Archívum

Eredmények megjelenítése 26941-től 26960-ig 68490 találatból.

Átadták az Alteo új debreceni erőművét

Helyi - 2017-09-19

Elkészült az Alteo új debreceni erőműve: a cégnek ez már a második erőműve a városban, amely a helyi hulladéklerakó telepen keletkezett depóniagázból állít elő villamos energiát - közölte ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója a keddi erőműavatáson.

Az 500 kilowatt névleges teljesítményű kiserőmű évente 15 ezer tonna szén-dioxiddal egyenértékű üvegházhatású gázt semlegesít azzal, hogy átalakítja villamos energiává - tette hozzá.

A depóniagázas erőművek lényege, hogy a hulladéklerakókban keletkezett, energiatermelésre hasznosítható gázokat, főként a magas üvegházhatású metánt, összegyűjtik és elégetik, hogy ezzel hőt és villamos energiát állítsanak elő magas hatásfokon - magyarázta az erőmű működését a vezérigazgató.

ifj. Chikán Attila hozzátette: az új erőmű a nyíregyházi és a másik debreceni erőmű mellett az Alteo csoport harmadik depóniagázt hasznosító egysége.

A klasszikus maja civilizáció egy uralkodójának sírját tárták fel Guatemalában

- A maja civilizáció klasszikus időszakának egyik uralkodóját rejtő sírhelyet tártak fel az észak-guatemalai El Perú (más néven Waka) maja ásatási helyszínen - közölte a közép-amerikai ország kulturális és sportügyekért felelős minisztériuma.

"A klasszikus maja civilizáció idején hatalmas tisztelet övezte az elhunyt uralkodókat, akiket élő lelkekként kezeltek" - mondta David Freidel, a St. Louis-i Washington Egyetem antropológia professzora, aki 2003 óta folytat munkálatokat a helyszínen guatemalai és külföldi kollégáival.

Ombudsman: zsúfolt és balesetveszélyes a táplánypusztai szociális otthon

Vélemény - 2017-09-18

Kritikus mértékű a zsúfoltság a táplánypusztai szociális otthon egyes lakóegységeiben, a forgalmas főút közelsége és az intézményen belüli beláthatatlan területek miatt pedig nagy a balesetveszély - közölte Székely László alapjogi biztos hétfőn.

Az ombudsman a Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ táplánypusztai intézményéről készült vizsgálatában azt írta, a lakószobák egy részében nincs meg az egy emberre számolt, jogszabályban meghatározott hat négyzetméteres minimumterület. A rendkívül szűkös elhelyezés miatt a lakók a beköltözéskor nem vihetik be személyes használati tárgyaikat, bár a házirend lehetővé tenné például azt, hogy a szobájukban legyen az otthonról hozott hűtőszekrény, televízió.

Kvótaper - Kovács Zoltán: Magyarország tudomásul veszi az Európai Bíróság ítéletét

Jogtudor - 2017-09-18

- Magyarország tudomásul veszi a kvótaperben született európai bírósági ítéletet, de egyáltalán nem ért vele egyet, a jogi és politikai harc pedig sok szempontból még csak most kezdődik az uniós menekültügyi kvóták ellen - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfőn Brüsszelben.

Kovács Zoltán a belga fővárosban tartott nemzetközi sajtóértekezletén hangsúlyozta: a migrációs válság vonatkozásában Magyarország egyike volt azoknak az uniós tagállamoknak, amelyek mindent megtettek a kötelezettségeik teljesítése érdekében.

"Magyarország lelkiismerete tiszta (...), a magyar határintézkedések működnek" - mondta a szóvivő.

- Nemzeti Közművek: a fűtési szezon előtt a fogyasztóknak is ellenőrizniük kell a vezetékek állapotát

Fontos - 2017-09-18

A Nemzeti Közművek földgázelosztó társasága minden évben több milliárd forintot fordít a hálózat rekonstrukciójára, de a fogyasztók zavartalan és biztonságos gázellátása érdekében a telekhatáron, ingatlanon belüli vezetékek állapotának is kifogástalannak kell lennie, és azokat a fogyasztóknak kell ellenőrizniük - hívta fel a figyelmet a NKM Nemzeti Közművek Zrt. hétfőn.

Illegális bevándorlás - Frontex: csökkent az EU-ra nehezedő migrációs nyomás

EU - 2017-09-18

- Az év első nyolc hónapjában az Európai Unió (EU) külső határait érintő négy fő migrációs útvonalon a regisztrált illegális határátlépések száma az előző év azonos időszakához képest közel kétharmadával, mintegy 143 ezerre csökkent - írta közleményében az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) hétfőn.

Hatékonyabb rákkezelést alapozhatnak meg magyar kutatók kísérletei

Tudomány - 2017-09-18

- Az emlőrákos betegek életkilátásait javítaná az az új terápia, amelynek állatkísérletei már sikeresnek bizonyultak. A kezeléssel azt szeretnék elérni a kutatók, hogy a gyógyszerekkel szemben ne alakuljon ki ellenállás a daganatokban - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfőn.

A daganatok gyakran ellenállóvá válnak a gyógyszerekkel szemben és a kezelés ellenére tovább növekednek. Ennek a problémának a megoldására Szakács Gergely, az MTA Természettudományi Kutatóközpont kutatója és munkatársai olyan terápiát javasolnak, amely elejét veheti a rezisztencia kialakulásának, így meghosszabbíthatja a daganatos betegek életét - olvasható az MTA összegzésében, amelyben a Journal of Controlled Release című folyóiratban megjelent cikket ismertetnek.

Vihar - Ítéletidő miatt csaknem félezer településen szakadt meg az áramellátás Ukrajnában

- A heves széllökésekkel kísért zivatarok miatt hétfőre virradóra Ukrajna hat megyéjében, összesen 478 településen szakadt meg az áramellátás - közölte az ukrán katasztrófavédelem sajtószolgálata.

A közlemény szerint az ítéletidő eddig az ország nyugati részét érte el. A vihar fákat csavart ki, háztetőkben és gépkocsikban tett kárt, hirdetőtáblákat sodort el. Személyi sérülésekről egyelőre nem érkezett hír.

Donald Trump reformtervekkel mutatkozik be az ENSZ-közgyűlés általános vitájában -

Külföld - 2017-09-18

Donald Trump amerikai elnök a világszervezet reformjának tervével mutatkozik be az ENSZ-közgyűlés általános vitájában kedden.

"Több mint 190 ország vezetője lesz jelen, de az ülésszak egyetlen emberről szól majd: az amerikai elnökről" - fogalmazott az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) Richard Gowan, a New York Egyetem ENSZ-szakértője.

Óriási várakozás előzi meg Donald Trump beszédét, és általában a tárgyalásait is a világszervezet New York-i üvegpalotájában. Annál is inkább, mert Trump részben az "Amerika az első" jelszavának és politikájának köszönhetően nyerte meg tavaly novemberben az elnökválasztást, és világszerte sokan attól tartanak, hogy ez azt jelenti: Washington "hátrább lép", visszavonul, vagyis korlátozottabb szerepet vállal a világpolitika alakításában, így az ENSZ-ben is.

Gyógyszerészkamara: nem rengette meg a gyógyszertárakat a patikán kívüli gyógyszerforgalmazás az elmúlt években

Egészségügy - 2017-09-18

Az előzetes várakozásokkal szemben a forgalmazási engedélyt kérő üzletek száma és az azokben forgalmazott gyógyszerek mennyisége is alulmúlta az előzetes üzleti várakozásokat a patikán kívüli gyógyszerforgalmazás elmúlt tíz évében - közölte a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke.

Hankó Zoltán elmondta, 2007-ben, amikor a gyógyszer-gazdaságossági törvény lehetővé tette bizonyos készítmények patikán kívüli forgalmazását, a kamara akkori vezetése - joggal - a patikusok várható egzisztenciális problémáira próbálta felhívni a figyelmet az így kieső forgalom miatt, ez a félelem azonban nem igazolódott be, a patikán kívüli forgalmazás az alacsony volumen miatt nem volt érdemi hatással a gyógyszertárak gazdálkodására.

Debrecen önkormányzata a déli ipari park infrastruktúrájára csaknem tízmilliárdot költ

Helyi - 2017-09-18

- Debrecen önkormányzata a déli ipari park infrastruktúrájának kialakítására a jövő év végéig 8-10 milliárd forintot fordít - közölte Papp László polgármester hétfőn Debrecenben, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara elnökségi ülésén.

Elmondta: a repülőtértől délre lévő 200 hektáros önkormányzati területre termelő beruházásokat várnak, a repülőtértől északkeleti irányban elterülő 35-40 hektáros területen pedig innovációs parkot és egy új városi alközpontot alakítanak ki szállodákkal, éttermekkel, szolgáltatásokkal.

Az ipari parkban egy-egy befektető legalább négy hektár területet vehet igénybe, de az önkormányzat azt szeretné, hogy nagyobb üzemek települjenek a parkba, legalább 10 hektáros területi igénnyel - részletezte Papp László hozzátéve, hogy első befektetőként egy autóbuszgyár építéséről folynak előrehaladott tárgyalások.

A polgármester közölte: a világ minden tájáról élénk az érdeklődés Debrecen iránt, ezért döntöttek úgy, hogy tízmilliárdos beruházással 2000-2500 dolgozó elhelyezésére alkalmas A-kategóriás irodaházat, szolgáltatási központot hoznak létre a város észak-keleti részében, ahol a repülőtérihez hasonló városközpontot alakítanak ki. A harmadik városi alközpont később az egykori helyi vágóhíd környékén lévő "rozsdaövezet" helyén alakulhat ki - fűzte hozzá.

A polgármester reális célnak nevezte, hogy a város gazdaság- és oktatásfejlesztési programjának megvalósításával Debrecen 2050-re egy 2,5-3 milliós régió 250 ezer lakosú regionális központja legyen.

Ukrán oktatási törvény - Porosenko szerint az ukránoknak "szent joguk", hogy tanulják anyanyelvüket

Külföld - 2017-09-17

- Petro Porosenko ukrán elnök szerint az ukránoknak "szent joguk", hogy tanulhassák anyanyelvüket, mellette nem tiltott második, harmadik vagy akár negyedik nyelvet tanulniuk, és ez megvalósulhat úgy, hogy közben nem sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai.

Ezt az államfő a hétvégén az Ukrajinszki Novini ukrán hírügynökségnek nyilatkozva fejtette ki arra a kérdésre válaszolva, hogy aláírja-e az új oktatási törvényt vagy visszaküldi a kijevi parlamentnek átdolgozásra.

Porosenko kiemelte, hogy még nem kapta meg a törvényhozástól az elfogadott jogszabályt.

Elhunyt Harry Dean Stanton, Lynch, Coppola és Carpenter kultfilmjeinek karakterszínésze

Kultúra - 2017-09-17

Elhunyt 91 évesen Harry Dean Stanton, David Lynch, Francis Ford Coppola, Martin Scorsese és John Carpenter kultfilmjeinek karakterszereplője.

A több mint hat évtizeden át film- és televíziós szerepeket is alakító színész pénteken a Los Angeles-i Cedars Sinai kórházban halt meg végelgyengülés következtében - írta a BBC News.

A Kentuckyból származó Stanton számos neves rendező kultfilmjében játszott: Francis Ford Coppola A keresztapa II., Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése, John Carpenter Menekülés New Yorkból, Wim Wenders Párizs, Texas és David Lynch Twin Peaks című alkotásában is szerepelt.

Török Ferenc 1945 című filmje fődíjat nyert egy holland filmfesztiválon

Kultúra - 2017-09-17

Megnyerte a hollandiai Film by the Sea nemzetközi filmfesztivál fődíját Török Ferenc 1945 című filmje - számolt be róla vasárnap a Magyar Nemzeti Filmalap közleménye.

A hollandiai Vlissingenben 19. alkalommal szeptember 8. és 17. között megrendezett filmmustra díjátadóján a rendező Török Ferenc és Szántó T. Gábor, a film alapjául szolgáló novella írója és a forgatókönyv társszerzője személyesen vette át az elismerést.

A film és irodalom kapcsolatát a középpontba állító Film by the Sea fesztiválon idén 120 alkotást láthatott a közönség. A nemzetközi filmes rendezvényen korábban is szerepeltek magyar alkotások, de először díjaztak magyar filmet.

Elkezdték az aláírásgyűjtést a korrupciós bűncselekmények elévüléséről kezdeményezett népszavazáshoz

Belföld - 2017-09-17

Megkezdődött vasárnap a korrupciós bűncselekmények elévülésének meghosszabbításáról kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtése.

A népszavazást Vágó Gábor korábbi LMP-s parlamenti képviselő kezdeményezte, aki az aláírásgyűjtés megkezdéséről a fővárosi Lehel téri piacon tartott sajtótájékoztatót a gyűjtést segítő szervezetek - a Párbeszéd, az Együtt, az LMP, az MSZP és a Momentum Mozgalom - képviselőivel.

Újabb őrizetbe vétel a londoni metrómerénylettel kapcsolatban

Külföld - 2017-09-17

Őrizetbe vettek vasárnap egy 21 éves férfit a londoni metróban péntek reggel elkövetett pokolgépes merénylettel összefüggésben. Ő a második, akit a terrorcselekménnyel összefüggésben őrizetbe vettek.

A brit belügyminiszter vasárnap délelőtti nyilatkozatában kijelentette: ez arra vallhat, hogy a robbanószerkezetet elhelyező merénylő nem egyedül cselekedett, bár "túl korai lenne végső következtetésre jutni" ebben a kérdésben.

Német lap: az IMF vezetője válthatja Junckert Brüsszelben

Vélemény - 2017-09-17

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője, Christine Lagarde követheti Jean-Claude Junckert 2019-ben a brüsszeli Európai Bizottság elnöki tisztségében a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint.

Miután Jean-Claude Juncker bejelentette, hogy a 2014-2019-es ciklus után nem vállalja tovább az Európai Bizottság (EB) vezetését, az EU jobbközép pártjait összefogó Európai Néppárt a kulisszák mögött sürgősen utódot keres a néppárti Juncker helyére - írta a Welt am Sonntag.

A párt több vezetője Christine Lagarde-nak szánja a pozíciót. Az IMF-et 2011 óta vezető politikus "karizmatikus, tapasztalt és jól tudja érvényesíteni akaratát, így nagyon jó választás lenne" - mondják az Európai Néppárt felső köreiben

A hot spot bezárását kérte Lampedusa polgármestere

A Lampedusán működő regisztrációs központ (hot spot) bezárását kérte az olasz belügyminisztériumtól Salvatore Martello, a dél-olaszországi sziget polgármestere arra hivatkozva, hogy a migránsok veszélyeztetik a közbiztonságot - jelentette az olasz sajtó vasárnap.

A szigetet június óta vezető Salvatore Martello hétvégén tartott első sajtótájékoztatóján a Lampedusán található regisztrációs központ bezárását sürgette. A polgármester kijelentette: a hot spot "semmire nem jó", csak Lampedusát veszélyezteti.

Heti 3 Lufthansa járat Debrecenből Münchenbe, az Októberfestre

Programajánló - 2017-09-17

2017. szeptember 16. és október 3. között mindencsak a sörről fog szólni Münchenben. A müncheni Oktoberfest (a németek a helyszínután „Wiesn"-nek is nevezik) a világ egyik legnagyobb népünnepélye. 1810 óta évről évre több millió ember látogatja a Theresienwiesén megtartott eseményt. Erre az alkalomra a müncheni sörfőzdék különleges sört főznek (Wiesnbier), amely nagyobb alkoholtartalmú a szokásosnál.

Az Oktoberfest ma már évente több mint 6 millió látogatót vonz. Egyre nagyobb számban találhatók köztük külföldiek, főleg olaszok, amerikaiak, japánok, és ausztrálok. Az utóbbiévekben növekvő problémát jelent a látogatók körében a túlzott alkoholfogyasztás. Ennek szeretnének gátat szabni az illetékes szervezők a „NyugodtWiesn" koncepcióval. A sátrakat arra kötelezik, hogy 18 óráig csak tradicionális fúvószenét játszhatnak, a maximális hangerőt pedig 85 dB-ben szabták meg. A sláger- és a popzene csak esténként szólhat. Ezáltal az Oktoberfest a családok és az idősekszámára is elérhető maradt, az évek alatt megszokott hangulat megtartásával.

Az Oktoberfesten a müncheni sörfőzdék Spaten-Franziskaner-Bräu, Augustiner, Paulaner, Hacker-Pschorr, Hofbräu és Löwenbräu saját sátrakkal képviseltetik magukat. A kilátogatókat 14 nagy és 15 kisebb sörsátor várja.

- Kulturális örökség napjai - Újabb elemek a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén

Kultúra - 2017-09-15

A nagyecsedi magyar és cigány tánchagyományok és a höveji csipkevarrás élő hagyománya került fel az idén a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére, a cigány/roma szellemi kulturális örökség megőrzésének pedagógiai programja a Gandhi intézményi rendszerben pedig a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló jó megőrzési gyakorlatok nemzeti jegyzékére - jelentette be Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár pénteken Debrecenben, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára a Református Kollégium dísztermében tartott megnyitón elmondta: az országban 624 esemény, 100 településen, 268 helyszínen kapcsolódik a kulturális örökség napjai rendezvényeihez.