Archívum

Eredmények megjelenítése 27121-től 27140-ig 68494 találatból.

Kilenc produkció a Vidéki Színházak Fesztiválján

Színházak - 2017-09-03

Hét nap alatt kilenc produkciót láthat a fővárosi közönség a vidéki Színházak Fesztiválján, amelyet szeptember 4. és 10. között hatodszorra rendeznek meg a Thália Színházban - mondta Lantos Anikó fesztiváligazgató kedden Budapesten.

A fesztiválon a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház-Népház és a Szegedi Nemzeti Színház társulata egy-egy előadással mutatkozik be..

Német kormányszóvivő: Berlin üdvözli, hogy a magyar kormány elismeri a szolidaritás elvét

Vélemény - 2017-09-01

Berlin üdvözli, hogy a magyar kormány fontos európai elvként ismeri el az uniós tagállamok közötti szolidaritást a migrációs válság ügyében - mondta a német kormány szóvivője pénteken Berlinben.

Steffen Seibert tájékoztatóján kérdésre válaszolva kiemelte, hogy az Európai Bizottságnak kell értékelnie a tagállamoktól érkező támogatási kérelmeket, és a brüsszeli testület már nyilatkozott is a határvédelmi költségekre vonatkozó magyar kéréssel kapcsolatban.

Hozzátette, hogy a magyar kormány az európai szolidaritásra hivatkozik, ami a német szövetségi kormány számára az Európai Unióban folytatott együttműködés "nagyon központi eleme", különösen a "menekülés és migráció révén jelentkező kihívásokkal összefüggésben".

Ezért "üdvözöljük, hogy Magyarország szolidaritást követel, és ezzel fontos európai elvként ismeri el a szolidaritást" - mondta a szóvivő.

Új kutatófúrásokat indít a Mol Nyrt.

Befektetés - 2017-09-01

A koncessziós szerződésben elnyert területek közül elsőként Bucsa területén indítja el a Mol Nyrt. a kutatófúrást az utolsó negyedévben, a jövő év elején pedig Bázakerettye és Mezőtúr területén is megkezdődnek a munkálatok - közölte a társaság, a cég a Zala megyei Bázakerettyén pénteken ünnepli a magyarországi szénhidrogén-bányászat indulásának 80. évfordulóját.

Magyarország első, olajat termelő kútjánál, a Bázakerettyéhez közeli Budafapusztán Szakál Tamás, a Mol Magyarország kutatás-termelés igazgatója hangsúlyozta, hogy a Budafa-2-es kút 80 évvel ezelőtti termelésbe állításával és folyamatos működtetésével az első magyarországi, ipari méretű olajtermelést biztosító kőolajlelőhellyel az ország felkerült a kőolajtermelés világtérképére.

Felügyelet nélkül hagyott tűz okozta egy férfi halálát Debrecenben

Ingatlan - 2017-09-01

Gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy debreceni férfival szemben a rendőrség, miután felügyelet nélkül hagyta az általa gyújtott tüzet, ami egy ember halálát okozta - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

Az LMP a költségvetési bizottság alelnöki posztját adná Demeter Mártának

Belföld - 2017-09-01

Demeter Mártára bízná az Országgyűlés Költségvetési bizottságának alelnöki posztját az LMP - nyilatkozta a pozíciót jelenleg betöltő Schmuck Erzsébet az MTI-nek. A párt frakcióvezető-helyettese elmondta: a képviselőcsoportjukba szeptember 1-jén belépő Demeter Márta szintén a testület tagja, így jelenleg két LMP-s ül a bizottságban.

Mivel frakciójuk hatfősre bővül, kérvényezni fogják, hogy az LMP a gazdasági bizottságban kapjon egy helyet az egyik költségvetési helyett, hogy Schmuck Erzsébet annak tagja lehessen.

Index - Demeter Márta csatlakozik az LMP frakciójához

Belföld - 2017-09-01
cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet photo paper inkjet photo paper online

Az LMP-frakcióban folytatja munkáját Demeter Márta országgyűlési képviselő, aki januárban lépett ki az MSZP képviselőcsoportjából. A politikus ezt az Indexen pénteken megjelent interjúban mondta el.

Közölte, hogy egyelőre az LMP-be nem lép be, de - mint fogalmazott - "a most hivatalossá váló közös munka értelemszerűen elvezethet a pártba való belépéshez is".

Elmondta: 2018 után is szeretne aktív szerepet vállalni a politikai életben, de az, hogy ez milyen formában történik majd pontosan, az LMP testületeinek döntésén és a választók támogatásán múlik.

Orbán Viktor: ideje, hogy az európai szolidaritás a határvédelem ügyében is érvényesüljön

cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet photo paper inkjet photo paper online

Hazánk nemcsak saját magát, hanem Európát is védi az illegális bevándorlók áradatával szemben - áll abban a levélben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök írt Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, azt kérve, hogy a brüsszeli testület 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelmi költségekhez, s amelynek teljes szövegét Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken bocsátotta az MTI rendelkezésére.

"Az európai határok védelme és az európai szolidaritás ügyében fordulok Önhöz. Mint azt Ön is jól tudja, Magyarország a migrációs válság kezdetétől tartja magát a külső határok védelmét előíró schengeni szabályokhoz. A kerítés megépítésével, háromezer határvadász kiképzésével és szolgálatba állításával hazánk nemcsak saját magát, hanem Európát is védi az illegális bevándorlók áradatával szemben" - írta Orbán Viktor, kiemelve: az európai állampolgárok biztonságát is a magyar adófizetők finanszírozták.

Az amerikai kormány százmillió dollárt ad utak, repterek vihar utáni helyreállítására

...kontra - 2017-09-01
cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet photo paper inkjet photo paper online

- Az amerikai kormány több mint százmillió dollárt (26 milliárd forint) biztosít a Harvey viharban tönkrement utak és repülőterek helyreállítására - jelentette be Texasban Elaine Chao amerikai közlekedési miniszter.

Mike Pence amerikai alelnök és a szövetségi kormány négy tagja csütörtökön Texas több településén tett látogatást, és helyi idő szerint a kora esti órákban Corpus Christiben tartott sajtóértekezletet.

Az amerikai kormány négy céget választott ki a mexikói határfal prototípusai elkészítésére

Pro... - 2017-09-01
cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet photo paper inkjet photo paper online

Az amerikai kormány négy vállalatot választott ki csütörtökön a mexikói határfal prototípusainak elkészítésére. A döntést a belbiztonsági minisztériumhoz tartozó, határőrizeti szervekért felelős főigazgató-helyettes jelentette be. Ronald Vitiello elmondta: egy alabamai, egy arizonai, egy texasi és egy Mississippi államban lévő vállalkozás készítheti a prototípusokat, amelyeket az amerikai-mexikói határ San Diego melletti szakaszán kell felépíteniük. A szövetségi kormányzat ezek elkészülte után hozza meg a végleges döntést a megbízásról.

Magyar Úszó Szövetség - Visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt

Sport - 2017-09-01
cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet photo paper inkjet photo paper online

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki rendkívüli tisztújító közgyűlésén a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt. Az új elnökről és elnökségi tagokról a szeptember 24-én sorra kerülő halasztott közgyűlésen szavaznak majd.

A kezdés előtt Bienerth Gusztáv - aki január 8-án egyedüli jelöltként váltotta a poszton a 24 év után leköszönő Gyárfás Tamást - lépett a pódiumra, és elmondta, hogy a világbajnokság előtt kialakult kritikus helyzetben lett elnökjelölt.

Ahogy fogalmazott, elődje lemondása után sokan úgy látták, hogy egy kívülről jött embernek kell "egy-két dolgot helyre hozni". Megjegyezte: az azóta eltelt hét hónapban sok változás és határozott döntés született a MÚSZ-nál. Beszámolt többek között az elmúlt időszak kiváló eredményeiről (vizes-vb, masters-vb, junior Eb és vb), programokról, pályázatokról.

Bienerth Gusztáv ezt követően ismertette a Deloitte könyvvizsgáló cég jelentését, amely a MÚSZ korábbi működéséről készült. Ennek alapján elmondta: a szervezetnek nem volt belső ellenőrző szabályzata, több esetben szerződésszegések történtek. A jelentés szerint a szponzori pénzekből jutalékot osztottak, nem készítettek leltárt, értékaránytalan megállapodások születtek, visszafizetési kötelezettségek és jelentős kockázatú közbeszerzési eljárásokat és szponzori megállapodásokat kapcsoltak össze.

Nincs visszhang Budapestről

Olvastuk - 2017-08-31
cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet photo paper inkjet photo paper online

Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap a magyar-német kormányzati viszonyról közölt cikket csütörtöki számában.A Nincs visszhang Budapestről című írásában Stephan Löwenstein kiemelte, hogy Angela Merkel német kancellár az utóbbi napokban többször bírálta a magyar kormányt a 2015-ös menekültválsággal kapcsolatban, és míg Orbán Viktor miniszterelnök és bizalmasai ilyenkor általában gyorsan válaszolnak, ezúttal eddig elmaradt a "visszhang".

LMP: a kormány a kórházi beszerzésekben is a haverokat engedi a húsosfazékhoz

Belföld - 2017-08-31
cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet photo paper inkjet photo paper online

Az LMP szerint a kormány azért vette el a kórházi beszerzéseket az önkormányzatoktól, hogy a "haverokat" engedje a húsosfazékhoz.

Történelmi jelentőségű immunterápiát engedélyeztek az Egyesült Államokban

Tudomány - 2017-08-31
cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet photo paper inkjet photo paper online

Történelmi jelentőségűnek nevezett immunterápiát engedélyezett a leukémia egyik fajtájának gyógyítására az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA).

Az "élő gyógyszernek" is nevezett új immunterápia lényege, hogy a betegből vérvétel segítségével nyert T-sejteket, az immunsejtek egyik fajtáját génmódosítás révén mesterségesen konstruált felismerő receptorral (kiméra antigén receptor, CAR) látják el, és visszajuttatják a páciensbe.

FuitVeB: rossz helyzetben van a magyar almatermesztés

Gazdaság - 2017-08-31
cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet photo paper inkjet photo paper online

Rossz helyzetben van a magyar almatermesztés, mivel például nagy a termésmennyiség évenkénti ingadozása, az össztermésen belül nagy az ipari alma aránya, a csökkenő termőterület mellett pedig a korszerűnek minősíthető ültetvények aránya is alacsony - állapítja meg a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) legfrissebb összegzése.

A tájékoztató szerint Magyarország almatermése egy átlagos évben 550-600 ezer tonna, de az elmúlt 10-15 évben a 200 és 920 ezer tonna között ingadozott. Így nagyon rossz a termésbiztonság, ami az egyik alapvető akadálya a piacok építésének és megtartásának. Emellett a magyar almatermés hasznosítási aránya is gyenge, már mintegy 20 éve: kétharmada ugyanis az ipari alma - ennek 80-85 százaléka sűrítményalapú léalma -, egyharmada étkezési alma, amely arány az unióban pontosan fordított.

A 2002-ben meglévő 41 ezer hektár almaültetvényből mára mintegy 26 ezer hektár maradt, elveszett az ültetvényfelület mintegy 40 százaléka. Az almaültetvények mintegy 40 százaléka korszerűtlen és potenciálisan versenyképtelen - közölte a szervezet.

Ötlépcsős tanügyi reformot ígér a DK

Belföld - 2017-08-31
cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet photo paper inkjet photo paper online

A Demokratikus Koalíció (DK) kormányváltás esetén öt lépésben reformálná meg a magyar oktatást - közölte csütörtökön a párt alelnöke.Niedermüller Péter azt mondta, hogy először megszüntetnék a Klebelsberg Központot és visszaadnák az iskolák szakmai autonómiáját.

Ezután differenciált béremelést hajtanának végre. Ez mindenképpen meghaladná a hat százalékot, de a pályakezdők, a régóta a pályán lévők és a hátrányos helyzetű térségekben dolgozók esetében az emelkedés 10-15 százalékos is lehetne - közölte.

Kelet-Ukrajnát fenyegető ökológiai katasztrófára figyelmeztet az osztrák külügyminiszter

Fontos - 2017-08-31

- Kelet-Ukrajnát fenyegető ökológiai katasztrófára, valamint a régiót érintő humanitárius válság megakadályozása érdekében azonnali cselekvés szükségességére figyelmeztet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét betöltő Ausztria külügyminisztere, Sebastian Kurz vendégkommentárjában a Die Presse című osztrák lap csütörtöki számában.

Francia lap: Macron folytatja a reformokat a "nép türelmetlensége" ellenére

Olvastuk - 2017-08-31

A francia államfő hallja a "nép türelmetlenségét", de továbbra is "hazája teljes átalakítását" ígéri a "régi világ erőinek" kétkedései ellenére, s azt szeretné, ha majd az elért eredmények alapján ítélnék meg őt - ezt maga Emmanuel Macron jelentette ki a Le Point című francia hetilapnak adott 22 oldalas interjúban.

Emmanuel Macron, akinek népszerűsége a nyáron rohamosan csökkent, 40 százalék alá esett, először adott hosszabb lapinterjút három hónappal ezelőtti megválasztása óta.

- Timmermans: a lengyel kormány nem tett javaslatot az aggályos kérdések rendezésére

EU - 2017-08-31

A jelek szerint nem tervez konkrét intézkedéseket a lengyel kormány a jogállamisággal kapcsolatos aggályok orvoslására - közölte Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén.

Timmermans leszögezte: a brüsszeli testületnek nem az a szándéka, hogy alkalmazni kelljen az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben, de minden rendelkezésre álló eszközt használni fognak.

A harmadik és a további gyermekek után 1-1 millió forinttal csökkenthető a jelzálog-hiteltartozás

Pénzügyek - 2017-08-31

A harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől - ismertette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a miniszterelnök által májusban bejelentett kedvezmény részleteiről szóló szerdai kormányülés döntését csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta: a kedvezmény a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzálog-hitelekre is vonatkozik, azok a családok vehetik igénybe, ahol a harmadik vagy a további gyermek jövő január 1-je után születik, illetve már a várandósság 12 hetétől igényelhető a tartozás 1 millió forintos csökkentése.

Észak-koreai válság - Szakértő: a Koreai-félsziget megosztottsága mindenkinek kényelmes

Vélemény - 2017-08-31

A Koreai-félsziget megosztottsága mindenkinek kényelmes, a konfliktus eszkalálódása viszont senkinek - mondta Szenes Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Donald Trump amerikai elnöknek a kampányidőszakban nem volt stratégiája a térséggel kapcsolatban, de az az igazság, hogy elődje, Obama "húzd meg, ereszd meg!" stratégiája sem volt igazán sikeres - mondta a szakember.