Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki 2016 februárjában egy vascsővel csaknem agyonverte egy ismerősét. A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a 39 éves férfit, és ezért mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban 25 év után bocsátható feltételes szabadságra.
- Genetikailag módosított bőrrel borították be egy ritka betegségben szenvedő kisfiú testének 80 százalékát több életmentő műtét során. A kísérleti eljárás sikere nyomán a 9 éves fiú ma már normális életet élhet - számolt be róla csütörtökön a BBC News.
Az Opel autógyárat, a márkanév ismertségére építve, nyereséges és globális elektromosautó-gyártóvá teszi az integrációt szolgáló átszervezés - jelentette be Michael Lohscheller, az Opel/Vauxhall vezérigazgatója csütörtökön Rüsselsheimben, az PSA Groupe és az Opel egyesülését követő századik napon bemutatott PACE stratégiai terv bemutatásakor.
Hozzátette: az autóipar forradalmi átalakulásának kihívásaira válaszként, az európai gyárak megtartásával és elbocsátások nélkül alakítják át az Opelt.
Kifejtette: az Opel/Vauxhall évek óta tartó veszteséges működésére és az autóipar drámai átalakulására tekintettel elengedhetetlenné vált a status-quo feloldása a cég működésében. Már csak azért is, mert bizonyossá vált, hogy az Opel a jelenlegi keretek között nem lesz képes teljesíteni a 2020-ra hatályba lépő szén-dioxid-kibocsátási korlátozásokat.
- Az uniós tagállamok csütörtökön, brüsszeli tanácskozásukon minősített többség hiányában ismét elhalasztották a glifozát tartalmú növényvédő szerek használati engedélyének öt évvel történő esetleges meghosszabbításáról szóló döntésüket.
Információk szerint 14 uniós tagország szavazata mellett, kilenc ellenében és öt tartózkodás mellett halasztották el a döntést arról, hogy a növényvédő szer meddig maradhat kereskedelmi forgalomban az Európai Unió országaiban.
- Egy munkaerő-közvetítő céghálózat nem fizette be a közterheket több száz dolgozó után és ezzel 670 millió forintos kárt okoztak az állami költségvetésnek. A bűnszervezetben működő társaságok többsége tatabányai székhelyű.
Hideg-Göblyös Rita, A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága sajtóreferense közölte: a hat férfiból és négy nőből álló bűnszervezet belföldi és németországi munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégeket működtetett.
Az öt évig tartó mérsékelt fellendülést követően az európai gazdaság növekedése felgyorsult, több az új munkahely, növekszik a beruházási kedv és erősödik az államháztartás - közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa csütörtökön Brüsszelben, amikor a bizottság őszi gazdasági előrejelzését ismertette.
Idén 3,7 százalékos, jövőre 3,6 százalékos, 2019-ben pedig 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely csütörtökön tette közzé esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az EU egészére, mind az egyes tagállamokra nézve.
A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (EcFin) az idei és a következő év vonatkozásában is egy ezrelékponttal javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó korábbi prognózisát.
Emlékeztettek rá, hogy a magyar GDP tavaly "csak" 2,2 százalékkal nőtt, miközben a bővülés 2015-ben még 3,4, 2014-ben pedig 4,2 százalékos volt.
Újabb illegális parlagfű készítményeket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a nem engedélyezett termékek előállítói ellen hatósági eljárás indult.
Az Ambrózia olajkapszula, a Parlagfű virágeszencia és a Parlagfű tea elnevezésű árucikkeket engedély nélkül árusították emberi fogyasztásra.A hivatal szakemberei a termékeket a bioélelmiszer nagykereskedelmi egységek ellenőrzése során találták.
A Nébih közölte azt is, hogy a hatósági ellenőrzés kiterjedt a forgalomból október végén kivont "Istenek eledele" megnevezésű termékre is.
Az ellenőrök megállapították, hogy a nagykereskedelmi egységek eleget tettek a termék forgalomból történő kivonásának.
A kolumbiai hatóságok 12 tonna tiszta kokaint foglaltak le egy nagyszabású rendőrségi razziában. Ez az ország történelmének legnagyobb drogfogása, az elkobzott kábítószer piaci értéke 360 millió dollárra (csaknem százmilliárd forintra) rúg.
A hatósági akció sikeréről Juan Manuel Santos államfő és Luis Carlos Villegas Echeverri védelmi miniszter tájékoztatta szerdán sajtót. A kábítószer-ellenes hatóságok négyszáz tisztje az Antioguia megyei Chigorodo és Carepa városokban rajtaütött egyszerre négy banánfarmon, ahol a bűnözők a földben, banánlevelekkel letakarva tárolták a hatalmas mennyiségű drogot.
Az amerikai trösztellenes hivatal a CNN hírtelevízió eladását kéri az AT&T telekommunikációs vállalattól a Time Warner médiaóriás felvásárlásának engedélyezéséhez.
A döntést az igazságügyi minisztérium részeként működő trösztellenes hivatal új vezetője, Makan Delrahim hozta. Ennek értelmében a 84.5 milliárd dolláros üzlet engedélyezéséhez az AT&T-nek el kellene adnia a megvásárlandó Time Warner portfoliójából a Turner Broadcasting médiaszogáltatót. Ennek a része a CNN hírtelevízió és a DirectTV.A várható üzlet részleteiről ellentmondásos információk kerültek napvilágra szerdán, különösen azután, hogy a brit Financial Times című lap amerikai minisztériumi forrásokra hivatkozva kiszivárogtatta, hogy az AT&T felajánlotta a CNN eladását.
Egyszerre három repülőgép-hordozóval rendez hadgyakorlatot az Egyesült Államok, amire tíz éve nem volt példa.Scott Swift tengernagy, az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának főparancsnoka azt közölte, hogy a hadgyakorlatot a nyugat-csendes-óceáni térségben rendezik meg szombattól jövő keddig. A manőverek pontos helyszínét nem árulta el.
Az elemzői várakozásoknál jobban nőtt a Richter Gedeon Nyrt. profitja a harmadik negyedévben, a társaság 16,4 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 14,4 százalékkal meghaladja a múlt év azonos időszakit.
A gyógyszeripari csoport árbevétele 11 százalékkal, 107,36 milliárd forintra nőtt a július-szeptemberi időszakban a csütörtökön közzétett, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint.
A testület megállapította: az alapvető jogok biztosa által támadott egyik törvényi rendelkezés diszkriminatív jelleggel, szükségtelenül korlátozza a közfoglalkoztatottak magánszférához való jogát. A közfoglalkoztatási jogviszonynak rendszeridegen – a lakókörnyezet rendezettségével összefüggő – feltételekkel való megterhelése önkényes jogalkotói döntés. Ezért az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta, és megsemmisítette a támadott szabályozást.
Az alapvető jogok biztosa indítványában – többek között – kifejtette, hogy a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvény alapján a közfoglalkoztatottat három hónap időtartamra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha az önkormányzati rendeletben előírt, a lakókörnyezet (kert, udvar, stb.) rendezettségének biztosítására vonatkozó kötelezettségét nem teljesíti.
Az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint önmagában az, hogy a törvényalkotó speciális, szociális elemekkel bíró jogviszonyként kezeli a közfoglalkoztatást, nem alapozza meg általánosságban a munkaviszonytól hátrányosan eltérő szabályok alkalmazását, mindez pedig a jogállamiság követelményét sérti. Véleménye szerint a rendelkezések ellentétesek az egyenlő bánásmód követelményével is, miután azok ésszerű, alkotmányosan indokolható cél nélkül, hátrányosan különböztetik meg a közfoglalkoztatottakat más munkaviszonyban álló személyekhez képest.
Mintegy harmadával csökkentenék Európában az új személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek átlagos széndioxid-kibocsátását 2030-ra a 2021-es szinthez képest az Európai Bizottság (EB) szerdán bemutatott javaslatcsomagja értelmében.
A bizottság az új gépjárművek kibocsátását 2025-re 15 százalékkal, 2030-ra pedig 30 százalékkal csökkentené. A javaslat ugyanakkor nem tartalmaz konkrét műszaki kvótákat vagy előírásokat, a gyártók feladata lesz eldönteni, hogy milyen technológiák alkalmazásával teljesítik a kitűzött célértékeket.
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakcióvezetője több közösségi oldalon is megosztotta a magyar kormányt, valamint a nemzeti konzultációt bíráló megjegyzéseit, arra kérve Brüsszelt, hogy minősítse az unió alapelveivel ellentétesnek, vagyis tiltsa meg a nemzeti konzultációt - hangzott el a Kossuth rádió szerda esti Krónikájában.
Egy oktatáspolitikai minimum kialakítása érdekében tartottak többpárti egyeztetést az LMP kezdeményezésére ellenzéki pártok szerdán, Budapesten. Ikotity István (LMP) a találkozót követően újságíróknak elmondta: fontosnak tartják, hogy az oktatáspolitika alappillérei ne változzanak négyévente, ezért - az elmúlt huszonhét évet meghaladva - a későbbiekben civilek bevonására is törekednek a szélesebb körű konszenzus kialakítása érdekében. Emlékeztetett: az ennek alapját képező, Közös nevező címet viselő anyag még februárban készült.
Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a jelenlegi kormányzat sem szakmailag, sem politikailag, sem pénzügyileg nem tekint befektetésként az oktatásra, nincs fogadókészsége a hosszú távú stratégiára. Az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke elengedhetetlennek tartja, hogy önálló tárca feleljen az oktatásért.
Erőss Gábor, a Párbeszéd elnökségi tagja úgy ítélte meg: a kormány akadályozza a diákok továbbtanulását, ezért az ehhez fűződő jogot helyezné az oktatáspolitika középpontjába.
Évente 25 millióan kényszerülnek elmenekülni otthonukból az éghajlat változása miatt, a "klímamenekültek" száma így nagyságrendekkel meghaladja a háborús menekültekét - figyelmeztetett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a bonni nemzetközi klímavédelmi konferencián.
Molnos Péter történész Elveszett örökség - Magyar műgyűjtők a 20. században című kötetét mutatták be szerdán Budapesten a Kieselbach Galériában, ahol a műgyűjtéssel kapcsolatban kiállítás is nyílt.
A korábban sosem publikált dokumentumok és fényképek felhasználásával készült könyvben Andrássy Gyula, Kohner Adolf, Nemes Marcell, Herzog Mór Lipót és Hatvany Ferenc drámai fordulatokban gazdag sorsa és világhírű kollekcióik tragikus története elevenedik meg.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a könyv bemutatójának és a kiállítás megnyitójának sajtóeseményén hangsúlyozta: a könyv öt olyan karaktert - műgyűjtőt - mutat be, akik fontosak a ország szempontjából, fontosak a képzőművészet támogatása, a mecenatúra és a múzeum gyarapítása szempontjából. Ennek az öt gyűjtőnek a kollekciója a maga korában a világ legkomolyabb gyűjteményeibe is beleilleszthető lett volna - tette hozzá.
- Illegális motorolaj-kereskedő cégláncolatot számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetők csaknem 400 millió forint általános forgalmi adót (áfa) nem vallottak be, illetve nem fizettek be az állami költségvetésbe - mondta Vankó László dandártábornok, az adóhatóság bűnügyi főigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nőtt az újonnan forgalomba helyezett alternatív üzemanyaggal hajtott gépjárművek száma az Európai Unióban a harmadik negyedévben az európai autógyártók szakmai képviselte, az ACEA szerdán közzétett kimutatása szerint.
Az idei harmadik negyedévben 51,4 százalékkal több alternatív hajtású járművet helyeztek forgalomba az Európai Unióban mint egy évvel korábban. A második negyedévben 38,0 százalék volt az éves növekedés, az első negyedévben 37,6 százalék, a 2016 negyedik negyedévben 1,2 százalék, 2016 harmadik negyedévében pedig 7,0 százalék.