Archívum

Eredmények megjelenítése 27721-től 27740-ig 68509 találatból.

Az amerikai szenátusban elhalasztották a vakációt az egészségbiztosítási törvény miatt

Az amerikai szenátus kedden este nagy többséggel úgy döntött: két héttel későbbre halasztja a nyári vakáció megkezdését, hogy megvitathassa és elfogadhassa az egészségbiztosítási törvényt. Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője bejelentette: a republikánus törvényhozók július vége helyett csupán augusztus harmadik hetében indulnak nyári szabadságukra.

A szenátorok csütörtökön ismét előterjesztik az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény részleges visszavonásáról szóló, módosított javaslatukat, majd a jövő héten elvileg megkezdik a vitát az új törvénytervezetről.

Seuso-kincs - Baán László: augusztus végéig a Parlamentben látható a teljes leletegyüttes

Kultúra - 2017-07-12

A Seuso-kincs néven ismert, késő római ezüstkészlet újabb hét darabjának visszaszerzésével a teljes ismert leletegyüttes hazatért, amelyet augusztus végéig a Parlamentben mutatnak be a nagyközönségnek - közölte szerdán Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

A Seuso-kincsek visszaszerzését eredményező, több éves tárgyalássorozat Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányításával zajlott, a magyar felet főtárgyalóként Baán László képviselte.

Baán László felidézte: Magyarország sosem mondott le a leletegyüttes tulajdonjogáról, ezért az elmúlt években folyamatosan tárgyalt a most hazatért műtárgyakat őrző Marquess of Northampton családi alapítvánnyal, amely - a Wilson család alapítványával történt 2014-es repatriálási megállapodáshoz hasonlóan - nem tette vitássá, hogy a kincsek törvény szerinti tulajdonosa Magyarország és csak a kincsek megszerzése, őrzése és tudományos földolgozása költségeinek kompenzálására tartott igényt.

Mint hangsúlyozta, Magyarország a tárgyalások eredményeképpen - ugyanúgy, mint 2014-ben - most sem vételárat, hanem kompenzációs díjat fizetett a Seuso-kincs hét darabjáért a leletegyüttest eddig birtokló személyeknek.

Trump fia e-mailekkel bizonyítja az orosz ügyvédnő Hillary Clintonra vonatkozó ígéreteit

...kontra - 2017-07-11

Ifjabb Donald Trump, az amerikai elnök legidősebb fia kedden elektronikus levelek sorát hozta nyilvánosságra, amelyek azt bizonyítják, hogy Natalja Veszelnyickaja orosz ügyvédnő valóban ígért a tavalyi elnökválasztási kampányban Hillary Clinton demokrata elnökjelöltről terhelő dokumentumokat, amelyeket az orosz főállamügyész bocsátott volna rendelkezésére.

A médiaszabadság magyarországi helyzetét bírálták egy EP-bizottság ülésén

EU - 2017-07-11

Komoly aggodalomra ad okot a médiaszabadság és -pluralizmus helyzete Magyarországon egy friss tanulmány szerint, amelyet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottságának (LIBE) ülésén ismertettek kedden Brüsszelben.

Az Európai Politikai Tanulmányok Központja (CEPS) által a LIBE megbízásából elkészített értékelésben a magyar, a bolgár, a francia, a görög, a lengyel, az olasz, illetve a román sajtó helyzetét hasonlították össze. A közel 200 oldalas tanulmányban rámutattak, hogy a vizsgált országok közül többen is jelentősen romlott a helyzet az utóbbi években.

Brit statisztikai hivatal: a magyarok dolgoznak legnagyobb arányban a Nagy-Britanniában élő közép- és kelet-európaiak közül

Külföld - 2017-07-11

A brit statisztikai hivatal (ONS) legújabb, visszatekintő becslése szerint az évtized közepén 1,3 millió közép- és kelet-európai EU-állampolgár tartózkodott életvitelszerűen Nagy-Britanniában, és közülük a magyarok foglalkoztatottsági rátája volt a legmagasabb.

Az ONS a 2013-2015 közötti időszakra dolgozta ki becslését, vagyis a vizsgálat időbeli végpontja is egy évvel megelőzi a brit EU-tagságról tartott tavaly júniusi népszavazást. A referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból, és az azóta nyilvánosságra hozott frissebb statisztikai adatok szerint tavaly meredeken visszaesett a bevándorlás a keleti EU-országokból.

Őstermelőket ellenőrzött a nagybani piacokon a Nébih

Fogyasztóvédelem - 2017-07-11

Csaknem 4 tonna zöldség és gyümölcs értékesítését tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2017 tavaszán a nagybani piacokon végzett ellenőrzései során, amelynek keretében 135 őstermelőt ellenőrzött - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.

A Nébih közleménye szerint a háromhetes vizsgálat során a hatóság elsősorban a szamócaárusító őstermelőket ellenőrizte a budapesti, a turai, a kiskundorozsmai, a miskolci és a nyíregyházi nagybani piacokon.

A kávézás csökkentheti a szív- és az érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát

Egészségügy - 2017-07-11

A kávézás csökkentheti egy sor betegség, köztük a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát - állapította meg két friss tanulmány, szerzőik szerint azonban a kávézással együtt járó életstílus is hatással lehet az eredményekre.

Naponta világszerte 2,25 milliárd csésze kávét fogyaszt az emberiség. Korábbi tanulmányok már valószínűsítették, hogy a kávénak előnyös hatásai vannak az egészségre, a legutóbbi kutatások nagy mintán és változatos korcsoportokban vizsgálták a kávé hatását - írta a The Guardian.

Franciaország ismét rekordszámú turistára számít

Külföld - 2017-07-11

Franciaország az idén ismét rekordszámú turistára számít a terrorfenyegetettség miatti tavalyi visszaesés után, de a kormány továbbra is a hosszú távú erőfeszítésekre koncentrál, azaz, hogy 2020-ban évi 100 millió külföldit fogadjon az ország.

"Az előrejelzéseink szerint Franciaországba 2017-ben 88-89 millió turista látogat, ami 5-6 százalékos emelkedés 2016-hoz képest" - mondta Jean-Yves Le Drian, az idegenforgalomért is felelős külügyminiszter hétfő este a Párizshoz közeli Givernyben egy konferencián.

"Az év első felében visszatértünk a 2015-ös látogatottsági szinthez", ami az előző rekord volt - emlékeztetett a tárcavezető.

Rekordmeleg volt a hajnal

Közérdekű - 2017-07-11

Megdőlt a napi országos hajnali melegrekord kedden - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Mostanáig a július 11-ei legmagasabb minimumhőmérséklet országos rekordja 23 Celsius-fok volt, amelyet először 1968-ban Pannonhalmán, majd 2012-ben Budapesten, Lágymányoson regisztráltak.

Mint írták, most a zivatarok által nem érintett területeken igen meleg volt az éjszaka. A legmelegebbet Pécs-Árpádtetőn mérték, ott hajnalra csupán 25,1 fokig csökkent a hőmérséklet.

Novák: 3,3 milliárd forint támogatás a középiskolások nyelvtanulására

Oktatás - 2017-07-11

Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A program keretében a középiskolások az iskolában vehetnek részt külön nyelvórákon, amelyeket az iskola nyelvtanárai, illetve felsőoktatási intézmények nyelvszakos hallgatói tartanak nekik.

Az Alkotmánybíróságon támadta meg a civil törvényt az LMP

Jogtudor - 2017-07-11

A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól az LMP abban a beadványban, amelyet a párt társelnöke kedden nyújtott be a testülethez.

Hadházy Ákos a hatvan képviselői aláírással támogatott kérelem beadása előtt azt mondta, hogy a jogszabály nem az átláthatóságot segíti, hanem ehelyett egy "narancssárga csillaggal jelöl meg bizonyos szervezeteket".

A politikus szerint a törvény nem teljesíti a jogbiztonság feltételeit, mert nem határozza meg egyértelműen, hogy mit jelent a külföldről érkező támogatás.

A jogszabály diszkriminatív is, mert nem vonatkozik a sport-, a párt és az egyházi alapítványokra - jelentette ki, hozzátéve, a törvény a véleménynyilvánítás szabadságát is veszélyezteti.

Kétmillió forint értékű adózatlan cigarettát foglaltak le Hegyeshalomnál

Kékhírek - 2017-07-11

Mintegy kétezer doboz adózatlan cigarettát találtak egy furgonban szállított kompresszorba rejtve a pénzügyőrök az M1-es autópályán Hegyeshalomnál A furgon ipari kompresszort szállított Bécsbe javítani. A sofőr azt közölte, hogy az autót Szegeden kölcsönözte, majd üresen átadta egy ismeretlennek, akitől aztán a kompresszorral a raktérben vette át.

Beethoven-estekkel várják a közönséget a Nemzeti Filharmonikusok

Programajánló - 2017-07-11

A Nemzeti Filharmonikusok idén júliusban is három alkalommal várják a közönséget Beethoven műveivel a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában. Beethoven két, akkor forradalmian új hangvételűnek számító, hasonló gondolatvilágú remekművét, az Egmont-nyitányt és az V. szimfóniát július 15-én Kovács János dirigálja. Beethoven 1809-ben és 1810-ben írta meg az Egmont kísérőzenét az életét a szabadságeszme oltárán feláldozó németalföldi hőst középpontba állító Goethe-színműhöz.

Óriási erdőtüzek pusztítanak az Egyesült Államok délnyugati partvidékén és Kanadában

Óriási erdőtüzek pusztítanak az Egyesült Államok délnyugati partvidékén és Kanadában, miközben Coloradóban és Nevadában sikerült megfékezni a bozóttüzeket, Kaliforniában újabb területek állnak lángokban.Kaliforniában a negyedik napja pusztító tüzek már több mint tizenegyezer hektárt tettek tönkre, s több mint tízezer embert kellett kimenekíteni.

Hétfőig az erdőtüzeknek csupán 15 százalékát sikerült eloltani. A kaliforniai kormányzói hivatalhoz tartozó tűzvédelmi hatóság jelentése szerint a nagy hőség és a szélsőségesen száraz talaj miatt még várhatón négy-öt napig nem sikerül úrrá lenni a helyzeten.

Ősi romániai arany- és ezüstkincsek a Déri Múzeumban

Ingatlan - 2017-07-11

Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából címmel nyílt meg kedden a debreceni Déri Múzeum legújabb kiállítása, amely harmincegy romániai közgyűjtemény 1065 műtárgyát vonultatja fel a bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum szervezésében. A kiállításon szereplő tárgyak, leletegyüttesek a Kárpát-medence, sőt Európa korai történetének olyan kiemelkedő emlékei és forrásai, melyek jelentős része eddig soha nem hagyta el Romániát .

A tárlat a mai Románia területén a 19-20. században előkerült arany- és ezüstkincsekből nyújt nagyszabású válogatást, a műtárgyak zömét eddig soha nem láthatta a nagyközönség. A kiállítás a mai Románia területén - jelentős részben Erdély területéről - az aranyművesség kezdeti időszakától (a rézkortól, azaz a Kr. e. 5. évezred második felétől) a késői antikvitásig, illetve a korai középkorig (Kr. u. 6.század) előkerült legfontosabb, leglátványosabb és legértékesebb arany- és ezüstkincseket mutatja be.

Lerakták az M4-es autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közti szakaszának alapkövét

Helyi - 2017-07-11

Ünnepélyes keretek közt kedden lerakták az M4-es autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki (román országhatár) közti szakaszának alapkövét. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a hajdú-bihari és a romániai bihari települések képviselői előtt bejelentette, 2020-ig 2500 milliárd forintból - melynek fele hazai forrás - mintegy ezer kilométeren épül gyorsforgalmi út.

A kormány célja, hogy valamennyi megyeszékhelyet gyorsforgalmi út kössön össze, illetve az M35-ös és az M4-es autópálya megépítésével létrejöjjön a Felvidék és Észak-Erdély közötti gyorsforgalmi kapcsolat Kassa-Debrecen-Nagyvárad irányában.

Hatályon kívül helyezte a Golgota-per ítéletét a Kúria

Kultúra - 2017-07-11

Hatályon kívül helyezte a Munkácsy Mihály Golgota című festményének védetté nyilvánításáról szóló per jogerős ítéletét a Kúria, amely döntésében az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte.A kulturális javak védetté nyilvánítása iránti eljárásban hivatkozott visszaviteli kötelezettség intézményét a közjog szabályozza, így az nem azonos a letéti szerződéshez kapcsolódó visszaadási kötelezettséggel – hangsúlyozta közleményében a Kúria.

A kommüniké felidézi: Munkácsy Mihály Golgota című festményét a külföldi tulajdonosok 1991 novemberében szállíttatták Magyarországra az Egyesült Államokból; a mű letéti szerződés alapján a restaurálását követően a debreceni Déri Múzeumba került. A festményt 2003-ban vásárolta meg a felperes Pákh Imre, aki az Amerikai Egyesült Államok állampolgára.

A felperes és a magyar állam képviselői között a festmény megvásárlásáról tárgyalások folytak, melyek nem vezettek eredményre. Az elsőfokú kulturális örökségvédelmi hatóság 2015. június 8-án hivatalból védetté nyilvánítási eljárást indított, miután Pákh Imre előző nap bejelentette, hogy a festményt elszállíttatja a múzeumból.

Trump fia találkozott tavaly egy orosz ügyvéddel, aki terhelő dokumentumokat ígért Clintonról

Pro... - 2017-07-11

Donald Trump amerikai elnök nagyobbik fia találkozott tavaly egy orosz ügyvédnővel, aki terhelő dokumentumokat ígért neki Hillary Clintonról, a Demokrata Párt elnökjelöltjéről - jelentette helyi idő szerint vasárnap a The New York Times című amerikai napilap.

A találkozó a New Yorkban lévő Trump-toronyban volt, ám az ígért dokumentumokat végül a magát a Kremllel kapcsolatban állónak mondó Natalija Veszelnyickaja nem adta át.

Tizenegy év börtönre ítéltek egy férfit sorozatos lopásokért, felesége öt évet kapott

Ingatlan - 2017-07-10

Tizenegy év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság hétfőn nem jogerősen egy korábban cirkuszi artistaként dolgozó férfit, aki házakba, lakásokba tört be Debrecenben és az ország több városában, főként ékszereket, órákat és jelentős összegű készpénzt lopott. A betörésekben részt vett felesége és két felnőtt lánya is, ők öt év letöltendő, illetve két-két év felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.

A járásbíróság V. Károlyt 73 rendbeli lopás bűntettében és ötrendbeli lopás vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt halmazati büntetésül 11 év börtönbüntetésre ítélte. Ugyanakkor elrendelte a két korábbi jogerős ítéletben rá kiszabott hat-hat hónap fogházbüntetés utólagos végrehajtását is, mivel jelen ügy egyes cselekményeit azok próbaideje alatt követte el.

V. Károly főként családi házak emeleti ablakait, teraszajtóit felfeszítve jutott be az otthonokba. Képes volt úgy mozogni, hogy a mozgásérzékelők ne észleljék, így a riasztók legtöbbször nem jeleztek. Általában ékszereket, órákat, készpénzt vitt el a tulajdonosoktól.

Békéssámsonban már koradélután majdnem 37 fok volt

Belföld - 2017-07-10

Békéssámsonban már koradélután csaknem 37 Celsius-fokos meleg volt - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délután Facebook-oldalán.Mint írták: Záhonyban a délelőtti zivatarok hatására 13 órakor alig 19 fok volt, a tőle légvonalban mintegy 220kilométerre lévő Békéssámsonban már majdnem 37 fokos meleg volt. Békés és Csongrád megyében már a legmagasabb szintre, harmadfokúra emelte a hőség miatt kiadott figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet hétfő délután 31-37 fok várható, késő estére 25-32 fok közé csökken a hőmérséklet. Borsod-Abaúj-Zemplén megye kivételével az egész országra kiadták a hőség miatti figyelmeztetést. Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében másodfokú, a többi megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Emellett főként délutántól számos megyében heves zivatarra és felhőszakadásra is figyelmeztetnek. Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom és Tolna megyére a heves zivatarok veszélye miatt is másodfokú figyelmeztetést adtak ki.