény (Be.), amelynek az eljárások gyorsabbá, hatékonyabbá tétele a célja.
Az újdonságok közé tartozik a gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények bírósági tárgyalásának szabályozása, a hatóságok és az együttműködő elkövető közötti egyezség növekvő szerepe, az ülnökök jelenleginél jóval kisebb szerepe a perekben, továbbá, hogy a vád bizonyítása az ügyész feladata.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vádemelési javaslattal fejezte be a soltvadkerti takarékszövetkezettel, valamint a Quaestor cégcsoporttal kapcsolatos nyomozást. A takarékszövetkezet betéteseit 2,3 milliárd forintnyi vagyoni hátrány érte - tette közzé honlapján szombat reggel a rendőrség.
- Július 1-jétől már csak olyan étel- és italautomaták üzemeltethetőek, amelyeket felszereltek automata felügyeleti egységgel (AFE), amelyen keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomon követheti az automaták forgalmát.
Az AFE beszereléséről, működtetéséről és összekötéséről az adóhivatal informatikai rendszerével a Magyar Posta gondoskodik felügyeleti szolgáltatóként.
Az automataberendezések üzemeltetői gépenként 120 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhettek a telepítés költségeire.
- Bogdán Árpád Genezis című filmje nyerte a Valencia holdja elnevezésű fődíjat a Cinema Jove fesztiválon Valenciában - közölte a Magyar Nemzeti Filmalapl.
A migrációs megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy Európán belül, a tagországok területén önkéntes alapon ellenőrzött menekültközpontokat hozzanak létre, fontos lépés és a frontországokkal való nagyfokú szolidaritást jelenti - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő az uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Orbán Viktor és a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) kapcsolatával foglalkozott egyik pénteki cikkében a Politico, amely szerint a magyar miniszterelnök sokak tiltakozása dacára megszilárdította a helyét a konzervatív pártcsaládban.
A brüsszeli hírportál arról számolt be, hogy sok néppárti politikusnak annyira elege lett mára "az illiberális demokrácia keresztapjának" számító Orbánból az EU-ellenes retorikája és a jogállamisági aggályok miatt, hogy ki akarják zárni a Fideszt a pártcsaládból, ehhez azonban nincs meg a kellő támogatottságuk.
Kész lesz kijelenteni Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy Oroszország nem avatkozott be az amerikai választásokba az amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal megtartandó csúcstalálkozón - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.
- Az Európai Unió lakosságának több mint egyharmada nem utazott el nyaralni 2016-ban; az otthon maradók csaknem fele pénzügyi okokra hivatkozott - közölte a tavalyelőtti adatokat összesítő jelentésében az unió luxembourgi központú statisztikai hivatala pénteken.
Európa sikere, hogy a migráció kérdésében van előrelépés a közös rendezés felé - mondta Harangozó Gábor MSZP-s politikus pénteken Budapesten újságíróknak az EU-csúcs zárónyilatkozatával kapcsolatban.
- Demográfusok szerint még nem értük el az emberi élettartam határát, sőt olasz és amerikai tudósok kimutatták, hogy 105 év fölött az elhalálozás kockázata minden évben ugyanakkora.
Petro Porosenko ukrán elnök megköszönte pénteken az európai uniós tagállamok vezetőinek, hogy meghosszabbították az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat.
Külön köszönetet mondott Angela Merkel német kancellárnak és Emmanuel Macron francia államfőnek azért, hogy "objektíven értékelték a helyzetet a megszállt Donyec-medencében és elismerték a Kreml egyértelmű felelősségét a minszki megállapodások durva megsértésében".
A londoni British Museum több mint 500 kínai eredetű elefántcsonttárgyat fogadott be gyűjteményébe adományként a néhai Sir Victor Sassoon híres kollekciójából - írta a theartnewspaper.com.
Az elefántcsontból faragott 556 alkotásra maga Sassoon tett szert 1915 és 1927 között. A brit állampolgárságú iraki zsidó üzletember, aki Olaszországban született, de élete nagy részét Indiában és Kínában töltötte, 1961-ben halt meg a Bahama-szigeteken
Az ország nagy részén további heves esőzésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Felhőszakadás veszélye miatt Budapesten, Pest megyében, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Azt írták: a nap folyamán főként a Dunántúl keleti felén és a Dunától keletre ismét egyre nagyobb területre terjed ki a "zivatartevékenység". A zivatarokat elsősorban jelentős mennyiségű - akár 25 milliméternél is több - csapadék kísérheti, de néhol szélerősödés, valamint jégeső is előfordulhat. Éjszaka fokozatosan csökken a zivatarhajlam.
Az alaptörvény hatályos rendelkezései alapján nem hirdethető ki Magyarországon az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló európai megállapodás - közölte az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken a honlapján.
A közlemény szerint a hazai bírósági struktúrát kiegészítő nemzetközi fórum működése azzal járna, hogy az ide tartozó, magánfelek közti jogviták teljes mértékben kikerülnek a hazai bíróságok joghatósága alól, ami szükségképpen érinti az alaptörvény hazai bíróságokról szóló fejezetét. Az alaptörvény pedig kivételt nem engedő módon írja elő azt, hogy minden hazai illetőségű magánjogi jogvitában a hazai bíróságok döntsenek.
- Az MSZP "a közpénzek védelmében" két népszavazást kezdeményez - mondta az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője az elnökség előző napi döntéséről pénteken az MTI-nek. Tóth Bertalan kifejtette: a napokban benyújtandó kezdeményezéseikkel referendumot javasolnak azért, hogy az Országgyűlés kötelezze a kormányt, csatlakozzon az európai ügyészséghez, illetve annak érdekében, hogy nézettség alapján használják fel a kormányzati kommunikációs forrásokat.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is jóváhagyta Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető doppingvétség miatt kapott, másfél évre szóló eltiltását, így a büntetés jogerőssé vált.