Archívum

Eredmények megjelenítése 29901-től 29920-ig 69376 találatból.

Amerikaiak milliói maradhatnak egészségbiztosítás nélkül, ha elfogadják a republikánusok törvényjavaslatát

A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) nevű, pártsemleges amerikai szakértői testület szerint akár 14 milliónyian is elveszíthetik az egészségbiztosításukat az Egyesült Államokban, ha a jelenlegi formájában fogadják el az ágazat reformjára tett republikánus törvényjavaslatot.

Művészeti díjak és kitüntetések Március 15 alkalmából

Kultúra - 2017-03-15

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár március 15-e alkalmából Magyarország Babérkoszorúja, Magyarország Kiváló Művésze, Magyarország Érdemes Művésze, Balázs Béla-díjat, Balogh Rudolf-díjat, Jászai Mari-díjat, Blattner Géza-díjat, Harangozó Gyula-díjat, Martin György-díjat, Erkel Ferenc-díjat , Liszt Ferenc-díjat, Ferenczy Noémi-díjat, Munkácsy Mihály-díjat, József Attila-díjat, Márai Sándor-díjat, Táncsics Mihály-díjat, valamint Bánffy Miklós-díjat adott át.

Ünnapi programok Debrecenben - Március 15.

Programajánló - 2017-03-15

8.40 óra:Bem tér

Az Országzászló felvonása katonai tiszteletadás mellett

10.00 óra:Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Petőfi téren

„Ki van tűzve Kossuth Lajos zászlaja" cimmel ünnepi műsor Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós zenekara, a köröstárkányi Serkentő Dalárda, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes ésa Debreceni Ady Endre Gimnázium diákjai közreműködésével

Az állampolgár nyerte a legjobb filmdráma díját Kaliforniában

Kultúra - 2017-03-13

- Vranik Roland Az állampolgár című filmje nyerte el a legjobb drámának járó díjat a kaliforniai San José-ban megrendezett 27. Cinequest filmfesztiválon. A Szilícium-völgy népszerű filmfesztiválja idén 50 ország 132 alkotását vonultatta fel az elmúlt héten.

Fennállása óta közel 10 milliárd forintos adóelkerülést akadályozott meg a Nébih

Fogyasztóvédelem - 2017-03-13

Létrejötte óta, öt év alatt mintegy 10 milliárd forint áfa- és egyéb adóelkerülést akadályozott meg, laborhálózatában pedig több mint 12 millió vizsgálatot végzett el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal az MTI-vel hétfőn.

A Nébih létrejöttének március 15-i évfordulója alkalmából kiadott közlemény figyelmeztet, hogy a kábítószer terjesztés után világszerte az élelmiszerhamisítás a második legjelentősebb illegális tevékenység, a hivatal ezért minden eszközzel fellép a szürke- és feketegazdaság ellen, az ilyen ügyekre létrehozott Kiemelt Ügyek Igazgatósága az elmúlt években több mint 90 százalékos felderítési arányt ért el.

Stoltenberg: elengedhetetlen a védelmi kiadások növelése Európában

Külföld - 2017-03-13

A transzatlanti kapcsolatok szempontjából elengedhetetlen, hogy a NATO tagállamai növeljék védelmi kiadásaikat - hangsúlyozta Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára hétfőn Brüsszelben.

A NATO tagállamai 2014-ben vállalták, hogy 2024-ig bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékára emelik védelmi kiadásaikat. Ezt a szintet azonban tavaly mindössze öt ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország - érte el.

A NATO-főtitkár nyugalomra intette Hollandiát és Törökországot

Külföld - 2017-03-13

A feszültség csillapítására szólította Hollandiát és Törökországot hétfőn Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, mielőtt brüsszeli sajtótájékoztatóján bemutatta az észak-atlanti szövetség 2016-os évértékelő jelentését.

"A vita a demokrácia középpontjában áll, de a kölcsönös tisztelet is (...) Arra biztatnám a feleket, hogy mutassanak tiszteletet egymás iránt, legyenek higgadtak és tegyenek megfontolt intézkedéseket" - jelentette ki Stoltenberg, aki szerint a feszültség csillapításához azokra a dolgokra kell koncentrálni, amelyek "egyesítenek bennünket".

Újraválasztották Áder Jánost

Belföld - 2017-03-13

Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés hétfőn.

A Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott a titkos voksoláson. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra 39-en szavaztak.

Áder Jánost a második fordulóban választotta ismét államfővé a parlament, miután az első kör - kétharmados támogatás híján - eredménytelen volt. A második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot.

Magyar cégek vehetnek részt a világ egyik legnagyobb startup fesztiválján

Gazdaság - 2017-03-13

Öt magyar innovatív vállalkozás vehet részt a világ egyik legnagyobb startup fesztiválján, az egyesült államokbeli Austinban szervezett South by Southwest (SXSW) Interactive-on a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programjának közreműködésével.

Március 15 - Átadták a Jedlik Ányos díjakat

Tudomány - 2017-03-13


- Farkas József gépészmérnök, Glódi István villamosmérnök, Ilku Lívia gyógyszerész és jogi doktor, Mészáros Antal az Innovációs Nagydíjas hódmezővásárhelyi Csomiép Betonmelior Kft. ügyvezető igazgatója és Takáts Zoltán kutatóvegyész kapta idén a Jedlik Ányos-díjat, amelyet hétfőn Budapesten adtak át.

Nyolcvanezerrel kevesebb őstermelői igazolványt adott ki az agrárkamara

Gazdaság - 2017-03-13

- Az utóbbi évekhez képest lényegesen, több mint 80 ezerrel kevesebb őstermelői igazolványt adott ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), amely részben a magyar gazdatársadalom elöregedésével, illetve az őstermelői kártya gazdaságfehérítő hatásával magyarázható - mondta a kamara elnökségi szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Martin Schulz: új globális világrendet kell építeni

EU - 2017-03-13

Szembe kell nézni a globalizáció hibáival, és fel kell építeni egy új, igazságos, élhető világrendet - hangsúlyozta Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje hétfőn Berlinben a Progresszív Szövetség nevű baloldali világszervezet konferenciáján.

A több mint 130 szociáldemokrata pártot összefogó szövetség tanácskozásán az SPD kormányfőjelöltje Timothy Garton Ash brit történész szavait idézve kiemelte, hogy elkezdődött az "ellenforradalom a liberalizmus terjedésével szemben". Világszerte erősödik a nacionalizmus és a tekintélyelvűség, amelynek képviselői nem megoldást keresnek a globalizáció gondjaira, hanem csak bűnbakokat, és "politikájuk üzleti modellje" a bezárkózásból, és abból áll, hogy a különbségekből ellentéteket kreálnak.

Brexit - Oxfordi Egyetem: garantálni kell a külföldi EU-állampolgárok jogait

Külföld - 2017-03-13

Az Oxfordi Egyetem vezetői szerint garantálni kell a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok tartózkodási jogosultságát a brit EU-tagság megszűnése után is, ellenkező esetben súlyos károk érik a brit felsőoktatást.

A legrégebbi angliai egyetem 35 kollégiumának igazgatói a The Times című konzervatív brit napilap hétfői számában megjelent közös levelükben hangsúlyozzák, hogy az Oxfordi Egyetemnek szüksége van az EU-társállamokból érkező oktatókra, kutatókra és segédszemélyzetre. Ha ők elvesztik nagy-britanniai tartózkodási és munkavállalási jogosultságait, az óriási kárt okozna Oxfordnak, és tekintettel az egyetem kutatási tevékenységére, az Egyesült Királyság egészének is - áll a nyílt levélben.

Elfogták a camorra nápolyi bűnszervezet egyik területi főnökét

Őrizetbe vette az olasz rendőrség szervezett bűnözés elleni egysége a dél-olaszországi Capua városában hétfő hajnalban Francesco Zagarolo vállalkozót, akit a hatóságok a Casalesi camorra-klán egyik legjelentősebb területi főnökének tartanak.

Három ország hat nagyvárosában lesz kiállítás

Ajánljuk - 2017-03-13

Márciustól novemberig három ország hat nagyvárosában lesz látható a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének (VUdAK) - elsőként Pécsett megtekinthető - jubileumi kiállítás-sorozata, amely huszonkét művész munkásságából ad keresztmetszetet.

Olasz sajtó: a legnépszerűbb, de egyben az egyik legtöbbet bírált pápa is Ferenc

Olvastuk - 2017-03-13

Támogatottsága miatt a legnépszerűbb, az őt érő kritikák miatt viszont az egyik legtöbbet bírált pápának számít a négy évvel ezelőtt, 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa az egyházfő első négy esztendejét értékelő hétfői olasz sajtóértékelések szerint.

Több mint 60 százalékkal csökkenet a kockázati tőkebefektetések értéke tavaly

Befektetés - 2017-03-13

Magyarországon 97 befektetésen keresztül 87 vállalat kapott összesen 12,1 milliárd forint összértékű kockázati- és magántőke-befektetést tavaly, ami 62 százalékos visszaesés a 2015-ös 31,8 milliárdos befektetéshez képest a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) éves jelentése szerint.

Államfőválasztás - Áder János: tegyük életünk központi kérdésévé a teljesítményt!

Belföld - 2017-03-13


Az elmúlt öt év megerősítette Áder Jánost abban, hogy életünk központi kérdésévé kell tenni a teljesítményt, államfői munkája során számos bizonyságát lelte ennek. A tapasztaltakból példaként említett egy kis faluban elért munkanélküliség-felszámolást, hazai vállalat sikerességét, magyar találmányokat, tudós-, orvos- és ápolói teljesítményeket.

Az államfő hétfőn a parlamentben, a köztársaságielnök-választást megelőző beszédében számot adott az eltelt öt esztendőben végzett munkájáról.Felidézte, hogy 2012-ben azt ígérte, államfőként mindig a magyar érdekek és értékek szószólója lesz.

Kijelentette: az öt éve is vallott értékek alapján kívánja az államfői munkát végezni.

Arról is beszélt, hogy a köztársasági elnök alaptörvényből következő külpolitikai mozgástere lehetőséget ad régóta húzódó vitás kérdések megoldására, lezárására is. Erre példaként felelevenítette a Tomislav Nikolic szerb elnökkel 2012-ben folytatott budapesti tárgyalását, amelyen felvetette az 1944-45-ös bácskai vérengzéseket és a magyarok kollektív bűnösségéről szóló 1945-ös döntést, Tomislav Nikolic pedig úgy reagált, hogy elérkezett a megbocsátás és a megbékélés ideje.

Államfőválasztás - Majtényi: helyre kell állítani a köztársaságot

Belföld - 2017-03-13


Helyre kell állítani a köztársaságot, amelyben intézmények biztosítják alkotmányos jogainkat, és vissza kell térni az 1989-es, 1990-es alkotmányos mozgalom értékeihez, vagyis a parlamenti demokráciához - hangoztatta Majtényi László, a baloldali ellenzék által támogatott köztársaságielnök-jelölt hétfőn a parlamentben.

A volt ombudsman az elnökválasztás előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: olyan alkotmányt tart szükségesnek, amelyet népszavazás erősít meg, amely kifejezi a társadalom vitában álló csoportjainak közös értékeit, és békét teremt.

Abban összegezte programját, hogy mindenkinek jobb intézmények, mint emberek uralma alatt élni. A volt ombudsman megköszönte az őt jelölőknek, hogy hitet tettek rendszerkritikus programja mellett.

Melegszik az idő a következő napokban

Belföld - 2017-03-12

cheap led corn bulbs

led corn light manufacturers

led corn lamp e40

A következő napokban fokozatosan melegszik az időjárás, ismét 15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. Sok napsütés várható, március 15-én is száraz idő valószínű, de a hétvégén már többfelé lehetséges eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn a nap első felében az ország legnagyobb részén napos idő várható, legfeljebb a Tiszántúlon lehet egy-egy zápor. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és a környékén megerősödik a légmozgás, másutt csak élénk széllökések lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3 fok között alakul, északkeleten lehet legenyhébb az éjszaka. A legmagasabb hőmérséklet 10-14 fok között valószínű.