Harminc éve lopták el egy New York-i lakásból azt a Marc Chagall-festményt, amit most visszaadnak a hajdani tulajdonosok vagyonkezelőjének - idézte az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) közleményét a BBC hírportálja.
Marc Chagall (1887-1985) francia festő 1911-ben készült Othello és Desdemona című képét több mint egy tucat egyéb műalkotással és ékszerrel együtt lopták el a Heller házaspár lakásából. A képen a Shakespeare-dráma címszereplője kardot tart a kezében és az ágyon fekvő feleségére tekint.
Silvio Berlusconi álljon félre és tegye lehetővé, hogy olyan kormány alakuljon, amely meg tudja változtatni Olaszországot - jelentette ki az Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje a kormányalakítási egyeztetések után a sajtónak csütörtökön.
Az MSZP-Párbeszéd szerint ma újra a listázások korszakát éli Magyarország, a választásokat pedig rendszerszinten befolyásolta a Fidesz.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón arra reagált, hogy a Figyelő olyan emberek nevét sorolta fel, akik a hetilap szerint Soros Györgynek, illetve az általa finanszírozott szervezeteknek dolgoznak.
Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.
A francia-svájci Jean-Luc Godard Le livre d'image (Képes könyv), az olasz Matteo Garrone Dogman, valamint az amerikai Spike Lee Black Klansman és David Robert Mitchell Under the Silver Lake című filmjei mellett elsősorban újoncnak számító rendezők alkotásai kaptak meghívást a 71. cannes-i fesztivál hivatalos programjába - jelentették be csütörtökön a szervezők Párizsban.
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének jogi és emberi jogi bizottsága felkérte a Velencei Bizottságot a Stop Soros törvénytervezet vizsgálatára - tájékoztatott csütörtökön a strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet.
Élhetnek családegyesítési jogukkal azok a menekültek, akik kiskorúként, kísérő nélkül érkeztek Európába, és a menedékjogi eljárásuk ideje alatt töltötték be a 18. életévüket - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság.
A kínai tiltakozás ellenére elárvereztek Angliában egy Pekingből elhurcolt ritka és nagy értékű régiséget, amely a becsült ár többszöröséért kelt el - közölte a BBC.
A Nyugati Csou-dinasztia korából (i.e. 1027-771) származó bronz vizesedény, amelyet a második ópiumháború alatt, 1860-ban vitt magával egy fosztogató brit katona a pekingi Régi Nyári Palotából, a becsült 120-200 ezer font helyett 410 ezer fontért (146 millió forint) kelt el a kenti székhelyű Canterbury Auction Galleries szerdai árverésén.
- Történelmi csúcsra, 10,6 millióra emelkedett a Németországban élő külföldi állampolgárok száma 2017-ben, a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki adatai szerint a növekedés legfőbb oka az Európai Unióhoz (EU) 2004 óta csatlakozott országokból érkező bevándorlás.
A Destatis közleménye szerint a külföldi állampolgárok nyilvántartásában (AZR) 2017. december 31-én 10 623 940 ember szerepel, ami 5,8 százalékos - 584 860 fős - növekedés az egy évvel korábbi 10 039 080-hoz képest.
A jom hasoán, vagyis holokauszt-napon idén is megszólaltak két percig a szirénák, és megállt az élet csütörökön Izraelben, megemlékezve a második világháborúban megölt hatmillió zsidóról.
A helyi média szerda este óta a holokausztra emlékező műsorokat és megemlékezéseket közvetít, és az ország vezetői hivatalos állami rendezvényeken vesznek részt, fejet hajtva a náci népirtás áldozatai előtt.
Történelmi léptékű adománnyal, Moholy-Nagy László Architektúra I/Konstrukció kék alapon című, több milliárd forint értékű festményével gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteménye a New York-i The Salgo Trust for Education felajánlásának köszönhetően.
A 20. század legismertebb magyar képzőművészének munkája a rendszerváltás óta a legnagyobb értékű egyedi műtárgyadomány; ha a szabadpiacra kerülne, több milliárd forintot érne - hangsúlyozta a festmény csütörtöki budapesti sajtóbemutatóján Baán László, az MNG főigazgatója.
ifj. Botár Olivér, a Salgo Trust for Education kurátora hozzátette: az alkotást olyan intézmények szerették volna megszerezni, mint a New York-i Metropolitan Museum vagy a chicagói Art Institue.
Debrecen Város Napja alkalmából 2018. április 11-én ünnepi közgyűlést tartott Debrecen képviselő testülete. Az eseményen díszpolgári címeket, Pro Urbe és Mecénás díjakat, Sajtódíjat, Kölcsey Ferenc-ösztöndíjat, valamint emléklapokat adott át Papp László polgármester.
Díszpolgárok
A Debrecen Város Díszpolgára kitüntető cím adományozásával a közgyűlés kifejezésre juttatja nagyrabecsülését azok iránt, akik a város és lakossága érdekében példamutatóan munkálkodtak. Ezzel ismeri el azok életművét, akik maradandót alkottak, és ezzel hozzájárultak Debrecen szellemi és anyagi gyarapodásához. E címmel tüntethető ki az a személy, aki a város nemzetközi hírnevét tovább erősítette.
A képviselő testület az idén Debrecen Város Díszpolgára kitüntető címet adományozott dr. Duffek Mihály zongoraművésznek, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara Csokonai-díjas tanszékvezető egyetemi tanárának, korábbi dékánjának, valamint dr. Édes Istvánnak,a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikája egyetemi tanárának, a Kardiológiai Intézet korábbi vezetőjének.
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján elkerülhetetlennek nevezte a közösséági média bizonyos fokú szabályozását.
A Demokratikus Koalíció kikérte és szerda délután nyilvánossá teszi az összes szavazókör kézzel írt jegyzőkönyveit, hogy azokat össze lehessen vetni az interneten közzétett eredményekkel.
A párt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, továbbra sem fogadják el a választás eredményét, mert több körzetben is előfordulhattak csalások. Azt sem lehet kizárni, hogy a kormány és a Fidesz tudatosan csalásra készült - fogalmazott Gréczy Zsolt.
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, és a városok önkormányzatai közösen pályáznak a 2024-es Európai Egyetemi Játékok megrendezésére.
A MEFS szerdai sajtóközleménye szerint a prezentációra csütörtökön kerül sor az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) madridi közgyűlésén, a házigazda kilétét pedig másnap délben hirdetik ki.
Huszonhat programmal, többek között könnyű- és komolyzenei koncertekkel, kiállítással, filmbemutatókkal várja az érdeklődőket a 28. Debreceni Tavaszi Fesztivál kulturális rendezvénysorozat.
Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere az április 15. és 25. közötti fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a programot úgy állították össze, hogy minél több ember érdeklődését felkeltse.
Műfaji gazdagság és művészeti sokszínűség jellemzi az idei fesztivált - mondta, hozzátéve, hogy hét Kossuth-díjas művész, Lázár Kati, Nagy-Kálózy Eszter, Udvaros Dorottya, Gálffi László és Rudolf Péter színészek, valamint Bogányi Gergely és Szakcsi Lakatos Béla zenészek produkcióját is élvezheti majd a közönség.
Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte a fesztivál nyitó eseményét, a 27. tavaszi tárlatot, amelynek középpontjában a fotó és a grafika áll. A kiállításon 67 művész 120 alkotását mutatják be a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében.
Három német nagyvállalat döntött debreceni befektetésekről azóta, hogy 2016. április 11-én először szállt le a Lufthansa Münchenből érkező menetrend szerinti járata a debreceni repülőtéren - mondta Papp László polgármester; ebből az alkalomból a szerda délben érkezett járat személyzetét tortával fogadták Debrecen, a repülőtér és a légitársaság magyarországi vezetői.
Papp László hozzátette: ezzel több mint ezer új munkahelyet hoztak létre Debrecenbe. Emlékeztetett rá, hogy mind a kassai, mind a nagyváradi repülőtereken kapacitás-szűkítés történt, ami felértékeli a debreceni repülőteret.Ennek alapján konzultációba kezdtek a magyar kormánnyal egy olyan fejlesztési terv megvalósítása érdekében, amelynek eredményeként valóban a régió központi repülőtere lehet a debreceni - jelezte Papp László hozzátéve, hogy tavaly 320 ezer volt, az idén pedig várhatóan 360 ezer lesz a repülőtér éves utasforgalma.
- A novemberben nyíló nyíregyházi Sóstó Resort Spa & Conference Hotel üzemeltetői pályázatát a Hunguest Hotels Zrt. nyerte - közölte a szállodalánc közvetett tulajdonosa, a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
A közlemény szerint a Hunguest Hotels 10 évre nyerte el az üzemeltetés jogát, az időtartam egy alkalommal további 5 évre meghosszabbítható.
Az elmúlt évek legjelentősebb ágazati intézkedésének nevezték az "online szobatükör", azaz a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ jövő évtől tesztüzemben tervezett bevezetését a turisztikai érdekképviseletek vezetői a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) szakmai rendezvényén szerdán Budapesten.