- A brit védelmi miniszter szerint az észak-koreai válság közvetlenül érint Nagy-Britanniát is, mivel "London közelebb van Észak-Koreához és rakétáihoz, mint Los Angeles".
Sir Michael Fallon a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette, hogy Észak-Koreának "még nincs" olyan ballisztikus rakétája, amellyel csapást mérhet Londonra, de egyértelmű, hogy a phenjani rezsim folyamatosan gyorsítja rakétafejlesztési programját, és rakétáinak hatótávolsága egyre növekszik. A miniszter szerint ezért el kell érni e fejlesztési program leállítását.
Kompromisszum körvonalazódik az EU-s tagállamok között a menekültek elosztásáról, a formálódó megoldáshoz nagymértékben hozzájárultak a visegrádi négyek a rugalmas szolidaritás fogalmának bevezetésével - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
A lap szerint a menekültek kvóták szerinti elosztása miatt az Európai Bíróságon folytatott perrel kapcsolatban nem indul Magyarország és Lengyelország ellen úgynevezett jogállamisági eljárás.
Ennek egyik oka az, hogy a brit uniós tagság megszüntetésének (Brexit) folyamatában senki sem akar újabb megosztottságot az EU-ban, mert az csak Londont erősítené és gyengítené Brüsszelt.
A kvótaper révén azért sem indul az uniós alapszerződés 7. cikkelyében rögzített eljárás, mert az utóbbi 12 hónapban intenzív tárgyalásokat folytattak egy új modellről, és ebben az egyik felperes, Szlovákia igen konstruktív szerepet tölt be. A tárgyalásokon magyar diplomaták is részt vesznek. Az új terv még nem készült el, de több eleme már kibontakozott - írta a FAS a tárgyalások menetét ismerő forrásokra hivatkozva.
Az egész ország számára hatalmas lehetőségnek nevezte a paksi erőmű bővítését a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter vasárnap, a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó szenátusi ülésén.
Süli János szerint az a tény, hogy beruházás 40 százaléka hazai beszállítók közreműködésével valósul meg, az egész magyar gazdaságnak jelent lehetőséget, a fejlesztés eredményeként pedig hatvan éven át jut olcsó villamos energiához az ország.
A miniszter az egyetem új, első évfolyamos hallgatóit köszöntve jelezte: közöttük ülnek a jövő döntéshozói, de azért, hegy milyen lesz ez az ország a jövőben, az ő generációja is felelős.
Ha ma sikerül munkahelyeket teremteni, ha fellépünk a szén-dioxid-kibocsátás ellen, ha továbbra is tudunk olcsón villamos energiát előállítani, akkor versenyképes marad a magyar gazdaság - magyarázta.
- Újabb rekordot döntött Károly brit trónörökös: vasárnaptól ő az angol-brit monarchia történetének leghosszabb ideje szolgáló walesi hercege.
Károlynak édesanyja, II. Erzsébet királynő adományozta a walesi herceg címét 1958. július 26-án. Az azóta e cím birtokosaként eltöltött 59 évvel, egy hónappal és 15 nappal Károly megdöntötte ükapja, VII. Eduárd rekordját. Eduárd, aki édesanyja, Viktória királynő halála után, 1901. január 22-én lépett trónra, 59 évet, egy hónapot és 14 napot töltött walesi hercegként.
- Lehűlésre, változékonyabb időre kell készülni a jövő héten, a maximumok egyre inkább 20 Celsius-fok körül alakulnak majd. Emellett többször várható eső és erős, viharos szél is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Több mint másfélmillió háztartás és üzlet maradt áram nélkül Floridában vasárnap, Donald Trump elnök az Irma hurrikán által veszélyeztetett több szövetségi állam kormányzójával egyeztetett.
Az Irma hurrikán - a floridai Keys-szigetek után - vasárnap helyi idő szerint a kora délutáni órákban elérte Miamit és az állam délnyugati vidékét. A vihar óránkénti 210 kilométeres széllökésekkel tombolt, Miami tengerparti utcái víz alá kerültek. A trópusi ciklon már az Egyesült Államokban is szedett áldozatokat: három ember az erős széllökések miatti autóbalesetekben vesztette életét a hét végén.
Miami belvárosában felhőkarcolókat rongált meg a szél, a városközpont - amely alig kétszáz méternyire esik a tengerparttól - víz alatt állt, egyes részeken derékig ért a víz, és a vízszint várhatóan még emelkedik is, a széllökések ugyanis tízméteresre korbácsolják a tenger hullámait. A Keys-szigetcsoporthoz vezető országút teljesen eltűnt a víz alatt.
Több mint 11 ezer szíriai útlevéllel rendelkezik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adataira hivatkozva.
A BKA kimutatása szerint a terrorszervezet 11 100 úgynevezett "igazi hamis" szíriai útlevéllel rendelkezik. Az elnevezés onnan származik, hogy az Iszlám Állam (IÁ) Szíriában eredeti, de kitöltetlen útleveleket zsákmányolt, amelyeket hamis személyazonosító adatokkal töltöttek ki, a dokumentumok így egyszerre eredetiek és hamisak. Érvénytelenek is, mert a szíriai hatóságok nem vették nyilvántartásba őket kiadott útlevélként.
Életét féltve külföldre menekült Julija Latinyina, a Novaja Gazeta című orosz ellenzéki lap újságírónője. Döntését Latinyina a hétvégén az Eho Moszkvi rádióban jelentette be, miután ismeretlenek szeptember elején felgyújtották kocsiját a főváros közelében lévő házánál. Az újságírónőt az utóbbi hónapok során több atrocitás érte. Egyebek között valaki júliusban mérgező folyadékot locsolt a házára, tavaly pedig őt magát öntötték le szúrós szagú anyaggal.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-78-ra kikapott Szerbiától vasárnap az Európa-bajnokság isztambuli nyolcaddöntőjében.
Eredmény, nyolcaddöntő:
Szerbia-Magyarország 86-78 (24-16, 24-25, 20-12, 17-25)
pontszerzők: Bogdanovic 17, Kuzmic 17, Mícvan 14, Marjanovic 14, Lucic 11, Jovic 9, Milosavljevic 4, illetve Perl 22, Ferencz 15, Vojvoda 11, Keller 8, Ruják 6, Karahodzsics 6, Eilingsfeld 4, Allen 3, Wittmann 2, Hanga 1
Az 1999 után ismét Eb-résztvevő magyarok negyedikként jutottak tovább a kolozsvári C csoportból, a végső diadalra is esélyes szerbek ugyanakkor megnyerték a D jelű hatost úgy, hogy csak az oroszoktól kaptak ki Isztambulban. Ami a közelmúltbeli Eb-eredményeiket illeti, két éve negyedikek lettek Franciaországban, 2013-ban a hetedik, 2011-ben a nyolcadik, míg 2009-ben a második helyen végeztek. Közben ezüstérmet nyertek a riói olimpián és a 2014-es spanyolországi világbajnokságon - mindkét alkalommal az amerikaiak állították meg őket a döntőben -, a 2010-es vb-n pedig negyedikek lettek a Sinan Erdem Csarnokban, amely a vasárnapi nyolcaddöntőnek is otthont adott.
Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, Lányi András, a Védegylet egyik alapítója vezetésével készült tanulmány kimutatta, hogy egy parti nyomvonalon épített gát csökkentené a Csillaghegyi-öblözet biztonsági szintjét.
A Tesco áruházaknak 10 százaléka zárt be a pénteken délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában tapasztalható valamilyen fennakadás - közölte az áruházlánc pénteken.
Bezárt a bicskei, a kazincbarcikai, az ózdi, a paksi, a hatvani, a tapolcai és a miskolci hipermarket, Budapesten négy, Győrben kilenc, Debrecenben egy kisboltot csuktak be a munkabeszüntetés miatt.
A Tesco cáfolta a budapesti Fogarasi úti Tesco bezárásáról megjelent híreket. A Fogarasi úti áruház több mint egy tucat kasszával szolgálja ki a vásárlókat - írják közleményükben
A magyar chocoMe Kft. kávés-mogyorós Raffinée terméke bekerült a világ legjobb 50 élelmiszere közé a héten zárult Great Taste Award versenyen Londonban - közölte az édességgyártó cég. A Donum Terrae Kft. tökmagolaja szintén nyert a verseny honlapja szerint.Az eseményen TOP50 Foods díjjal ismerték el a termékeket.
A csokoládét gyártó tájékoztatása szerint magyar termék soha nem ért el még ekkora sikert a Great Taste Award versenyek történetében. A világ 50 legjobb élelmiszere díjazottjai között az idén három csokoládé termék szerepel, amelyből kettő egy gyártóhoz tartozik
A Bolyai Farkas Gimnázium ernyője alá sorolta pénteken a Maros megyei tanfelügyelőség igazgatótanácsa a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot - közölte az Agerpres hírügynökség.
Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő az Agerpresnek elmondta: a Római Katolikus Gimnázium diákjai abban az épületben folytatják a tanulmányaikat, amelyben eddig is tanultak, csupán az iskola adminisztratív ügyei kerülnek át a Bolyai Farkas Gimnáziumhoz mindaddig, amíg lezárulnak az iskola létrehozásával kapcsolatos perek.
Ma kezdődik a Jameson CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek díszvendége ezúttal Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező és a Sörgyári capriccio című film legendás női főszereplője, Magda Vásáryová szlovák színésznő lesz.
A két világhírű művész a filmfesztivál két kitüntetettje is egyúttal: Jirí Menzel kapja a CineFest életműdíját, Magda Vásáryová pedig a tavaly alapított Európai Mozi Nagykövete díjat veheti át.
A miskolci fesztivál a világ filmművészetének legfrissebb és legszínvonalasabb kínálatát hozza a borsodi megyeszékhelyre, nagyjátékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket és animációs filmeket, olyan alkotásokat, amelyek többségének itt lesz a magyarországi premierje.
A nagyjátékfilmes versenyprogramban látható lesz például Bruno Dumont musicalje, a Jeannette - Jeanne D'Arc gyerekkora. Vetítik a Loving Vincent című brit-lengyel koprodukciót, Jonas Carpignano második nagyjátékfilmjét, A ciambrát, az April lánya című mexikói thrillert, a skót Isten országa című alkotást vagy a dél-koreai rendező, Kogonada Columbus című filmjét. Szintén a versenyprogramban szerepel a Safdie testvérek Robert Pattinson főszereplésével készült Jólét című filmje, illetce a Natalia Leite rendezte A bosszú angyala. A szekcióban egy magyar film lesz versenyben: Vékes Csaba rendezésében A hetedik alabárdos, amely a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programja segítségével készült el.
Németországban több lap az Európai Bíróság kvótaügyben hozott ítéletével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal pénteken.
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Ajándék Orbánnak címmel közölte Stephan Löwenstein összeállítását, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő "belpolitikailag profitál" a bírósági döntésből, amelyet minden fenyegetés ellenére nem akar elfogadni, míg az eljárás másik résztvevője, Szlovákia tárgyalásokban reménykedik.
Egy elemzőt idézve kifejtette: a Nyugat bírálatai ellenére felépített határkerítés Orbán kormányának "jelképe" lett, a "Brüsszel-ellenes retorika" pedig mozgósítja szavazótáborát, és az egész ügy révén "szabadságharcosként" tudja bemutatni magát a választók előtt. A többi között hozzátette: elsősorban belpolitikai célokat szolgálhat Orbán azon követelése is, hogy az Európai Bizottság járuljon hozzá a határvédelem költségeihez.
A konzervatív Die Welt Magyarország veresége Orbánnak győzelem címmel közölte Boris Kálnoky cikkét, aki kiemelte: a bírósági döntés a kormányfőnek "nagyon jól jön - kampánytémaként".
Hangsúlyozta: "már régen nem érvényes" Orbán kijelentése, miszerint elfogadja a menekültkvótákról szóló döntést, és "nem lenne meglepő", ha az ügyet egészen a 2018-as választásokig napirenden tartaná, mert a magyar társadalom nagy része elutasítja a muzulmánok bevándorlását, és a többség politikai oldalakat átívelően támogatja Orbán menekültpolitikáját.
- Vádat emelt Zagyva György Gyula volt jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Balassagyarmati Városi Ügyészség - erősítette meg az erről szóló sajtóinformációt Deák Bertold, az ügyészség szóvivője pénteken az MTI-nek.
A Pesti Srácok hírportál írása szerint Zagyva György Gyula ez év júniusában szerepelt egy, a választási rendszert bíráló videóban. Ezt követően Varga-Bíró Tamás zenész az egyik közösségi médiumban üzent a volt jobbikos politikusnak, ami miatt Zagyva György Gyula felhívta és megfenyegette, ezért Varga-Bíró feljelentést tett ellene a rendőrségen.
Kósa Lajos, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője a Modern városok program végrehajtását felügyelő és irányító tárca nélküli miniszter lesz, várhatóan október 1-jétől. A politikus erről csütörtökön nyilatkozott, megerősítve a nap folyamán megjelent sajtóhíreket.
Közölte: Orbán Viktor miniszterelnök kérte fel, hogy vegyen részt a kormány munkájában miniszterként, amire igent mondott.
- A Debrecen-Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai térségbe 35,81 milliárd forint összegű forrás érkezik, ebből harminc fejlesztési programot valósítanak meg, két kivétellel valamennyit hazai forrásból - fejtette ki a Tisza-tó Térségi Fejlesztési tanács elnöke egy poroszlói sajtótájékoztatón csütörtökön.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöki tisztét is betöltő Kovács Sándor úgy fogalmazott: évek óta nagyon sokan és sokan dolgoztak azért a kiemelt státusért, amelyet a kormány augusztus 14-i rendelete valósággá tett. "De nem csak határozat született, kaptunk apanázst is hozzá" - fogalmazott.
A hétvégén többször megerősödik a szél, helyenként zápor, zivatar is lehet. Több lesz viszont a napsütés és ismét melegszik a levegő, többfelé lehetnek 30 fok körüli maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésből.
Megkezdődött csütörtökön a londoni alsóházban a brit EU-tagságról szóló törvény visszavonásának részletes parlamenti vitája.
A brit EU-tagság megszűnésének jogszabályi kereteit megteremtő, átfogó törvénytervezetet júliusban ismertette a Konzervatív Párt vezette kisebbségi brit kormány. A tervezet csütörtökön került második olvasatban, vagyis részletes vitára az alsóház elé, és jövő hétfőn várható az első szavazás róla.
Sarkalatos elemei közé tartozik a brit EU-tagságot rögzítő, 45 éve elfogadott törvény visszavonása és az uniós eredetű jogszabálytömeg átvezetése a brit jogrendszerbe.