Matteo Renzi olasz miniszterelnök lezárt ügynek nevezte az olasz főváros visszalépését a 2024-es olimpiai jelöléstől és kizárta, hogy a kormány szembemenjen a római főpolgármester döntésével - írta a Corriere della Sera olasz napilap pénteken.
Az újság Matteo Renzit idézve hangsúlyozta, hogy Virginia Raggi római főpolgármester döntését az olasz kormány és az olasz olimpiai bizottság (CONI) is tudomásul vette és "senki nem rendez olimpiát a főpolgármesterrel szemben".
A Frontex szerb-magyar határőrizeti missziójáról közölt helyszíni riportot hétfőn a Libération című francia baloldali lap, kiemelve, hogy a menekültekkel kapcsolatos nemzetközi és a nemzeti jog összehangolása fejtörést okoz a misszió tagjainak.Az európai uniós határőrizeti ügynökség Flexible nevű missziójában a beszámoló szerint 16 ország 51 tisztje vesz részt, akik együtt járőröznek és ellenőriznek a nyolcezer magyar katonával a magyar-szerb határon.
A lap értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a Frontex részt vesz abban "a magyar nyomorúságban, ahol a határellenőrzés leplezetlenül egyfajta migránsvadászatra hasonlít".
Újratárgyalja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) állandó tanácsa, hogy melyik megye jelöltlistáján biztosít befutó helyet a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének a decemberi parlamenti választásokon - közölte a Maszol.ro portál az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet csütörtök esti bővített küldöttgyűlése után.
olimpiai és paralimpiai sikerek összekötik a magyarokat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országházban, ahol Áder János államfővel és Kövér László házelnökkel állami kitüntetésben részesítette a riói olimpiai és paralimpiai játékokon érmet szerzett sportolókat.
Amikor önök dobogóra lépnek, nagyszerű és határtalan érzés magyarnak lenni, amely "összeköt minket" Erdélytől a Felvidékig, Ausztriától Amerikáig - fogalmazott a Kupolacsarnokban összegyűlt sportolók, edzők és sportvezetők előtt a kormányfő.Mint mondta, az olimpiai, paralimpiai érmesek az egész nemzet példaképei lettek, "a mi hőseink, akiktől megtanulhatjuk, hogyan győzhetjük le lovagias küzdelemben ellenfeleinket".
Közölte: meggyőződése, hogy ma Magyarországon egy kisgyermek nem sportösztöndíjak vagy új sportlétesítmények miatt kel fel hajnalban edzésre indulni, hanem hogy ő lehessen egyszer az új Hosszú Katinka, Kozák Danuta, Szilágyi Áron, Szász Emese vagy éppen Cseh László.
Átadták az Európai Polgár Díjat pénteken Budapesten, az elismerést Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke és Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészet- és társadalomtudományi karának külügyi dékán-helyettese, a régészeti tanszék vezetője vehette át.
Magyarország nem használja ki megfelelően a meggytermesztésben rejlő lehetőségeit, a világhírű fajták ellenére az elmúlt években romlott a magyar meggy versenyképessége a nemzetközi piacon - derül ki abból a szakmai kiadványból, amelyet a meggytermesztésről rendezett konferencia alkalmából mutattak be a termelőknek és az érdekelt szervezeteknek pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón.
Az igazság szeretetét, a szakmai hozzáértést és az emberi méltóság tiszteletben tartását nevezte az újságírók fő erényének Ferenc pápa az olasz újságírókamara tagjait fogadva a Vatikánban csütörtökön.
A hétvégén sok napsütés mellett csak helyenként lehet záporeső. Napközben 20 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, de a leghidegebb órákban már fagypont körüli értékekre is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Idén 83 ezer fotó közül választották ki a nemzetközi World Press Photo pályázat díjazott felvételeit; a 42 fotográfus 155 képéből összeállított kiállítást péntektől tekinthetik meg a Néprajzi Múzeum látogatói.
A Transparency International (TI) nemzetközi korrupcióellenes szervezet felszólította csütörtökön az Európai Uniót, hogy lépjen fel az adóparadicsomokban bejegyzett cégekkel összefüggésbe hozható emberek felderítése érdekében.
A szervezet brüsszeli központja arra szólította fel az Európai Uniót, hogy fokozza a küzdelmét a pénzmosás ellen, és hozzon létre nyilvános adatbázist azokról, akiknek üzleti érdekeltségeik vannak offshore cégekben.
Átadták a Debreceni Terápiás Ház felújított részlegeit csütörtökön, a 126 millió forintos korszerűsítés a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) saját forrásából valósult meg.
Érdemes tárgyalni a rugalmas szolidaritás elképzeléséről, amelyet a visegrádi országcsoport (V4) mutatott be a pozsonyi EU-csúcson - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön Berlinben.
A német szociáldemokrata politikus elmondta: nyilvánvalóan Szlovákia és Csehország vetette fel a V4 csoport másik két államának, Lengyelországnak és Magyarországnak, hogy tárgyalni kell a menekültválságban segítségre szoruló uniós tagországok támogatásáról, és a menekültek befogadásáról azzal a feltétellel, hogy mindenki saját hatáskörben dönthet arról, hogy kit fogad be.
Az Oxfordi Egyetem vezeti a világ egyetemeinek ranglistáját, amelynek középmezőnyében hét magyar egyetem is szerepel. A világ egyetemeinek rangsorát több szempont alapján a londoni székhelyű Times Higher Education állítja össze évente. A csütörtökön publikált listán 980 egyetem szerepel. Az első helyet idén az Oxfordi Egyetem szerezte meg, amely a rangsort az elmúlt öt évben vezető Kaliforniai Műszaki Egyetemet (California Institute of Technology) szorította a második helyre.
Kiegyensúlyozott, érett szakaszába lépett a gazdasági növekedés az elmúlt időszakban Magyarországon, a jegybank rövid- és középtávon is 3 százalék körüli bruttó hazai termék (GDP)-bővülésre számít - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön a jegybank Inflációs jelentése bemutatásakor.
Magyarország nem átjáróház - jelentette ki az LMP társelnöke, aki csütörtöki sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt: ne külföldi vendégmunkásokkal oldja meg a munkaerőhiányt, hanem a gazdaságot hozza olyan állapotba, hogy a hazai munkavállalók bérkövetelései megvalósíthatók legyenek.
Az infláció a korábban jelzettnél később, 2018 közepére emelkedhet a 3 százalékos jegybanki cél közelébe, míg a magyar gazdaság növekedése folytatódik az év hátralévő részében az év eleji átmeneti lassulást követően - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön publikált, legfrissebb Inflációs jelentésében.
A fejlődő, innovációkat preferáló, növekedésben lévő cégek táborában legnépszerűbbek a lízingkonstrukciók, amelyek költséghatékony és rugalmas finanszírozási formát jelentenek a Magyar Lízingszövetség elnöke szerint.Nyikos Katalin így kommentálta a megrendelésükre a Gfk piackutató által készített felmérés eredményeit, amely szerint a növekedésben lévő kis- és középvállalkozások (kkv) 29 százalékának van lízingszerződése,
Nem Róma politikai vezetése, hanem egy politikai mozgalom élén álló magánszemély, az ellenzéki 5 Csillag Mozgalmat (M5S) vezető Beppe Grillo döntött az olasz főváros olimpiai pályázatának visszavonásáról - írta vezércikkében a Corriere della Sera olasz napilap csütörtökön. Olaszország már a 2020-as játékokra való pályázattól is visszalépett, de abban az esetben az akkori kormányfő, Mario Monti hozta meg a döntést.
Csípés nélkül is okozhat megbetegedést az egyébként kullancsok által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancsencephalitis), a nyers házi tej is lehet vírushordozó - figyelmeztetett Schneider Ferenc infektológus, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház osztályvezető főorvosa.