Meredeken lassult a brit gazdaság növekedési üteme az idei első negyedévben. Londoni pénzügyi elemzők szerint a váratlanul rossz növekedési adat nyomán nagy valószínűséggel legalább a nyár végéig lekerült a napirendről a Bank of England következő kamatemelése, amelyet az elemzői közösség és a piaci szereplők többsége eddig májusra várt.
Az idei első negyedévben 0,7 százalékos növekedést mutatott a spanyol gazdaság az előző negyedévhez viszonyítva - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) előzetes jelentésében pénteken.A bővülés mértéke ugyanakkora mint az előző két negyedévben, és megegyezik a spanyol nemzeti bank (Banco de Espana) várakozásával is.
Az INE a növekedés három pilléreként az exportot, a belföldi fogyasztást és a turizmust határozta meg. Spanyolország a 2017-es évet 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel zárta, míg 2018-ra 2,7 százalékos GDP-arányos bővüléssel számol a spanyol kormány és a jegybank is.
Egyre kevésbé képesek a magyar hatóságok azonosítani az embercsempészet lehetséges áldozatait az illegális bevándorlók és menedékkérők körében - állapította meg az Európa Tanács (ET) emberkereskedelem elleni szakértői csoportja (GRETA) pénteken nyilvánosságra hozott legújabb jelentésében. Az ET szakértői a Magyarország és Szerbia közötti tranzitzónákban tettek nemrég látogatást. Tapasztalataikról azt írták, hogy az előző jelentésükben Magyarországgal kapcsolatban megfogalmazott aggályaik tovább növekedtek a magyar hatóságok által alkalmazott további korlátozások és intézkedések miatt.
A tranzitövezetekben nincs jelen "a bizalomnak az a légköre, amely lehetővé tenné az embercsempészek áldozatainak, hogy előlépjenek és beszéljenek a helyzetükről" - írták a jelentésben. A menedékkérőket továbbá nem tájékoztatják megfelelően a jogaikról és velük szemben alkalmazandó eljárásokról.
A nyárias hosszú hétvége előtt az UV-sugárzás veszélyeire figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, azt írták: akár fél óra alatt is le lehet égni a napsütésben a hétvégén.
Folytatódik az elmúlt napok nyáriasan meleg, napos időjárása. Főként vasárnap és hétfőn lehetnek szórványosan záporok, zivatarok.
A békéről és az atomfegyvermentes Koreai-félszigetről szóló általános dokumentum elfogadásával zárulhat a két koreai vezető jelenleg is zajló csúcstalálkozója - mondta Csoma Mózes Korea-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A tárgyalások idővel elvezethetnek a csúcstalálkozó intézményesüléséhez, rendszeressé válásához, illetve közös információs központ létrehozásához, ami később alapja lehet a két fővárosban létrejövő képviseleteknek - tette hozzá.
Tőzsdére lép a Wallis Csoport gépjármű kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységét ellátó vállalatcsoportja a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett Altera Vagyonkezelő Nyrt.-ben nyilvános vételi ajánlat és tőkeemelés útján történő befolyásszerzéssel - közölte az Altera Nyrt. a tőzsde honlapján csütörtökön.
A cég közölte: az Altera igazgatóságának döntése értelmében a jövőben a dinamikusan növekvő magyar és kelet-közép-európai gépjármű kereskedelmi és szolgáltatói szektorban fektetnek be. A stratégia alapján a csütörtökön induló tranzakciósorozat befejező lépéseként a Wallis Csoport négy vállalata a BÉT standard kategóriájában jegyzett Altera tulajdonába kerül. Ez az első olyan tranzakció, amellyel a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az autóipar megjelenik a magyar tőzsdén - írták.
Prutkay Zoltán, az Altera Nyrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben elmondta: az átalakulást követően a jelenlegi, 900 forint közeli részvényárfolyammal számolva a maga 30 milliárd forint körüli kapitalizációjával és közel 70 milliárd forintos árbevételével az Altera a BÉT-en jegyzett vállalatok meghatározó tagja lesz, és célja, hogy részvényei bekerüljenek a BÉT Prémium kategóriájába és a BUX indexbe
Az ítélet megalapozatlansága miatt az elsőfokú eljárás megismétléséről határozott csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla a többmilliárdos költségvetési csalással vádolt P. Koltai Gábor filmproducer ügyében.
Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása - áll az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő magyar különjelentés csütörtökön Brüsszelben bemutatott tervezetében. Szijjártó Péter a dokumentumot "minősített hazugságok gyűjteményének" nevezte.
A balközép Demokrata Párt (PD) ügyvivője szerint "jelentős előrelépést" sikerült elérni az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) folytatott tárgyalásaikon az olaszországi kormányalakítás újabb fordulójában, amelynek eredményeiről Roberto Fico, a képviselőház elnöke csütörtökön számolt be az államfőnek.
Csapadék is várható, de jellemzően sok lesz a napsütés, helyenként 30 fokig is melegedhet a levegő a hosszú hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pénteken alapvetően napos idő lesz, csapadék nem várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5-12 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben és a szélvédett északnyugati tájakon lehet a hidegebb. Napközben 18-23 fokig melegszik a levegő.
A Margaret Island koncertjével kezdi hetedik szezonját május 3-án a Budapest Park. A legnagyobb hazai szabadtéri szórakozóhely idei zenei kínálatában mások mellett a Body Count, Joe Bonamassa, a Queens of the Stone Age, az Alice In Chains, Billy Idol, a Die Antwoord, a Tankcsapda, a Punnany Massif és az Irie Maffia is szerepel.
Húsznál is több összművészeti programmal, koncertekkel, kiállításokkal, táncesttel és színházi előadásokkal várja a közönséget május 28. és június 10. között a Zsidó Művészeti Napok sorozat Budapesten.
A több mint 300 művész között fellép idén Ónodi Eszter, Szulák Andrea, a Hot Jazz Band, a Budapest Jazz Orchestra, Dés László, Mácsai Pál, Kern András, Horgas Eszter, a Budapest Ragtime Band, Sárik Péter, valamint az Örkény Színház művésznői is.
Az öt alkalmazott feletti, többségi magyar tulajdonban lévő vállalatok dolgozóinak 7 százaléka minimálbéres, 7 százaléka pedig garantált bérminimumon foglalkoztatott, a minimálbéresek aránya a kereskedelemben a legnagyobb, 10 százalékos - derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felméréséből.
Csaknem 105 tonna hamis vagy ismeretlen eredetű élelmiszert és 7 ezer liter alkoholtartalmú folyadékot vontak ki a magyar hatóságok az élelmiszerhamisítás elleni OPSON VII. nemzetközi művelet során - mondta Leopold Róbert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Első fokon, nem jogerősen börtön- illetve fegyházbüntetésre ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a négy vádlottat, akik a Gellért-hegyen lengyel és kínai turistákat, valamint magyarokat raboltak ki. A négy vádlottból hármat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a bíróság - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön.
A 20 százalékos tejfölök majdnem felét találta élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból kifogásolhatónak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztje, minden vizsgált termék tejszínből és a tejföl gyártásához szükséges élő tejsavbaktériumokból készült. A 29 magyar és 2 külföldi tejfölre kiterjedő vizsgálat azt is nézte, hogy termékek megfelelnek-e a Magyar élelmiszerkönyv előírásainak.
A Nébih a vizsgálatot követően 15 termékkel, illetve gyártóval szemben indított eljárást. Túlnyomó részük csupán figyelmeztetésben részesült, 3 gyártóval szemben viszont összesen 700 ezer forint élelmiszerellenőrzési bírságot szabtak ki
Mindössze tízperces vita után 15 munkanapra - a keddi ülést követően ismét - elnapolta a hódmezővásárhelyi közgyűlés rendkívüli ülését Márki-Zay Péter (független) polgármester csütörtökön.
A politikus azt követően döntött az ülés elnapolása mellett, hogy a testület többségét alkotó fideszes képviselők szavazatával napirendre vették a város csaknem félszáz belterületi útjának, illetve több nagy forgalmú utca járdájának felújítására tett javaslatot, és az ehhez kapcsolódó költségvetési átcsoportosításokra.
- Egy hét-nyolc éves fiú épségben megmaradt csontvázát ásták ki a dél-olaszországi Pompejiben, amelyet a Vezúv 79-es kitörése semmisített meg a város számos lakosával együtt.
A gyermekcsontvázat Pompeji központi fürdőinek nemrég újraindult ásatásai során találták meg 10 centiméteres réteg alatt.
Ihász Sándor szerdán hivatalosan benyújtotta a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) a bűnpártolás miatt vele közölt gyanúsítás tételes cáfolatát - mondta a volt főügyész ügyvédje csütörtökön.
Papp Gábor hangsúlyozta, a részletes vallomásban védence nem csupán visszautasítja a gyanút, "hanem olyan tényekkel is szolgál, amelyek önmagukban is cáfolják a gyanúsítást".
Magyarországon az italos karton dobozok visszagyűjtési és hasznosítási aránya 2017-ben 20-22 százalék között mozgott, ami megegyezik a 2016-os adattal - közölte az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) csütörtökön.Rámutattak, hogy ez a 20-22 százalékos arány nagy eredmény, mert - mint írták - az IKSZ 2004-es megalakulásakor az italos dobozoknak csupán a 2 százalékát gyűjtötték vissza, ugyanakkor 2016-ban az uniós átlag 47 százalék volt, Németországban pedig a tejes- és gyümölcsleves kartondobozoknak már a 65 százalékát gyűjtötték szelektíven.
A közlemény szerint Magyarországon évente 580 millió darab tejes és gyümölcsleves italos kartondoboz kerül forgalomba, fejenként átlagosan nagyjából 60 darab. Az adatokat az elmúlt évben legyártott italos kartondobozok után fizetett termékdíjból származtatták.