Az Amnesty International (AI) Magyarország szerint a határőrizeti eljárás szigorításával kapcsolatban az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosító csomag súlyosan ellentétes Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeivel és a magyar szabályozással is.
A civil szervezet pénteken azt közölte: álláspontja szerint téves a kormány kiindulópontja, Magyarországon nincs bevándorlási válsághelyzet, alig érkeznek menedékkérők az országba - alig négyszáz menedékkérő tartózkodik az országban a februári adatok szerint -, az ellátásuk a rendelkezésre álló befogadóállomásokon megoldható lenne, és nincs szó arról, hogy a schengeni határ védelme további szigorításokat indokolna
Az államháztartás (maastrichti) adóssága 2016 végén 25 922 milliárd forint, a GDP 73,9 százaléka volt - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A névértéken számításba vett konszolidált bruttó adósság a negyedik negyedévben 39 milliárd forinttal nőtt, a GDP-hez viszonyítva 0,4 százalékponttal csökkent. A forint árfolyamváltozása 53 milliárd forinttal növelte az adósság folyó áron számított értékét, amit a nettó hiteltörlesztés 14 milliárd forinttal mérsékelt - közölte az MNB.
A Facebook közösségi portál alapítója szerint mélységesen aggasztó, hogy a közhangulat világszerte a globalizáció folyamata ellen fordul.
Mark Zuckerberg a BBC televíziónak adott, csütörtök este ismertetett interjúban kijelentette: sokan úgy érzik, hogy nem tudnak lépést tartani a globalizációval járó gyors ütemű változásokkal, és ma már vannak olyan mozgalmak, amelyek célja a visszalépés a globális szintű összekapcsolódástól.
Kijelentette: amikor létrehozta a Facebookot, a világ összekapcsolódásának célját senki nem vitatta, e globális összekapcsolódás évről évre szorosabbá vált, és ez tűnt a folyamatok fő irányának. Zuckerberg szerint azonban ma már ezt az elképzelés egyre inkább vitatottá válik.
Tony Blair szerint az EU-tagságról rendezett tavalyi népszavazáson a választók anélkül szavaztak a kilépésre, hogy tudták volna, mivel jár majd a Brexit, ezért joguk van ahhoz, hogy meggondolják magukat.
Az egykori munkáspárti brit miniszterelnök pénteki beszédében, amelyet az Open Britain nevű EU-párti kampánycsoport rendezvényén mondott el, bejelentette: saját feladatául tűzte ki, hogy rávegye a briteket döntésük megváltoztatására, és ehhez külön intézményt hoz létre.
Összesen 266 151 aláírást adott le pénteken a Momentum Mozgalom az olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében - ezt Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke jelentette be a Fővárosi Választási Iroda épületénél.
"Azt szeretnénk üzenni a Fidesznek, Orbán Viktornak és Tarlós Istvánnak, hogy az, hogy nem kérdezték meg az embereket, arról, hogy legyen-e olimpia Magyarországon, az egy hatalmas és óriási mulasztás volt a részükről" - fogalmazott Fekete-Győr András, hozzátéve, hogy ezt megtette helyettük a Momentum.
A mozgalom vezetője nyomatékosan felszólította Orbán Viktort és Tarlós Istvánt is, hogy ne lehetetlenítsék el a népszavazást, ez ugyanis értékelése szerint gyávaság lenne a részükről, valamint elárulnák azokat, akik egyébként támogatják az olimpia ügyét. Szerinte az is gyávaság lenne, ha a népszavazás kiírása előtt visszavonnák a pályázatot.
Fekete-Győr András az aláírásgyűjtés időszakáról azt mondta: az elmúlt 30 nap a budapesti demokrácia történetének egyik legfelemelőbb és leginkább magával ragadó időszaka volt. Hozzátette: "több mint negyedmillió aláírás gyűlt össze azért, hogy olimpia helyett modern kórházakra és sikeres, jól felszerelt iskolákra költsük ezt a pénzt".
A ma elérhető legnagyobb sebességű infokommunikációs hálózattal felszerelt, a 21. század követelményeinek mindenben megfelelő új épületbe költözött a T-Systems Magyarország debreceni kirendeltsége. Az irodaházat dr. Papp László Debrecen polgármestere, és Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója adta át február 17-én.
A T-Systems Magyarország Debrecenben korábban három, egymástól is távol eső telephelyen működött, a most átadott új épületben megvalósul, hogy minden kolléga egy helyről lássa el munkáját. Az irodaház a debreceni ipari park frekventált részén helyezkedik el, a több mint 700 négyzetméternyi területen jelenleg összesen 45 fő dolgozik. A munkaállomások száma bővíthető, jelenleg is zajlik az épület teljes akadálymentességének megteremtése. A modern irodakörnyezet az ügyfelek részére is ajánlott referencia rendszerekkel lett felszerelve, az épület infokommunikációs kialakítását a T-Systems Magyarország munkatársai végezték. A teljes körűen az épületre szabott külső és belső biztonságtechnológiai eszközöket a vállalat szakemberei telepítették, a legmodernebb IP-alapú videós megfigyelő rendszert 27 kamera jelenti Az épületben négy darab, Debrecen híres embereiről elnevezett videokonferenciával rendelkező tárgyaló található, valamint 'activity room' is segíti a kellemes munkakörülményeket.
Az Európai Parlament új terrorellenes intézkedéseket fogadott el a külföldi harcosok és magányos elkövetők ellen, valamint fokozott határellenőrzést írt elő a külföldi harcosok megállítására - közölte az uniós parlament sajtószolgálata csütörtökön.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az Irakból és Szíriából visszaérkező külföldi harcosok és az önálló támadásokra készülő terroristák által jelentett veszély csökkentése érdekében olyan új terrorellenes szabályokat fogadott el, amelyek már az előkészületeket is büntetnék.
A NATO támogatása, tagországainak közös védelme feltétel nélküli, abszolút és ez képezi a szövetség gyökerét - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásán.
Stoltenberg véleménye szerint nem azon kell töprengeni, mi történne akkor a katonai szövetséggel, ha a tagállamok nem költenének többet a védelemre, hanem azt kell megfontolni, "hogyan lehet megcsinálni".
A Financial Times című brit politikai-üzleti napilap a menedékért folyamodók őrizetben tartásának magyar tervéről írt csütörtökön, a La Libre Belgique című belga napilap pedig a budapesti olimpia elleni népszavazási felvetéssel foglalkozott.
Az a terv, hogy Magyarország össze akarja gyűjteni az összes menedékkérőt, és őrizetben akarja őket tartani konténerekből álló táborokban, növelné a feszültséget Brüsszellel - vélekedett a Financial Times az internetes kiadásban megjelent cikkében
- Londoni pénzügyi elemzők szerint nagyon alacsony a valószínűsége annak, hogy Marine Le Pen, a radiális jobboldali Nemzeti Front vezetője megnyeri a közelgő francia elnökválasztást, és programjának megfelelően kivezeti Franciaországot az euróövezetből, de a piaci szereplők a francia állampapírok árazásából következtethetően ezt a csekély kockázatot is alábecsülik.
A tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon felesége állítólagos fiktív parlamenti állásai miatti kirobbant botrány jelentősen megváltoztatta a jelöltek közti erőviszonyokat, s még soha annyian nem voltak bizonytalanok két hónappal az első forduló előtt, mint jelenleg - derül ki a Le Monde című napilap csütörtök délutáni számában megjelent felmérésből.
A meghirdetett mennyiségnél 5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 48 milliárd forintért, emelkedő hozammal értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Az ÁKK 18 milliárd forintért vitt piacra 3 éves, 15 milliárd forintért 5 éves és 10 milliárd forintért 10 éves lejáratú államkötvényt.
Országszerte 86 csődközeli helyzetben lévő vállalkozást tüntetett el a hatóságok, illetve a hitelezők elől az a 38 ember, akik ellen sikkasztás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség.
Januárban nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Az ACEA európai szakmai szövetség csütörtökön azt közölte, hogy az Európai Unióban januárban 1 millió 170 ezer 220 új személygépkocsit helyeztek üzembe, 10,2 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt.
Vadkender-ültetvényt találtak a rendőrök a Pest megyei Vecsésen; a police.hu csütörtök hajnali beszámolója szerint egy 50 éves helyi férfit őrizetbe vettek az ügyben.
Bő százmilliós bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt két évben olyan tőkepiaci ügynökökre, akik tanfolyamnak álcázva, engedély, bejelentés nélkül közvetítették külföldi offshore szolgáltatók online befektetési számlanyitási és kereskedési szolgáltatást ügyfeleiknek - nyilatkozta Szeniczey Gergő, a jegybank ügyvezető igazgatója
- Elfogadta Debrecen 2017. évi költségvetését 74,163 milliárd forint főösszeggel csütörtökön a város közgyűlése.A képviselők 22 igen és 3 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el az idei büdzsét, amelyet a város erősödését lehetővé tévő költségvetésnek nevezett a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere.
Papp László (Fidesz-KDNP) azt mondta, soha nem volt Debrecennek ilyen magas főösszegű költségvetése, amellyel történelmi jelentőségű beruházási programot indítanak el.A költségvetési rendelet szerint idén 22,6 milliárd forint forrást fordít beruházásokra Debrecen önkormányzata - jelezte a polgármester.
Valamivel több mint tízezer aláírást gyűjtött össze a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírásához a Párbeszéd Magyarországért, amelyeket a párt társelnöke csütörtökön átadott a Momentum Mozgalom tagjainak.
Szabó Tímea a Nyugati téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az első perctől gyűjtik az aláírásokat, mert meggyőződésük szerint "Orbán Viktornak és tolvaj bandájának" nem felesleges presztízsrendezvényekre kell elkölteniük a magyar emberek pénzét, hanem az egészségügyre, az oktatásra és a szegénység felszámolására.
Remekművek Budapestről - A reneszánsztól az avantgárdig címmel mutatja be a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének 500 évet átfogó, 90 alkotását pénteken nyíló nagyszabású kiállításán a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeum.
A tárlatot VI. Fülöp spanyol király és Áder János magyar köztársasági elnök jelenlétében nyitják meg.
A magyar közgyűjteményekből többek között olyan mesterek munkái érkeztek a spanyol fővárosba, mint Dürer, Leonardo, Velázquez, Rubens, Goya, Canaletto, Monet és Gauguin. A magyar művészek közül egyebek mellett Szinyei Merse, Rippl-Rónai, Vaszary és Bortnyik alkotásait vonultatja fel a tárlat.
A spanyol kurátorok a magyar részről felajánlott művek közül kiválasztották például Raffaello Esterházy Madonnáját és Munkácsy Mihálynak a Liszt Ferencről készült portréját is, amelyet a művész utolsó arcképeként tartanak számon.
Megindult a kiskörei tározóban Tiszanána-Dinnyéshát térségében a feltorlódott jég csütörtök reggel. A torlasz előtt megindult mintegy 800 méter hosszú, százszázalékos jégzaljással vonuló jégtömeg áthaladt a kiskörei vízlépcsőn, elérte a Kisköre és Tiszaroff közötti folyószakaszt - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) .
A Kötivizig szerdán duzzasztással megemelte a vízszintet, így megközelítően 24 óráig sikerült helyben tartani a felső folyószakaszról érkező torlaszt Tiszaderzs magasságában, ennek egy része mintegy 3 hektáron befordult a tározó területére. A jégtömegben nagy mennyiségű elszabadult úszómű és roncs található.