A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán kedden.
Szlávik János azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy az úgynevezett ausztrál influenza idén 137 ezer embert fertőzött meg Ausztráliában.
A világ borszaksajtójának egyik vezető magazinja, a Wine Enthusiast kedden publikált Top 100-as listáján a Dereszla Pincészet 2009-es évjáratú ötputtonyos aszúbora a 20. helyezést érte el. Ez az elismerés nemcsak a Dereszla Pincészet, hanem a tokaji borvidék és Magyarország borászati sikere is. A pincészet bora ezzel az elismeréssel harmadszor került fel a világ száz legjobb borát összesítő, nemzetközileg is elismert listára.
A magyar mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony, elsősorban azért, mert úgy gondolják, hogy termékeik, szolgáltatásaik nem exportképesek, vagy mert túl kicsinek tartják magukat - derült ki a Budapest Bank (BB) kutatásából.
Az Új Főnix Terv egyik legfontosabb programja a közlekedés feltételeinek fejlesztése. Az átfogó közlekedés szervezési program összefüggő koncepcióként hoz változásokat a város közlekedésében.
A program leglátványosabb része a belváros egyirányúsítása.A tervek szerint november végétől egyirányú lesz a Széchenyi utca és a Kossuth utca a Külsővásártértől a Hajnal utcáig, valamint a Szent Anna utca és a Miklós utca a Hajnal utcától a Külsővásártér felé. Az egyirányúsításoknak köszönhetően a csomópontokban átlagosan 20-30 százalékos kapacitásnövekedéssel számolunk, de lesz, ahol akár 50 százalékos is lehet a növekedés. A beruházás része emellett 8 kilométernyi új kerékpárút építése és kijelölése a belvárosban.
Soros György szerint a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza az ő nézeteit.
A Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán hétfő reggel megjelent telefoninterjúban a magyar-amerikai nagyvállalkozó elmondta: eddig tartózkodott attól, hogy nyilvánosan kommentálja Orbán Viktor támadásait, ám most úgy érzi meg kell szólalnia, mert félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát.
"Tragédia Magyarországnak, hogy kormánya gyűlöletkeltéssel és a lakosság félrevezetésével törekszik megtartani hatalmát" - mondta Soros a Financial Times-nak.Azt mondta: most már az általa támogatott magyarországi civil szervezetek biztonságát félti, miután Orbán Viktor a magyar felderítő szolgálatokkal akarja megfigyeltetni e szervezetek tevékenységét.
Az ellene folyó kampány szerinte az ő nézeteinek "szándékos félremagyarázása", amelynek célja a választók figyelmének elterelése az oktatás és az egészségügy rossz állapotáról.
Az Európai Unió kész a legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezményt kínálni az Egyesült Királyságnak, ehhez azonban előbb meg kell állapodni a szigetországgal a rendezett kiválás feltételeiről - mondta Michel Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója hétfőn Brüsszelben.
Kubik Anna, a debreceni Csokonai Színház művésze nyerte a legjobb színésznőnek ítélt díjat a 28. brassói Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon. A vasárnap esti díjátadó gálán Kubik Anna nem lehetett jelen, de a szervezők bejelentették: december 8-ra egy debreceni előadásra hívta meg a fesztivál szervezőit, és akkor fogják átadni számára a díjazottaknak járó trófeát.
Kompromisszumos megállapodásra jutottak az Európai Unió jövő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
A két társjogalkotó szerv közötti egyezség értelmében 2018-ban az unió 160,1 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, és 144,7 milliárd euró lehet a tárgyévi tényleges kifizetések összege.A brüsszeli testület kiemelte: a büdzsé tükrözi a bizottság politikai prioritásait, a fiatalkori munkanélküliség mérséklését, a gazdasági növekedés serkentését, a stratégiai beruházásokat, illetve a migrációs válság kezelését az EU határain belül és kívül egyaránt.
Januártól már nemcsak a hagyatéki eljárás keretében, hanem polgári vagyonjogi ügyekben is lehet közjegyző előtt egyezséget kötni - mondta Böröcz Helga közjegyző az M1 aktuális csatorna szombati műsorában. A feleknek polgári ügyekben nem kell bírósághoz fordulniuk, ha vita van köztük, de meg akarnak egyezni. Az egyezségi eljárás ezzel gyorsabbá válhat, és csökken a bíróságok leterheltsége is.
- Elfogadták az úgynevezett határregisztrációs rendszer felállításáról szóló javaslatot az uniós tagállami kormányok képviselői hétfőn Brüsszelben, a még hivatalos jóváhagyásra váró új szabályok értelmében a jövőben rögzíteni fogják az Európai Unió külső határait átlépő, nem uniós állampolgárok be- és kilépési adatait
Eltérően értékelték a német lapok hétfőn az úgynevezett Jamaica-koalícióról folytatott egyeztetések kudarcát.
A legnagyobb példányszámú napilap, a Bild kommentárja szerint az Angela Merkel vezette jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Horst Seheofer vezette testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU), valamint a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek koalíciós egyeztetéseinek sikertelensége azt jelenti, hogy "mindenki vesztes".
"A választó kormányt akart. Nem kapott semmit. Jogos haragja bárkit eltalálhat" - hangsúlyozták.
Az alapvető jogok biztosa, Székely László szerint a gyermekjogok nem ünnepi díszek, amiket csak évfordulók alkalmával kell leporolni, hanem ha - úgy tetszik - hétköznapi használati tárgyak. Az ombudsman ma is aktuálisnak tartja a Gyermekjogi Egyezmény egyetemes üzenetét, a benne foglalt jogok magas szintű védelmét. Ehhez szükséges egymás értő meghallgatása, tanulás a tapasztalatokból és a kritikákból, a jó kompromisszumok megtalálása.
Az Európai Bizottság biztos abban, hogy a koalíciós tárgyalások összeomlása ellenére sikerül megőrizni a stabilitást és a folytonosságot Németországban - jelentette ki hétfőn a brüsszeli testület szóvivője.
"Biztosak vagyunk abban, hogy a német alkotmány biztosítja a stabilitás és a folytonosság alapját, amely a német politika védjegye" - közölte Margarítisz Szkínász újságírói kérdésre válaszolva.
Aggodalmának adott hangot hétfőn Emmanuel Macron francia államfő afelett, hogy kudarcba fulladtak az egyeztetések a pártok színei alapján csak Jamaica-koalíciónak nevezett kormányzati együttműködésről Németországban. A francia elnöki hivatal közölte, szeretné, ha Németország "szilárd és erős" partnere maradna Párizsnak.
Emberölés előkészülete és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség.Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfői közleménye szerint a nyomozó hatóság 2015 novemberében fogott el két férfit, a gépkocsijukban gépfegyvereket és töltényeket találtak.
A főügyészség a két férfi ellen bűnszövetségben elkövetett lőfegyverrel, valamint lőszerrel visszaélés bűntette, az elsőrendű vádlottal szemben emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.
Fél év alatt húszezer ember kereste fel a Visegrádi-hegység legmagasabb pontján található prédikálószéki kilátót, mely a legközelebbi településtől is két órányi gyalogútra található.
A Dunakanyarra egyedülálló panorámát nyújtó kilátóra fél évvel ezelőtt szereltek látogatottságszámlálót. Azóta legtöbben a létesítmény első születésnapján keresték fel a 12 méteres tornyot. Október 15-én 734 fő kapaszkodott fel a Visegrádi-hegység legmagasabb csúcsára.
A német szociáldemokrata párt (SPD) az úgynevezett Jamaica-koalícióról folytatott egyeztetések kudarca után sem hajlandó folytatni a kormányzati együttműködést a CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel, és ragaszkodik ahhoz az elhatározásához, hogy ellenzékben tölti a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után kezdődött törvényhozási ciklust - jelezte a párt több vezetője hétfőn.
Makovecz Imre a magyar szellem átmentéséért élt és dolgozott, hagyatéka él és folytatásra vár a Kárpát-medencében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építészről elnevezett budapesti központ és archívum hétfői megnyitóján.
Kevesebb mint felére csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak száma az elmúlt húsz évben az Európai Unióban - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) friss jelentéséből.
A szervezet honlapján közzétett dokumentum szerint az EU-ban tavaly 25 624 ember vesztette életét az utakon, nagyjából ötszázzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez a szám 1996-ban még 60 ezernél is több volt.
Rámutattak: Máltát leszámítva minden egyes tagországban hosszú távú csökkenés tapasztalható. Portugáliában például több mint háromnegyedével mérséklődött a közúti halálozások száma.
Magyarország legaktuálisabb pasztorációs és társadalmi kérdéseiről beszélt Ferenc pápa a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjaival - számolt be Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke az egyházfővel a Vatikánban hétfőn tartott találkozóról.
Veres András elmondta, hogy kétórás barátságos és kötetlen beszélgetésen vettek részt az egyházfővel, ami az MKPK ad limina látogatásának első vatikáni megbeszélése volt. A pápai magánkönyvtárban tartott, olasz nyelvű beszélgetés elején Veres András rövid bemutatót mondott Magyarországról, Ferenc pápa pedig arra kérte a magyar püspököket, hogy szabadon kérdezzenek és "szívük szerint" osszák meg vele gondolataikat.
"A kezdeti feszültség oldására Ferenc pápa a magyar jezsuita renddel, valamint a Buenos Aires-i magyar angolkisasszonyok renddel való kapcsolatáról mesélt, amelynek lelkiségét számára meghatározónak nevezte" - számolt be Veres András.
Ferenc pápa és a magyar püspökök beszélgetésen szó volt Magyarország legaktuálisabb pasztorációs és társadalmi kérdéseiről, köztük a magyarországi papképzésről, a családok és fiatalok helyzetéről, a szegénységről, Európa jelenéről és jövőjéről, a migrációról és a püspökök hivatásáról is.