Archívum

Eredmények megjelenítése 23621-től 23640-ig 67686 találatból.

Herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új kutatás szerint

Tudomány - 2018-06-22

A herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új amerikai kutatás szerint. A Neuron című szaklap friss számában közölt tanulmány szerzői kétszer annyi herpeszvírust találtak az Alzheimer-kórban elhunytak agyában, mint azokéban, akiknél nem alakult ki a betegség - írta a LiveScience.com.

Hat helyszínen játszik a Radnóti Színház a jövő évadban

Színházak - 2018-06-22

- Speciális évad előtt áll a Radnóti Színház, amely a szomszéd házban zajló építkezés miatt saját épülete mellett további helyszíneken is játszik a jövő szezonban.

A Radnóti Színház színpadának egy része a szomszédos - Paulay Ede utca 52. szám alatti - házhoz tartozik, és a díszletszállításuk is ezen az épületen keresztül történik. Előreláthatólag 2018 nyarán indul a szomszéd ház bontása és építése, amely átmenetileg érinti a színház működését is. A színpad mélysége megszűnik egy évadra, csak egy leszűkített játékterük marad.

Eddig ismeretlen emberszabású maradványaira bukkantak egy ősi kínai sírban

Tudomány - 2018-06-22

Eddig ismeretlen majomfaj egyedének maradványaira bukkantak egy ősi kínai sírban - adta hírül a BBC News. A gibbonféle mára kihalt, ami arra utal, hogy az ember jóval a modern kor előtt hozzájárulhatott a majmok pusztulásához - olvasható a Science tudományos lap aktuális számában.

A ma élő emberszabásúak sok faja áll a kihalás szélén, a többi veszélyeztetettnek számít.

A most felfedezett új faj, a Junzi imperialis lehet az első, melynek kihalása az emberi tevékenység közvetlen következménye a Zoological Society of London (Londoni Állattani Társaság) tudósai szerint

Hatályba léptek az érintett amerikai termékekre kivetett európai védővámok

Gazdaság - 2018-06-22

- Életbe léptek pénteken az érintett amerikai termékekre kivetett európai védővámok, amelyeket az Egyesült Államok által bevezetett importvámokra válaszul fogadott el az Európai Bizottság. Az Európai Unió péntektől 25 százalékos védővámot vetett ki mintegy 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékkel szemben, válaszul az acél- és alumíniumkivitelt sújtó új importvámokra.

Óriás homokszobrokból nyílik kiállítás a belga tengerparton

Hollywoodi rajzfilmek és mozifilmek figuráinak homokból készült szobraiból nyílik kiállítás szombaton a belgiumi Ostende tengerpartján - közölte a helyi sajtó pénteken. A beszámolók szerint a Disney, a Pixar és a Marvel amerikai filmstúdiók mesefiguráit, valamint a Star Wars-filmek fontosabb szereplőit 34 különböző nemzetiségű szobrász formázta meg a csaknem 10 ezer négyzetméternyi területen, négy héten át tartó munkával.

.

Vívó Eb - Huszonhét év elteltével nyert aranyat Európa-bajnokságon a férfi kardcsapat

Sport - 2018-06-22

Nagyszerű vívással, ritkán látható nagy fölénnyel lett Európa-bajnok - 27 év elteltével - a magyar férfi kardválogatott. A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás alkotta csapat az újvidéki a kontinensviadal zárónapján a negyeddöntőben 45-25-re verte az ukránokat, az elődöntőben 45-37-re a románokat, a fináléban pedig 45-33-ra az olaszokat.

"Fantasztikus csapatunk van, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen kimagaslóan sikerült ez a nap. Persze, örülök, hogy jól ment a vívás a döntőben az olaszok ellen, ám a lényeg, hogy Európa-bajnokok lettünk" - nyilatkozott a hazai szövetség honlapján a kétszeres olimpiai aranyérmes Szilágyi, emlékeztetve rá, hogy csapatban még nem volt Eb-aranya.

Airbus: kérdésessé válna a nagy-britanniai jelenlét megállapodás nélküli Brexit esetén

...kontra - 2018-06-22

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, hogy kérdésessé válna további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból.

Az Airbus jelenlétének esetleges leépítése igen érzékenyen érintené a brit gazdaságot, a cég 25 nagy-britanniai telephelyétől ugyanis közvetve vagy közvetlenül 100 ezer brit munkahely függ. Az Airbus a walesi Broughtonban gyártja összes modelljének szárnyait; az üzem évente ezer repülőgépszárnyat állít elő az A320, A330, A350 és A380 típuscsaládok számára.

A nyugat-angliai Filtonban működik az Airbus tervezőirodája, üzleti támogatásért felelős részlege és vevőszolgálati központja.

Brit pénzügyminiszter: meg kell őrizni az EU-val évtizedek alatt kiépült gazdasági kapcsolatokat

Pro... - 2018-06-22

A brit pénzügyminiszter szerint Nagy-Britanniának olyan új viszonyrendszert kell kialakítania az Európai Unóval, amely lehetővé teszi az elmúlt évtizedek alatt aprólékos munkával kiépített üzleti kapcsolatok megőrzését a brit EU-tagság megszűnése után is.

Az Európa Tanács jelentéstevője aggodalmát fejezte ki a "Stop Soros" törvénycsomaggal kapcsolatban

EU - 2018-06-21

Aggodalomra ad okot a menekültek és migránsok megsegítésén tevékenykedő civil szervezeteket büntethetővé tevő, szerdán elfogadott magyar törvénycsomag - foglalt állást az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének e témában illetékes jelentéstevője csütörtökön.

A luxemburgi Yves Cruchten, aki a strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács tagországaiban tevékenykedő civil szervezetek munkájának korlátozásáról készített jelentést, közleményében úgy nyilatkozott, hogy a most elfogadott magyar szabályozás a nemzetközi emberi jogi normák, különösen a véleménynyilvánítási szabadság és az egyesülési jog, a különböző szervezetekhez való csatlakozás szabadságának szemszögéből vet fel problémákat.

Kányádi Sándor halála - Az Emmi saját halottjának tekinti a költőt

Kultúra - 2018-06-21

Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az életének 90. évében szerdán elhunyt Kányádi Sándor, Kossuth-díjas költő, író, műfordítót - közölte a kultúráért felelős államtitkárság csütörtökön.

Kányádi Sándor nemcsak a 20. és a 21. század, hanem az egyetemes magyar irodalom egyik legnagyobb költője. Költészetének legfőbb üzenete a szülőföld szeretete, a táj, a kultúra és az ember egysége, az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors. Költészetében a közösség élete, léte, hétköznapjai egyetemes, időn és téren felüli érvényt kap - áll a közleményben.

Jelölési hibákat talált a Nébih legújabb terméktesztje

Fogyasztóvédelem - 2018-06-21

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) gluténmentes spagettiket vizsgáló tesztje megfelelőnek találta a 9 ellenőrzött terméket, de jelölési hiányosságok miatt 3 termék felelős vállalkozójával szemben indított hatósági eljárást, és figyelmeztette őket a hibák javítására.

Szakértő: a tévhittel ellentétben a kalcium nem segít az anafilaxiás sokkon

Egészségügy - 2018-06-21

Magyarországi tévhit, hogy a kalcium segít az anafilaxiás sokkon - mondta Cserháti Endre, a Semmelweis Egyetem professzora az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. A méh- és darázscsípés okozta allergiás reakcióra az adrenalin az elsődleges gyógyszer - fűzte hozzá.

Elmondta: az allergiának ez a fajtája általában csak a csípés után derül ki, ha jelentkeznek a túlérzékenység tünetei, akkor azonnal orvoshoz, lehetőleg szakorvoshoz kell fordulni.

Alkotmányjogász: a "Stop Soros" elfogadásával Magyarország függetlensége stabilabb alapot kapott

...kontra - 2018-06-21

ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a "Stop Soros" törvénycsomag és az alaptörvény hetedik módosításának elfogadásával Magyarország függetlensége stabilabb alapot kapott.

A szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában azt mondta, hogy a módosított alaptörvény biztosabb védelmet nyújt a Brüsszelből érkező önkényes rendelkezésekkel szemben.

- Gulyás: az ország szuverenitását és biztonságát garantálja az alaptörvény-módosítás és a Stop Soros

Pro... - 2018-06-21

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország szuverenitását és biztonságának garantálását szolgálja az Országgyűlés által szerdán elfogadott hetedik alaptörvény-módosítás és a "Stop Soros" törvénycsomag.

Gulyás Gergely csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, az elfogadott jogszabályok kizárják, hogy Magyarország bevándorlóország legyen.

Elutasítja a szakszervezeti szövetség a cafeteria-rendszer módosítását

Belföld - 2018-06-21

Elutasítja a cafeteria-rendszer módosítását a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és egyeztetést sürget a tervezetről a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának összehívásával.

A CIG Pannonia megszünteti lakossági cascoportfólióját

Ajánljuk - 2018-06-21

A jövedelmezőség további javítása érdekében, valamint a cascopiacon tapasztalható kiélezett verseny miatt döntött úgy a CIG Pannónia, hogy a 750 millió forintot képviselő, lakossági casco-ügyfélállomány szerződéseit ütemezett felmondással megszünteti, a döntés 14 ezer ügyfelet érint - közölte a társaság csütörtökön

Az ütemezett felmondás lényege, hogy a cascoszerződések évfordulóig érvényben maradnak, a felmondások ezt követően lépnek érvénybe. A szerződések felmondása idén augusztusban indul, az ügyfelek tájékoztatását a CIG Pannónia hamarosan megkezdi.

Ab: szabályozni kell a letelepedett nem magyar állampolgárok névváltoztatását

Az Alkotmánybíróság (Ab) mulasztásos alaptörvény-ellenességet állapított meg a jogszerűen letelepedett nem magyar állampolgárok névváltoztatási eljárásával kapcsolatban, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy év végéig szabályozza a kérdést - tette közzé csütörtökön az Ab a honlapján.

Az alkotmányjogi panasz indítványozóját hazájában transzszexualitása miatt üldözték, és emiatt Magyarországon menekültstátuszt kapott. Az indítványozó neme megváltoztatása iránti kérelmet nyújtott be a Bevándorlási és Állampolgári Hivatalhoz (BÁH), mert bár származási országa iratai szerint nő, ez nem tükrözi nemi identitását.

Eljárás indult a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében

Fontos - 2018-06-21

Több mint félmilliárdos költségvetési csalás gyanújával indult eljárás a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében. A pénzügyi nyomozók három embert őrizetbe vettek, kettőjük előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a beruházó cég vezetője és a vele vállalkozási szerződésben álló gazdasági társaság irányítója, valamint az államilag támogatott projekt műszaki ellenőre ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete miatt indult nyomozás.

Eddig 72 házat épített újjá az ökumenikus segélyszervezet Irakban

Olvastuk - 2018-06-21

- Eddig 72 házat és két iskolát épített újjá a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Irakban - mondta Gáncs Kristóf, a szervezet kommunikációs igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Washington zaklatással gyanúsított nyugalmazott bíborosa nem teljesíthet papi szolgálatot

Theodore McCarrick bíboros, Washington nyugalmazott római katolikus érseke a jövőben nem teljesíthet papi szolgálatot szexuális zaklatás "hitelt érdemlő" gyanúja miatt - közölte egyháza szerdán. A 87 esztendős bíboros elmozdítását Ferenc pápa rendelte el, és egyházi bejelentés szerint további büntetésre, akár papi hivatásától való megfosztására is számíthat.