A Demokratikus Koalíció házszabály- és alkotmányellenesnek tartja a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezését sürgető kormánypárti határozati javaslatot.
Varju László DK-alelnök budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a parlamentnek nincs joga ítéletet hirdetni az előtt, hogy jogerős bírósági döntés születne az ügyben. A független képviselő úgy fogalmazott: Czeglédy Csaba ügyvédként számos olyan pert nyert meg, amelyek sértették a Fidesz érdekeit. Úgy tűnik, eleget ártott a kormánypártnak ahhoz, hogy a hatalomnak elege legyen belőle és az "ő lejáratásával, megfélemlítésével kezdjen kampányolni" - értékelt.
- Az Ericsson és a Magyar Telekom bemutatta az első 5G kapcsolatot Magyarországon, csütörtökön, az Ericsson Magyarország budapesti kutató fejlesztő központjában, a mobilhálózati kapcsolat másodpercenként 22 gigabites (Gbps) letöltési sebességet ért el.
Az Egyesült Államok úgy foglalt állást csütörtökön, hogy a Gázai övezetet eddig uraló Hamász radikális iszlamista palesztin szervezetnek el kell ismernie Izrael létét, és le kell mondania az erőszakról ahhoz, hogy szerepet vállalhasson egy olyan leendő palesztin egységkormányban, amelyet az Egyesült Államok is elismer. A Hamász ezt határozottan elutasította, és "nyílt amerikai beavatkozásnak" minősítette - írta csütörtökön honlapján a Háárec című űjság.
2020 végére a kormány a megmaradt 13 nagy létszámú gyermekvédelmi otthont is bezárja - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár csütörtökön Szegeden.A gyermekvédelmi szakellátás legfontosabb feladata, hogy a 23,5 ezer állami gondozásban élő gyermek valóban életre szóló esélyt kapjon - mondta Czibere Károly egy regionális gyermekvédelmi konferenciát megelőző sajtótájékoztatón. Hozzátette: ennek legfontosabb eszköze a közösségbe ágyazás.
Az elmúlt négy évben sikerült elérni, hogy 12 évnél fiatalabb gyermek ne kerüljön nagy gyermekotthonba, hanem nevelőszülőknél helyezzék el őket - tudatta a politikus.Az államtitkár hangsúlyozta, a gyermekek boldogságára és biztonságára épül a jövő Magyarországa. Ezért a kormány minden eszközzel fejleszti a gyermekeket segítő és támogató rendszereket.
Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) csütörtökön megszavazta a közös uniós menekültügyi rendszert szabályozó dublini szabályozás reformtervezetét.
Az EP szakbizottságának képviselői 43 szavazattal, 14 ellenszavazattal és egy tartózkodás mellett fogadták el az uniós menekültügyi rendszer alapjait jelentő új szabályokat. A tervezet a menekültügyi kérelmek gyorsabb elbírálására, a felelősség tagállamok közötti kiegyensúlyozottabb megosztására irányul szolidaritási alapon.
A tervezet a szakbizottság döntését követően az EP plenáris ülése elé kerül, és a miniszterek tanácsának is el kell fogadnia.
Óriási kihívás elé állította a bevándorlóáradat 2015-2016-ban Magyarországot, a hatóságok válaszintézkedései közül azonban több is súlyos aggályokat vet fel a menekültek és a migránsok emberi jogainak, alapvető szabadságjogainak védelmét illetően - mutatott rá csütörtökön közzétett jelentésében Tomás Bocek, az Európa Tanács (ET) főtitkárának menekültügyi különmegbízottja.
A csaknem 40 oldalas dokumentumban a menedékkérők szerbiai és magyarországi helyzetét értékelte Bocek a két országban tett júniusi látogatása alapján. Az illetékes több szerbiai befogadóközpontot felkeresett, ahogyan a röszkei és a tompai tranzitzónát is, illetve találkozott a helyi hatóságok és a civil társadalom képviselőivel.
Folytatódott a használt autók magánimportjának növekedése az idén az első háromnegyed évben, annak ellenére, hogy a beáramló járművekkel kapcsolatban változatlanul sok a rossz tapasztalat - ismerteti a magyarországi használtautó-piac egyik legjelentősebb szereplője, a DasWeltAuto közleményében.
Az idén januártól szeptember végéig 115 396 gépkocsi érkezett a határon túlról, a növekedés 7,8 százalékos a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva - idézik a Datahouse adatait, hozzátéve: ezzel várhatóan az év végére meghaladja a behozatal a tavalyi rekordot, amikor 142 000 autót hoztak be a magyar vevők.
- A brit miniszterelnök szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.
Theresa May csütörtökön nyílt levélben fordult a Nagy-Britanniába áttelepült több mint 3 millió külföldi EU-polgárhoz, megígérve nekik, hogy a brit kormány "áramvonalas", digitális eljárási procedúrát dolgoz ki számukra a letelepedett státus megszerzéséhez, és e fejlesztési munka minden mozzanatába őket is szervezetten bevonja.
Nyolc év börtönbüntetésre ítélt a bíróság szexuális visszaélés és pornográfia miatt egy általános iskolai tanárt, aki hetedikes tanítványával folytatott szexuális viszonyt. Az elsőfokú ítélet nem jogerős - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.A Gödöllői Járásbíróság szerdai zárt tárgyalásán ítéletet hirdetett annak az általános iskolai tanárnak az ügyében, akit szexuális visszaélés bűntettével és más bűncselekményekkel vádoltak.
Ismertették: a vádlott egy kisvárosi általános iskola tanára, a 14 évesnél fiatalabb sértett pedig az intézmény hetedik osztályos tanulója volt, amikor tavaly decemberben bizalmi viszony alakult ki közöttük. A kapcsolat az idei év elejére - a sértett beleegyezésével - már rendszeres iskolán kívüli találkozásokká fejlődött, később szexuális kapcsolattá alakult. A férfi kérésére a sértett magáról, valamint a vádlott a szexuális együttlétekről pornográf felvételeket készített, fogadott és tárolt a telefonján.
A harmadik negyedévben már a 12. egymást követő negyedévben csökkent a személyi számítógépek eladása világszerte, de a folyó negyedévben és különösen jövőre változhat a trend. Az amerikai Gartner informatikai piackutató vállalat honlapján szereplő adatok szerint 67 millió személyi számítógépet értékesítette az idei harmadik negyedévben globálisan, ami 3,6 százalékos csökkenés a tavalyi azonos időszakkal összevetve.
Kína tovább növelte amerikai állampapír-portfólióját augusztusban, az ázsiai ország továbbra is az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője.Az amerikai pénzügyminisztérium honlapján szereplő adatok szerint augusztusban 1200,5 milliárd dollár értékű amerikai állampapír volt kínai kézben, ami 34,5 milliárd dollárral több a júliusinál.
- A pénzügyi visszaélések kivizsgálását, a tiszteletdíjak csökkentését és a hivatalvezető menesztését követelte az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) néhány képviselője szerdán, Budapesten, a testület határozatképtelenség miatt elmaradt ülése után az ORÖ épületében újságírók előtt.
Lakatos Oszkár ORÖ-képviselő azt mondta, hogy az utóbbi hetekben gazdasági visszaélésekkel összefüggésben házkutatás volt az ORÖ 47 képviselője közül 41-nél - személyesen, a családtagjánál vagy az általa bérelt irodában, továbbá ügyészségi eljárás folyik 7 ember ellen, akiknek a cselekménye Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőhöz, a Lungo Drom vezetőjéhez köthető. A képviselő szerint a történteket az ORÖ-nek is ki kell vizsgálnia.
Megújult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni laboratóriuma, a labor új, fokozott biológiai biztonságot is kielégítő, molekuláris biológiai részlegét mintegy 110 millió forintból alakították ki - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán a helyszínen.
- A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti azt a szerződést, amellyel a római katolikus egyház vagyonkezelőjétől bérli az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeit. A hivatal álláspontját Cosmin Blaga városházi szóvivő közölte szerdán az MTI-vel. .
- A Financial Times című brit üzleti napilap szerdai internetes cikke szerint az Európai Unió keleti tagállamainak hamarosan választaniuk kell a lassú és a gyorssebességes Európa között. Ezt az uniós fizetőeszköz, az euró bevezetése jelentette szorosabb integráció kényszeríti ki majd, amely meg fogja osztani a visegrádi négyeket.
A cikk írójának véleménye szerint a nyugati liberális nézeteket elutasító lengyel és magyar kormányoknak mérlegelniük kell, hogy mit tartanak fontosabbnak: egy decentralizáltabb Európa iránti leplezetlen vágyukat, vagy azt, hogy elveszíthetik befolyásukat és presztízsüket, ha a nyugati országok nélkülük valósítják meg az integrációt.
Ebben a hónapban már 691 cég helyezte át társasági székhelyét Katalóniából Spanyolország más területére - közölte Ana del Valle, a spanyol kereskedelmi nyilvántartó igazgatója.
Az adatok szerint október első két hetében annyi vállalat döntött társasági székhelyének megváltoztatásáról, mint tavaly egész évben.
A legtöbben, 212 cég, október 9-én hozták meg a döntést, egy nappal a katalán parlament rendkívüli ülése előtt, amelytől sokan azt várták, hogy kinyilvánítják Katalónia függetlenségét.
Csütörtöktől játsszák a magyar mozikban Mészáros Márta Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező Aurora Borealis - Északi fény című új családtörténetét, amely anya és lánya kapcsolatának mélységeit és az identitáskeresést is boncolgatja.
Az Aurora Borealis - Északi fény története két idősíkon játszódik. A jelenben az idős Pogány Mária, akit Törőcsik Mari alakít, levelet kap Oroszországból, amelynek tartalma annyira megviseli, hogy elájul és kórházba kerül. A hír hallatán a Bécsben élő sikeres ügyvéd lánya, Olga (Tóth Ildikó) hazautazik, hogy gondoskodjon anyjáról. Amíg Mária élet és halál között lebeg, Olga egy mélyen elhallgatott titokra bukkan. Az egyre szenvedélyesebb kutatás az 1950-es évek háború utáni Európájába vezeti vissza. A film szokatlan helyzetekben, izgalmas, néha krimiszerű módon, női érzékenységgel beszél az identitásválságból adódó drámai helyzetekről, a széttöredezett Európa háborúi okozta, soha nem gyógyuló sebekről, az elmúlásról, valamint a hazugságok és elhallgatások leleplezésének felszabadító erejéről.
A főbb szerepekben Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska látható.
Duty to Warn néven pszichiáterekből álló mozgalom alakult az Egyesült Államokban, melynek célja, hogy az amerikai alkotmány 25. módosítása alapján eltávolítsák hivatalából Donald Trump elnököt - derül ki a Trumppal rendszeresen szembehelyezkedő, The New Yorker című magazin e heti számából.
Jogszabálysértőnek tartja a Jobbik fővárosi képviselője, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésére benyújtott, a római-parti védművel kapcsolatos egyetlen előterjesztés tartalma az ülés kezdete előtt pár perccel sem ismert.
Tokody Marcell a Fővárosi Közgyűlés az ülés előtt sajtótájékoztatón elmondta: a tanácskozás előtt pár perccel sem tudni, hogy a római-parti védmű ügyében miről akarja szavaztatni a főváros fideszes vezetése a képviselőket.
Kétpárti egyezség született kedden az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény fontos elemeinek megőrzéséről Washingtonban - jelentette az amerikai sajtó.A megállapodás arra vonatkozik, hogy a szövetségi kormányzat továbbra is biztosítsa az Obamacare-ben rögzített támogatást az egészségbiztosítóknak. Az első sajtójelentések szerint Donald Trump amerikai elnök egyetért a javaslatot kidolgozó két politikussal.