Miss Selfridge student discount
Miss Selfridge promotion code 2017
Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit, ezért vétózta meg a NATO-Ukrajna bizottság decemberi ülésének összehívását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Miss Selfridge student discount
Miss Selfridge promotion code 2017
Magyarország megvétózta a NATO-Ukrajna Bizottság ülését az ukrán oktatási törvény miatt - írta az Origo pénteken. December 6-án hívták volna össze a NATO-Ukrajna Bizottságot a NATO külügyminiszteri szintű találkozója alkalmából, Magyarország azonban megvétózta a tárgyalásokat.
A lap szerint a döntés mögött az ukrán oktatási törvény van, amely ellen Magyarország eddig is "határozottan tiltakozott és ezután is tiltakozni fog".
Miss Selfridge promotional code
- Az Európai Bizottság a Horizont 2020 nevű kutatási és innovációs keretprogramból 30 milliárd eurót szán a társadalmi kihívások terén alkalmazott új megoldásokra és az áttörést jelentő innovációra a 2018-2020-as időszakban - közölte Carlos Moedas, a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős biztos Brüsszelben sajtótájékoztatón pénteken.
Az uniós biztos tájékoztatása szerint az európai tudományos fejlődést segítő Horizont 2020 keretprogramból elkülönített összeg többek között a migrációra, a biztonságra, az éghajlatváltozásra, a tiszta energiákra és a digitális gazdaságra összpontosít. Ezek mellett új megközelítést alkalmazva az áttörést jelentő piacteremtő innovációk előmozdítását fogja előtérbe helyezni.
Miss Selfridge promotional code
A svájci szövetségi bíróság elutasította Horvátország kérelmét, hogy helyezze hatályon kívül a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságnak (UNCITRAL) az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott döntését és Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatát - közölte az N1 horvát hírcsatorna pénteken.
Miss Selfridge promotional code
Mintegy 3,2 milliárd forintból épített gyártó és palackozó üzemet a Márka Üdítőgyártó Kft. a Bács-Kiskun megyei Felsőlajoson 500 millió forint európai uniós támogatással.
Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára az üzemavatón elmondta: a Márka Üdítőgyártó Kft. beruházása kiválóan jelképezi, hogy a kormány jól határozta meg fejlesztéspolitikai irányait. Nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is működik az a terv, hogy az európai uniós források nagyobb részét a magyar vállalkozások támogatására fordítva növelhető a magyar cégek és Magyarország versenyképessége.
Beszélt arról is, hogy a 2007 és 2013 közötti fejlesztési időszakban ugyan mintegy 8 ezer milliárd forint állt rendelkezésre fejlesztéspolitikai célokra, ennek azonban csak töredéke került a vállalkozásokhoz, a döntő többségét az állam saját magára költötte. A jelenlegi kormány ezzel a gyakorlattal szakítva a 2014 és 2020 közötti fejlesztési ciklusban a gazdaságfejlesztési célokat helyezte előtérbe.
Miss Selfridge promotional code
A Spiegel Online német hírportál a csehországi és ausztriai választásokkal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal. A Populisták a visegrádi országokban - Brüsszel félelme az új keleti blokktól című írásában Markus Becker kiemelte: Andrej Babis csehországi választási győzelme miatt azért aggódnak Brüsszelben, hogy egy "jobboldali populista tömb keleten elmélyíti az Európai Unió megosztottságát, esetleg Ausztria támogatásával".
Miss Selfridge promotional code
A spanyol szenátus megszavazta azt az intézkedéscsomagot, amely az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva a katalán kormány feloszlatását és előrehozott helyi parlamenti választások megrendezését tartalmazza.
A spanyol kormány előterjesztését a jelenlévő 262 szenátusi képviselőből 214-en támogatták, 47-en szavaztak ellene, és egy képviselő tartózkodott a voksolásnál.
Miss Selfridge 10% student discount
Miss Selfridge discount code 2017
Megszavazták a független "Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot a katalán parlament függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában. A titkos szavazáson az indítványt 70 képviselő támogatta igen szavazattal, 10-en voksoltak ellene, ketten pedig üres papírt dobtak a szavazóurnába.
Miss Selfridge 10% student discount
Miss Selfridge discount code 2017
Nem alkotmányellenes az állami szférában foglalkoztatottak nyugdíjának szüneteltetése - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken nyilvánosságra hozott határozatában. Korábban a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága is hasonló döntést hozott egy magyar ügyben.
Az Ab által vizsgált és alkotmányosnak talált szabályozás 2013. július 1-jei hatállyal írta elő, hogy a közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni. A továbbfoglalkoztatottaknak munkaviszonyuk ideje alatt le kell mondaniuk öregségi nyugdíjukról. A rendelkezés a magánszektorban dolgozókat nem érinti és a közszolgák között is különbséget tesz: például közalkalmazottakra, kormánytisztviselőkre, köztisztviselőkre, bírákra, ügyészekre, igazságügyi alkalmazottakra vonatkozik.
Miss Selfridge 10% student discount
Miss Selfridge discount code 2017
Négy ballisztikus rakétát indított el főparancsnoki minőségében Vlagyimir Putyin elnök az orosz hadászati nukleáris erők hármasának irányítási gyakorlata keretében - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.
A gyakorlatot, amelyben az orosz hadászati nukleáris erők, az Északi és a Csendes-óceáni Flotta és az orosz légi és űrerők nagy hatótávolságú repülőinek együttműködését tesztelték, csütörtök este tartották meg.
Miss Selfridge 10% student discount
Miss Selfridge discount code 2017
Majdnem öt hónapot hányódott a Csendes-óceán vizein az a kis méretű vitorlás, mellyel két amerikai nő Hawaiiról Tahitibe akart jutni, míg egy tajvani halászhajó észre nem vette őket.
A BBC pénteki beszámolója szerint a japán partoktól nagyjából 1500 kilométerre dél-keletre találták meg őket, a halászok értesítették az amerikai haditengerészetet, végül ők mentették ki a két nőt és a két kutyát.
Miss Selfridge 10% student discount
Miss Selfridge discount code 2017
Csaknem kétszázmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy magyar rendszámú kamion rakterében az M3-as autópályán - közölte a hatóság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Simon Béla elmondta, a járőrök a sztráda horti pihenőjénél állították meg a teherautót, amely az okmányok szerint almát szállított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Ausztriába. A rakomány átvizsgálásakor bukkantak az üres almáskonténerekre, valamint tizennégy raklapon fekete nejlonzsákokba rejtett dohányárura.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában azt mondta, ha 60-70 egyéni körzetben veszít a Fidesz a jövő áprilisi országgyűlési választásokon, akkor kisebbségbe szorul. Szerinte ennek a demokratikus ellenzéki oldalon a "legnagyobb akadálya" az LMP.
Mi, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának professzorai, akik mint elődeik hosszú ideje a Debreceni Egyetem tudományos és oktatási színvonalának emelésén, nemzetközi hírnevének megőrzésén dolgozunk, látva az elmúlt évek néhány eseményét, tendenciáit, aggodalmunkat fejezzük ki egyetemünk jövőjét illetően.
Sokáig úgy gondoltuk, hogy a mi nagy múltú intézményünknél lényeges kérdésekben például rektorválasztáskor nem születhet az egyetemi polgárok jelentős többségének akaratával ellentétes döntés. Négy évvel ezelőtt mégis az a pályázó lett a rektor, akit az akkori szenátusnak csupán egyharmada támogatott és saját intézménye, illetve az egyetem legnagyobb nemzetközi elismertségű karai elutasítottak. A miniszter ezt figyelmen kívül hagyó, érthetetlen és nem indokolt döntése után a következő ciklusra értelemszerűen már nem is akadt kihívója a politika által kijelölt rektornak. Így kezdődött egy olyan vezetési irányvonal, amely az egyetem szenátusán keresztül látszólag betartja a demokratikus döntéshozatal szabályait, a valóságban azonban nem képviseli az egyetem polgárainak nézeteit.
Az elmúlt években több olyan fejlesztés is történt az egyetemen (például mérnöki, informatikai területen), ahol nagyra becsüljük az egyetemünk vezetése által tett erőfeszítéseket. Kevésbé vagyunk viszont lelkesek és büszkék arra, hogy olyan képzések, fejlesztési területek kerültek előtérbe és kaptak országos visszhangot, amelyek a rektori vezetés jól behatárolt köréhez erősen kötődtek. Ezek többsége távol esik egyetemünk szellemiségétől, ugyanakkor az egyetem eddigi hírnevét megalapozó hagyományos, nemzetközi beágyazottságú területeinek helyi kezdeményezésű fejlesztéseiről alig hallani.
Széles körben azt érzékeljük, hogy a szűkebb egyetemi vezetés és a funkcióját vesztett szenátus elszakadt az egyetemi közösség véleményétől, akaratától. Szimbolikus eset volt Mocsai Lajos kitüntetése, akit megfelelő tudományos teljesítmény híján az illetékes kari és egyetemi tudományos testületek nem kívántak díszdoktorrá kinevezni, a szenátus a szabályok „kreatív alkalmazásával" mégis odaítélte a tudományos elismerést, annak értékét örökre devalválva ezzel.
Hasonló üzenetet hordoz Putyin elnök úr díszpolgárrá avatása. Az orosz elnök munkásságát, érdemeit nem kívánjuk megítélni, az azonban egészen nyilvánvaló, hogy az egyetemi polgárok nagy többsége nem támogatja a cím odaítélését. A szenátusi támogatás egészen távol áll a magánbeszélgetéseken kirajzolódó véleményektől. A fortélyos félelem igazgatásának korszakát idézik azok a sokunk által ismert történetek, amikor egyes kollégáinkra különböző eszközökkel nyomást gyakoroltak, hogy ne próbáljanak egyéni véleményt megfogalmazni. Aggodalmunkat tovább fokozta, hogy amikor néhány tanszék kifejezte elhatárolódását a szenátusi döntéstől, akkor a rektor bántó stílusban, politikai hecckampány megszervezésével vádolta meg nyilvánosan kollégáinkat. Mára odáig jutottunk, hogy a tanszéki/intézeti/kari vezetők, féltve a rájuk bízott egységek sorsát, nem mernek kiállni igazuk mellett, még ha tudják is, hogy a kollégáik, diákjaik ezt várják el tőlük.
Izraelben immár harmadszor rendezik meg a Magyar Gasztronómiai és Kulturális Napokat Tel-Aviv-ban 2017. október 25-26-án. Az eseményt Nagy Andor Magyarország izraeli nagykövete, Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere, valamint Papp László, Debrecen polgármestere közösen nyitotta meg.
Papp László polgármester megnyitójában hangsúlyozta: a Debrecen és Tel-Aviv között 2017 márciusának végén indult menetrend szerinti repülőgépjárat a vártnál is sikeresebben működik. Számtalan izraeli turista érkezik hozzánk és az északkelet-magyarországi régióba elsősorban vallásturisztikai, kulturális és egészségturisztikai céllal. Ezért is fontos Debrecen részvétele a Magyar Gasztronómiai és Kulturális Napokon Tel-Avivban. Debrecen turizmusa az utóbbi esztendőben 10 százalék fölötti növekedést mutat, amely szoros összefüggésben áll a repülőtérről közlekedő járatok fejlesztésével - fogalmazott a polgármester.
A Magyar Gasztronómiai és Kulturális Napokon a kulináris sokszínűséget számos magyar stand, főző- és borbemutatók biztosítják, a hangulatról pedig a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Sabbathsong Klezmer Band fellépései gondoskodnak. A polgármester még az egykor a LOKI-ban játszó Korhut Mihállyal is találkozott, aki jelenleg az izraeli Hapoel Beer-Seva csapatát erősíti.
Az esemény ideje alatt a standoknál, az ételpultoknál és az éttermekben a látogatók hagyományos magyar ételeket – pörköltet, palacsintát, lángost, kürtőskalácsot, dobos tortát, egyéb süteményeket, péksüteményeket, kézi készítésű csokoládékat, csípős szalámis szendvicseket –, valamint magyar élelmiszer-alapanyagokat és más magyar termékeket vásárolhatnak. A kiállításon a VisitDebrecenturisztikai standnál óriási a siker és érdeklődés, miután egy különleges VR virtuális valóság szemüveg segítségével bárki azonnal Debrecenben érezheti magát. Abban a pillanatban, ahogy a szemüveget az érdeklődők a fejükre helyezik, szinte kiszakadván a valóságos környezetből, egy virtuális sétát tehetnek a Békás-tó környékén.
Elfogtak Németországban egy feltételezett embercsempészt, aki a hatóságok szerint felelős több mint ötven menekült haláláért - jelentette csütörtökön a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság.
Az iraki férfi a kieli ügyészség szerint 2015-ben megpróbált Törökországból Görögországba eljuttatni egy csoport menekültet az Égei-tengeren keresztül. Hajójuk elsüllyedt, és a szerencsétlenségben életét vesztette 54 ember.
Hat új átkelő nyílik a magyar-osztrák határon - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Magyar Levente elmondta, a napokban állapodott meg a magyar kormányzat Ausztria és Burgenland tartomány vezetésével a fejlesztésekről. Emlékeztetett arra, korábban eldőlt már, hogy Körmendnél és Sopronnál autópályán is összekapcsolják a két ország közúthálózatát, valamint modernizálják a Fertőszentmiklóst Nezsiderrel (Neusiedl am See) összekötő vasútvonalat.
A súlyosan fenyegetett gerinces fajok csaknem fele szigeteken él világszerte - derült ki egy tanulmányból, amely szerint a szigeteken végbemenő kihalásokért elsődlegesen felelős invazív fajok megfékezésével az érintett 1189 fenyegetett faj 95 százaléka jól járna.
A Kaliforniai Egyetem Santa Cruz-i campusának (UCSC), az Island Conservation, a BirdLife International szervezeteknek és a Természetvédelmi Világszövetségnek (IUCN) az invazív fajokkal foglalkozó szakemberei több mint ezer adatbázist, publikációt és jelentést átvizsgálva, valamint több mint 500 nemzetközi szakértővel konzultálva hozták létre a Threatened Island Biodiversity Database, vagyis a biológiai sokféleség elsorvadása által fenyegetett szigetek adatbázisát - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Az utolsó októberi hétvégén is egyre kevesebb helyen várhatók 15 fok körüli maximumok, ráadásul többfelé erős, néhol viharos lesz a szél, s többször várható eső is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pénteken eleinte északon helyenként, majd a déli óráktól egyre többfelé alakul ki eső, zápor, a Dunántúlon néhol zivatar is lehet. Emellett többfelé megerősödik, a Dunántúlon és a középső országrészben helyenként viharossá fokozódik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, a legmagasabb hőmérséklet általában 13-19 fok között valószínű, de az északkeleti határvidéken kissé hidegebb is lehet.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén, a piaci várakozásoknak megfelelően, nem változtatott az irányadó kamaton, de bejelentette, hogy visszafogják az eszközvásárlási programot.
Az EKB januártól a jelenlegi havi 60 milliárd euróról 30 milliárd euróra csökkenti a kötvényvásárlások összegét, de a vásárlásokat legalább 2018 szeptember végéig folytatja