Archívum

Eredmények megjelenítése 26721-től 26740-ig 68479 találatból.

Csaknem 15 milliárdos beruházást indít Debrecenben a Krones AG

Helyi - 2017-10-10

Csaknem 15 milliárd forintos beruházást indít Debrecenben a Krones AG, a következő években 500 munkahelyet létrehozó új üzem létesítéséhez a kormány 5,5 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást adott - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a német vállalat beruházását bejelentő sajtótájékoztatón. A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország jelentős sikert ért el a beruházásokért folyó nemzetközi versenyben azzal, hogy a csomagoló és palackozó berendezéseket gyártó cég Debrecenben épít új üzemet.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a Krones AG beruházása tovább erősíti a két ország gazdasági kapcsolatait. Kiemelte, hogy a német cég gyártmányait a legfejlettebb élelmiszeripari vállalatok használják, a társaság éves bevétele megközelíti a 3,4 milliárd eurót, több mint 170 millió eurót költött kutatás-fejlesztésre, világszerte több mint 14 ezer embert foglalkoztat és több mint 5 ezer szabadalommal rendelkezik. Hozzátette, hogy a Magyarországon jelenlévő 6 ezer német vállalat 300 ezer munkahelyet teremtett, a befektetők háromnegyede pedig újra Magyarországon ruházna be egy felmérés szerint.

Papp László, Debrecen polgármestere kijelentette, hogy az elmúlt három évben a megyeszékhelyen és Kelet-Magyarországon a kormány fejlesztési szándékai célba értek, az összehangolt és tudatos gazdaságpolitikának köszönhetően új ipari forradalom indult be a városban, és 4 ezer munkahely jött létre.

Felidézte, hogy Debrecen a Világbank regionális felmérésében 22 kelet-európai város között lett az első többek között az infrastruktúra fejlettségének vagy az engedélyezési eljárások gyorsaságának köszönhetően.

A polgármester ismertette, hogy a város közép- és felsőfokú képzéseit úgy alakították át, hogy kielégíthessék a befektetők munkaerőigényét, hiszen például a Krones AG magasan képzett szakmunkásokat és fejlesztőmérnököket kíván foglalkoztatni.

Befejeződött a Debrecen, Apafi utca 30. alatti háziorvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata az Új Főnix Terv Gondoskodó város programjának részeként 11 háziorvosi rendelő felújítását végzi el, az egészségügyi alapellátás javítására a város 800 millió forintot költ.

Debrecenben 83 háziorvosi, 42 házi gyermekorvosi és 49 fogorvosi területi ellátási kötelezettséggel működő körzetben és 62 területi védőnői körzetben érhető el az egészségügyi alapellátás. Az összesen 236 körzetből 64 egészségügyi körzet ellátásának fejlesztését kívánja az önkormányzat megvalósítani a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében benyújtandó pályázatokból.

AzÚj Főnix Tervcélja, hogy egyaránt koncentrál a város polgárainak hétköznapi életét könnyebbé, komfortosabbá tevő fejlesztésekre.

Az Új Főnix Terv Gondoskodó város programja részeként most elkészült az Apafi utcai, teljesen felújított háziorvosi rendelő is Debrecenben. A felújítás célja az egészségügyi szolgáltatás javítása, az egészségügyi alapellátó-rendszer eredményességének és hatékonyságának fokozása, az épület infrastrukturális feltételeinek korszerűsítése volt.

A Kúria megsemmisítette egy pedofíliával kapcsolatos jogegységi döntését

Jogtudor - 2017-10-09

A Kúria hatályon kívül helyezte egy a tizenkettedik életévet be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak büntető törvénykönyvi tényállásának értelmezésével kapcsolatos jogegységi határozatát hétfőn - tudatta a legfelsőbb bírói fórum sajtótitkársága közleményben.

Magyar kutatók térképezték fel az agyi kapcsolatok egyénenkénti változékonyságát

Tudomány - 2017-10-09

Az agyi kapcsolatok egyénenkénti változékonyságát térképezték fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói a világon először.

Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói - Grolmusz Vince egyetemi tanár, valamint Kerepesi Csaba, Szalkai Balázs és Varga Bálint doktoranduszok - az amerikai Human Connectome Project diffúziós MRI felvételeinek felhasználásával vizsgálták meg 392 emberi agy összeköttetéseit, majd azonosítottak több konzervatív és kevéssé konzervatív agyi területet. A kutatók eredményeiket a Neuroscience Letters című szaklapban közölték október 6-án - közölte az ELTE hétfőn.

Karitatív szervezetek támogatása hátrányos helyzetűek segítése érdekében

Helyi - 2017-10-09

Hazai karitatív szervezetek 4,5 milliárd forint infrastrukturális fejlesztéseket valósíthatnak meg pályázati forrásból, amire eddig nemcsak itthon, de az Európai Unió többi tagállamában sem volt még példa - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben.

Richard Thaler amerikai közgazdász kapta meg a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Tudomány - 2017-10-09

Az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat Richard H. Thaler amerikai közgazdász, a Chicagói Egyetem professzora kapta. Thaler a viselkedési közgazdaságtan professzora, főként a viselkedési pénzügyek területén elért eredményeiről ismert.

Már tizenöt évvel ezelőtt megérdemelte volna Richard H. Thaler a közgazdasági Nobel-emlékdíjat - mondta Mérő László, az ELTE gazdaságpszichológiai szakcsoportjának egyetemi tanára hétfőn az MTI-nek arról, hogy az amerikai közgazdásznak, a Chicagói Egyetem professzorának ítélte oda a rangos kitüntetést idén a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

Richard H. Thaler fedezte fel a közgazdaságtudomány számára Daniel Kahneman pszichológus kutatásait, akinek 2002-ben már odaítélték a közgazdasági Nobel-emlékdíjat az általa kidolgozott kilátáselméletért.

Ónodi-Szűcs: egymilliárd forinttal növelték a háziorvosi praxisvásárlási és letelepedési támogatás összegét

Egészségügy - 2017-10-09

Egymilliárd forinttal növelték a háziorvosi praxisvásárlásra és letelepedésre fordítható támogatás keretét - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, így összesen 2 milliárd 250 millió forint áll rendelkezésre erre a célra.

Az EU és az ET minden körülmények között elítéli a halálbüntetést

EU - 2017-10-09

Az Európa Tanács és az Európai Unió ismételten megerősíti, hogy határozottan és egyértelműen, minden körülmények között és minden esetben elítéli a halálbüntetést - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára hétfőn a halálbüntetés elleni küzdelem európai és világnapja alkalmával kiadott közös nyilatkozatában.

Mint elmondták: a halálbüntetés nem egyeztethető össze az emberi méltósághoz való joggal. Olyan embertelen és megalázó bánásmódot jelent, amelynek elrettentő hatása nem bizonyított, és amelynek következtében a bírói tévedések visszafordíthatatlanná és végzetessé válhatnak.

Német pénzügyminiszter: az eurót az egész EU pénzévé kell tenni

EU - 2017-10-09

A leköszönő német pénzügyminiszter szerint el kell érni, hogy az euró váljon az Európai Unió pénzévé. Wolfgang Schäuble a Financial Timesnak adott nyilatkozatában kitért a Brexitre, vagyis a brit EU-tagság megszűnésére is, alig burkoltan demagógnak nevezve azokat a Brexit-párti brit politikusokat, akik szerint Nagy-Britanniának túl sokba kerül az EU-tagság

Katalán népszavazás - Franciaország nem fogja elismerni a katalán függetlenséget

Külföld - 2017-10-09

- Ha Katalónia kedden egyoldalúan kikiáltja elszakadását Spanyolországtól, Franciaország nem fogja azt elismerni - jelentette be Nathalie Loiseau, Franciaország Európa-ügyi minisztere.

"Ha kikiáltanák a függetlenséget, az egyoldalú lenne, és nem fogjuk elismerni" - mondta a miniszter hétfőn a CNEWS hírtelevízióban. "Nem lehet Katalóniát csak azzal a népszavazással definiálni, amelyet az elszakadáspártiak rendeztek meg" - tette hozzá.

Nathalie Loiseau arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a katalán függetlenséget elismernék, annak "az első következménye az lenne, hogy (Katalónia) automatikusan távozna az Európai Unióból".

"Az a legfontosabb, hogy ez a válság, mert egy válságról van szó, a spanyol politikai erők közti párbeszéddel megoldódjon" - hangsúlyozta a miniszter. "Miután Spanyolország egy nagy demokrácia, szó sincs arról, hogy a spanyol belügyekbe kellene avatkozni" - fűzte hozzá.

Global Chefs Challenge - A magyar szakács és cukrász csapat is kijutott a világdöntőre

Gazdaság - 2017-10-09

A Magyarországot képviselő felnőtt szakács és cukrász csapat is továbbjutott a World Association of Chefs' Societies (WACS) versenyének malajziai világdöntőjébe a hétvégi prágai selejtezőn nyújtott teljesítménye alapján - közölte a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség hétfőn.

Az EU Tanácsa jóváhagyta, hogy ingyenes wifi-hozzáférési pontokat létesítsenek Európa-szerte

EU - 2017-10-09

- Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy az unió a városházákon, könyvtárakban, parkokban és egyéb nyilvános helyeken elérhető ingyenes wifi-hozzáférési pontok létesítését finanszírozza - közölte a testület sajtószolgálata hétfőn.

A tájékoztatás szerint az Európai Unió (EU) külön alappal támogatja, hogy 2020-ig mintegy 6000, eddig ingyenes wifivel le nem fedett településen építsenek ki hotspotokat a közösségi élet helyszínein.

Az olasz befogadótáborokat "kiutasítóközpontokká" alakítják át

Olvastuk - 2017-10-09

Róma, 2017. október 9., hétfő (MTI) - Az Olaszországba érkező migráció utóbbi hónapokban történt módosulása miatt a több ezer embert befogadó olaszországi migránstáborokat "kiutasítóközpontokká" alakítják az illegális bevándorlók elszállításának felgyorsítására - jelentette az olasz sajtó hétfőn.

Megkezdődött az őszi Országos Étterem Hét

Több mint 100 közép- és felső kategóriás étterem várja az érdeklődőket hétfőtől országszerte az Országos Étterem Héten, ahol kedvezményes áron kóstolhatók háromfogásos menüsorok, a magyar éttermek különleges fogásai.

A 13. alkalommal megrendezett Országos Étterem Héten ismét a legkülönfélébb ízvilágokat felsorakoztató éttermek vesznek részt: a tradicionális magyar fogásokon túl az igazi ínyencek megkóstolhatják például az olasz, a francia, az amerikai, az ázsiai vagy akár a grúz konyha jellegzetességeit is. A hagyományostól eltérő alapanyagok között néhány étterem kínálatában megtalálható lesz például a fürj, az Angus marha, a szarvas nyak, illetve még a cápahús is.

Nem politikai tüntetésekhez nem kell már engedélyt kérni Izraelben

Fontos - 2017-10-09

Az izraeli legfelsőbb bíróság döntése értelmében a nem kifejezetten politikai célú tüntetésekhez nem szükséges a rendőrség engedélyét kérni - jelentette hétfőn a Háárec című izraeli napilap.

"A szólásszabadság joga a demokratikus államokban a szabadság lényegi eleme, és ezért fontosabb a zajos tüntetések környékén élők nyugalomhoz való jogánál" - határozott az alkotmánybíróságként is működő, s ezúttal három bíró közös döntését meghozó grémium.

Szakértő: szabályozni kell, mennyit tölthet a gyerek számítógép előtt

Vélemény - 2017-10-09

A határok kijelölése és a következetesség a legfontosabb, ha a gyerekek számítógépes játékokat játszanak - hangsúlyozta Földi Rita klinikai szakpszichológus hétfőn az M1 aktuális csatornán. Földi Rita azt mondta, fontos, hogy a gyerekek lépést tartsanak a technikai fejlődéssel, de figyelembe kell venni az élettani sajátosságokat.

A számítógépes játékoknak vannak pozitív és negatív hatásaik is, fejlesztik például a képi feldolgozás és a figyelemmegosztás képességét, ugyanakkor gyengítik a szövegértést - tette hozzá.

Demokrata párti amerikai politikusok sietnek elhatárolódni Harvey Weinstein bukott filmmogultól

Amerikai demokrata párti politikusok sietnek elhatárolódni Harvey Weinstein bukott filmmogultól, és jótékonykodó szervezetekhez utalják a tőle kapott pénzt.

A Demokrata Párt mintegy 15 tagja gyorsan megszakította kapcsolatait Harvey Weinstein hollywoodi filmproducerrel, akit nők tucatjai - színésznők és cégének munkatársnői - is szexuális zaklatás vádjával illettek. A politikusok egymás után fizetik be a Weinsteintől a kampányukra kapott összegeket különböző jótékonysági szervezeteknek

Brexit - Európai Bizottság: a labda az Egyesült Királyság térfelén van

...kontra - 2017-10-09

A labda nem az Európai Unió, hanem az Egyesült Királyság térfelén van a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatott egyeztetéseken - jelentette ki hétfőn a brüsszeli testület vezető szóvivője, a kiválási tárgyalások ötödik fordulójának megkezdése előtt.

Margarítisz Szkínász a bizottság szokásos napi sajtóértekezletén reagált Theresa May brit kormányfő szavaira, amelyek szerint a London által eddig előterjesztett javaslatok után most az EU térfelén van a labda.

Brexit - Theresa May: az EU-tagországok térfelén a labda

Pro... - 2017-10-09

Theresa May brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon London által eddig előterjesztett javaslatok után most az Európai Unióban maradó tagországok "térfelén a labda", és a brit kormány kedvező válaszukban bízik.

May hétfő délután - az újabb tárgyalási forduló megkezdésével egy időben - tájékoztatja részletesen a londoni alsóház képviselőit múlt havi firenzei beszédéről, amelyben kormányának céljait vázolta a Brexit, vagyis a brit kilépés utáni időszakra, és beszámol a beszéd óta az EU-tárgyalásokon elért haladásról.

A héten ismét sok napsütés várható

Ajánljuk - 2017-10-09

A következő napokban helyenként lehet kisebb eső, zápor, olykor erős szél, ám sok lesz a napsütés is. A nappali maximumok jellemzően 15 Celsius-fok körül alakulnak, de néhol 20 foknál melegebb is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből..