Ötvenkét kiló kábítószer előállítására alkalmas tablettát találtak a pénzügyőrök és a rendőrök egy autóbuszban, Röszkén.Némedi-Varga Éva, a Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense közölte, egy Koszovóból Ausztriába tartó koszovói autóbusz ellenőrizésekor feltűnt, hogy a jármű belső szerkezeti felépítése eltér a szokásostól.
Tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hétfőn nyilvánosságra hozott versenyprogramjában. A kaukázusi krétakört három színház előadásában is láthatja a közönség.
Az előadásokat június 7. és 16. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában láthatja a közönség és a szakmai zsűri - olvasható a szervezők közleményében.
Feltétel nélküli támogatásukról biztosították az európai uniós tagállamok külügyminiszterei hétfő délelőtt az Egyesült Királyságot Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya megmérgezésének ügyében.
A hétfői brüsszeli tanácsülésen elfogadott közös nyilatkozatban határozottan elítélték a Szkripal és lánya ellen idegméreggel elkövetett, március eleji támadást, amely miatt egy brit rendőrt is kórházba kellett szállítani súlyos mérgezéses tünetekkel.
The Washington Post szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök újraválasztásával erősödő feszültség várható Oroszország és a Nyugat között. A napilap oroszországi tudósítói irodájának vezetője orosz elemzőket idézve jutott erre a megállapításra.
Gleb Pavlovszkij, aki korábban a Kreml tanácsadója volt, mára azonban Vlagyimir Putyin éles bírálója lett, azt nyilatkozta az amerikai lap tudósítójának, Anton Troianovskinak, hogy Putyin "szétrombolta a kormányzati rendszert" és ezért Moszkva "külföldön lesz aktívabb".
Több órát késnek egyes vonatok és repülőjáratok, a csúszós országutakon pedig akadozik a közlekedés Romániában hétfőn is a téliesre fordult időjárás - havazás, ónos eső és erős szél - miatt.
Főleg a Bukarest és a Fekete-tenger partvidéke, illetve a főváros és Moldva között közlekedő vonatok halmoztak fel késéseket, több Bukarest-Konstanca járatot pedig törölt is a román állami vasúttársaság (CFR).
Megsértette a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésének szabályait az Erste Bank és az FHB Bank, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 14 millió, illetve 4,5 millió forintra bírságolta a két pénzintézetet.
Az Erste Bank a személyi kölcsönök és folyószámlahitelek, az FHB Bank a lakáshitelek reklámozása során több esetben nem, vagy nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző THM értékét.
A D-vitamin pótlása rendkívül fontos, mert annak hiányában nemcsak a krónikus betegségek kockázata, hanem a halálozási kockázat is megnő - közölte a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának docense az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A posztszovjet időszak legmagasabb (67 százalékos) részvételi aránya mellett választották újjá Vlagyimir Putyint Oroszország élére, ezért elégedett lehet az elnök és csapata - jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet Oroszország-szakértője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Amerikai törvényhozók magyarázatra szólították fel vasárnap a Facebook közösségi portált több mint ötvenmillió profil adatainak magáncélú felhasználása ügyében.
Két demokrata párti szenátor, a minnesotai Amy Klobuchar és a virginiai Mark Warner felszólította Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-vezérigazgatóját, hogy a kongresszus előtt adjon választ kérdéseikre. Arra, miképpen történhetett meg, hogy a Donald Trump elnökválasztási kampányának dolgozó egyik cég ötvenmillió felhasználó profilját és adatait "szippantotta le" anélkül, hogy a közösségi oldal működtetői erről értesítették volna a felhasználókat.
A következő napokban is többfelé várható havazás, és mínusz 10 fok körüli hideg, a hét második felében viszont napközben 10 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek napsütéssel - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn több helyen várható kisebb havazás, délkeleten havas eső, néhol ónos eső is kialakulhat. A legkisebb eséllyel északnyugaton valószínű csapadék. Az északkeleti, északi szél megélénkül, ami a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten néhol hordhatja a havat. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 2, a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3 fok között valószínű.
Kedden és szerdán főként délen és keleten várható kisebb havazás, havas eső. Több helyen megerősödhet, szerdán akár viharossá is fokozódhat a szél. Kedden a leghidegebb órákban mínusz 7 és 0, szerdán mínusz 9 és mínusz 1 fok között alakul a hőmérséklet. Kedden napközben mínusz 1 és plusz 5, szerdán plusz 1-6 fok között alakulnak a csúcsértékek.
- Az ukrán hatóságok előzetes bejelentésükhöz híven csak diplomatákat engednek be az ukrajnai orosz külképviseletekbe vasárnap, az orosz elnökválasztás ideje alatt.
Az erős szél és havazás miatt vasárnap reggel Kárpátalja 81 településén teljesen vagy részben szünetelt az áramszolgáltatás, és akadozott a közlekedés a megye útjain.A rendkívüli időjárás következtében az ukrajnai megye 40 településén teljesen, 41-en pedig részlegesen szünetelt az áramszolgáltatás. Az áramkimadadásokat az erős szél és az elektromos vezetékekre dőlt fák okozták.
Egy kilogramm heroint találtak a rendőrök egy szerb férfi autójában elrejtve a röszkei autópálya-határárkelőhelyen. A belépésre jelentkező 28 éves férfi autóját a rendőrök kábítószer-kereső kutyával vizsgálták át szombaton, és a műszerfalánál elrejtve egy kilogramm kábítószergyanús anyagot - a gyorsteszt szerint heroint - találtak.
Országszerte alakultak ki magas hótorlaszok, csúszós útszakaszok, többfelé vezetékszakadásokat okozott az intenzív havazás, hófúvás, illetve az ónos eső - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítéséből. Az ország hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóegységeit néhány óra leforgása alatt több mint háromszáz helyszínre riasztották.
Rendőrök és katonák is segítik az áramszolgáltatás helyreállítását Hajdú-Bihar megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata vasárnap délben. A debreceni rendőrök szolgálati gépkocsijukkal vezetik fel a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Rába típusú teherautóját, illetve BTR típusú páncélozott szállító harcjárművét. A rendőrök és a katonák járműveikkel abban segítenek az áramszolgáltató munkatársainak, hogy a Látókép település közelében leszakadt villanyvezeték tartóoszlopához - a nehéz terepviszonyok ellenére - oda tudjanak jutni, és az áramszolgáltatás minél gyorsabban helyreálljon.
A havazás és a jegesedés felsővezetéki, illetve váltóműködési hibákat okoz, ezért Kelet-Magyarország vasútvonalain 30-90 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a személyszállító vonatok - közölte vasárnap reggel a Mávinform.
A rossz időjárás miatt több mint hatezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Hajdú-Bihar megyében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnapra virradóra.
Hajdú-Bihar megyei Báránd, Sárrétudvari, Biharnagybajom és Földes településeken összesen 6164 fogyasztási helyen nem volt áram.
- A DEAC hét ponttal győzött a Pécs vendégeként a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján.
A debreceniek legutóbb december közepén nyertek bajnoki meccset, akkor is a Pécset győzték le.
A játéknap előtt sereghajtó Mezőkövesd 3-2-re nyert a Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 23. fordulójában.
OTP Bank Liga, 23. forduló: Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-3 (1-2)
- "Senkivel értékközösséget nem kérünk, a sorsközösséget viszont látjuk" - mondta az LMP kormányfőjelöltje Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az ellenzéki pártok együttműködésével kapcsolatban.
Szél Bernadett hozzátette: mostantól az a minimum, hogy az ellenzéki pártok szóba állnak egymással.
Az LMP társelnöke arra kérte a többi ellenzéki pátot, hogy hozzájuk hasonlóan mozduljanak ki komfortzónájukból, mivel kormányváltás csak akkor várható, ha valamilyen formában megegyeznek egymással.
Theresa May szerint London soha nem fogja eltűrni, hogy az orosz kormány brit állampolgárok és mások életét veszélyeztesse brit földön.
A brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt Londonban megrendezett tavaszi politikai fórumának szombati zárónapján felszólalva kijelentette: az angliai Salisbury városában idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet az orosz agresszió olyan megnyilvánulása, amely "pontosan az ellentéte mindazon demokratikus és liberális értékeknek, amelyek az Egyesült Királyság létét meghatározzák".