Két kilogrammnyi drogot talált a kábítószer-kereső kutya a beregsurányi határállomáson egy utazónál - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense pénteken.
Magyar Norbert elmondta, hogy a pénzügyőrök vámvizsgálatot végeztek a Beregsurány és Asztély közötti magyar-ukrán átkelőhelyen a belépésre jelentkező magyar állampolgár személygépkocsijában, mialatt a férfi gyanúsan viselkedett, ezért drogkutatásra kiképzett kutyával is átvizsgálták a járművét.
A Demokratikus Koalíció jó előre figyelmeztetett, hogy a szakképzésben a kormány által áterőltetett változások káoszt és a színvonal csökkenését okozzák majd.
Aggodalmunk sajnos beigazolódott. Az újonnan átcímkézett szakgimnáziumoknak úgy kell elkezdeni a tanévet, hogy a rossz irányú változásokat, kapkodva, elégséges felkészülési idő és egyeztetések nélkül zúdítják rá az iskolákra úgy, hogy még a szükséges jogszabályok, könyvek és a tantervek pedig csak tegnap jelent meg. A tanárok nem tudják, hogy mit és miből és hogyan tanítsanak, az igazgatók, hogy hogyan szervezzék meg az oktatást.
Nemzetközi jogsegély keretében kezdeményezi a rendőrség a szerdai nyíregyházi lövöldözés román gyanúsítottjának kiadását - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön. A Borsod Online (www.boon.hu) a tüdőgyógyász főorvosként dolgozó férfi kórházi felettesére hivatkozva azt írta, a gyanúsított a bűncselekmény ideje alatt a szabadságát töltötte.
Néhol lehet egy-egy zápor, zivatar, de továbbra is napsütéses, nyáriasan meleg idő várható az első szeptemberi hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Európai elfogatóparancsot adott ki a rendőrség kezdeményezésére a Nyíregyházi Járásbíróság Stamatiu Dan 54 éves román férfi ellen, a gyanú szerint ő adott le lövéseket egy nyíregyházi házaspárra szerdán.
Jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön annak a férfinak a büntetését, akit korábban első fokon hét év börtönre ítéltek, mert fagyállót öntött a sorozatos lopások megakadályozása érdekében a saját borába.
A világ part menti nagyvárosainak egy része gyorsabban süllyed, mint ahogy a tengerszint emelkedik - figyelmeztetnek az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei egy új tanulmányban.
A kutatók a Louisiana állambeli New Orleansban és az olaszországi Velencében összegyűlve elemezték a problémát - olvasható a NASA honlapján.
Az Anconai szerelmesek című vígjáték lesz a Szolnoki Szigligeti Színházban új évad első bemutatója szeptember 23-án, a darabot Molnár László rendezésében mutatják be - mondta a teátrum igazgatója a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen.
A szakképzési rendszer feladata a diákok kiteljesedésének elősegítése - jelentette ki a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a Debreceni Szakképzési Centrum csütörtöki tanévnyitóján.
Odrobina László hangsúlyozta: a szakképzési rendszernek garantálnia kell a feltételeket ahhoz, hogy a mostani diákokból sikeres, boldog felnőttek legyenek.
A klinikai vizsgálatok szerint biztonságos az az új Alzheimer-gyógyszer, amely ez első eredmények alapján sikeresen szünteti meg a betegségre jellemző agyi fehérjelerakódást - írta a BBC News.
A Nature tudományos lap aktuális számában közölt tanulmány szerint az új szer, az aducanumab az eddigi vizsgálatok alapján biztonságos és megállítja az emlékezetvesztést is. A szer hatásainak alapos értékelését lehetővé tevő, nagyobb léptékű kutatások már elkezdődtek.
Az Alzheimer-kór gyógyítását kutató tanulmányok régóta vizsgálják, hogy lehet harcolni az agyban képződő amyloid-lerakódások ellen. A jelenlegi kutatást, amelyben a szer biztonságát tesztelték, 165 páciens bevonásával végezték.
- Új koalíciós szerződést írt alá csütörtökön Pozsonyban három kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a magyar-szlovák Most-Híd. Eddigi negyedik partnerük, a Háló (Siet) azért vált ki a koalícióból, mert parlamenti jelenléte az eredeti tíz képviselőről két képviselőre csökkent, és a párt a megszűnés szélére került.
Méltányos feltételeket követel az online platformokkal szemben 18 ezer európai alkotó, köztük 650 magyar szerző. Pedro Almodóvar, Ennio Morricone, Andrea Bocelli mellett többek között Presser Gábor, Jeney Zoltán, Zorán, Tariska Szabolcs, Spiró György, Likó Marcell és Király Viktor is aláírta az Európai Bizottság vezetőjének címzett nyílt levelet.
- Közel 170 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a pénzügyőrök egy kamionban, amit a dohányáruval együtt lefoglaltak. A magyar-ukrán állampolgárságú sofőrt gyanúsítottként kihallgatták - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi szervezetének sajtóreferense csütörtökön.
- Illegális élelmiszerüzletet zárt be legutóbbi ellenőrzésén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).
A törökszentmiklósi bolt egy családi ház udvarán üzemelt, kínálatban többek között nápolyi, chips és száraztészta szerepelt. Az ellenőrök a helyszínen több mint 240 kilogramm, többségében lejárt, illetve ismeretlen eredetű élelmiszert foglaltak le.
Guy Verhofstadt arra buzdítja a magyarokat, hogy szavazzanak igennel a kötelező betelepítési kvótáról szóló októberi népszavazáson. A korábbi belga miniszterelnök támogatja a Magyar Liberális Pártot (MLP) abban, hogy meggyőzze erről a lakosságot - írta a nol.hu szerdán.
A politikus - aki 1999 és 2008 között volt Belgium kormányfője - az MLP-nek küldött levelében úgy fogalmazott: "hamarosan egy nagyon fontos kezdeményezésbe vágtok bele, hogy megismertessétek honfitársaitokkal a kormányotok által szervezett, október 2-i népszavazás valódi tétjét, és kampányoljatok az IGEN mellett, egy európai megoldásért".
Október 31-éig kell érvényesíteni a diákigazolványokat - hívta fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület. Az utazási kedvezményeket csak érvényes diákigazolvánnyal vagy ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet igénybe venni.
A diákigazolványokat elektronikus úton vagy a közreműködő oktatási intézményen keresztül lehet igényelni, de a kiállításban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala közreműködik, tehát a dokumentum bármelyik okmányirodában átvehető.
Októberben indul a próbaüzem a több mint 21 milliárd forintos beruházással megvalósuló mohácsi vágóhídon, amely várhatóan 2017 elején kezdi meg az üzemszerű termelést – közölte az MCS Zrt.
A 2,7 milliárd forintos állami támogatással létesített üzem építési és gépészeti munkáinak költsége meghaladta a 12 milliárd forintot. A vágóhíd teljes felfutásával több mint 550 embert foglalkoztat majd.Az üzemben belföldi értékesítésre szánt előhűtött tőkehúsrészeket és csomagolt húsokat, valamint távol-keleti exportra szánt fagyasztott húsárút állítanak elő.
A 2016/17-es tanévtől átalakul a szakképzési rendszer, a jelenlegi szakközépiskolákból szakgimnáziumok, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek.
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára korábban elmondta: az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra felmenő rendszerben épül ki, így egyelőre csak az első évfolyamot érinti. A szakközépiskolai kerettantervek a korábbiakhoz képest nem változtak - tette hozzá.
A szakgimnáziumokban oktatott szakmai ismeretek kerettanterveinek tervezetei június eleje óta már elérhetőek a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján (www.nive.hu).
A magyar mobilszolgáltatók átlagosan másodpercenként 26,15 megabit letöltési sebességet nyújtanak a felhasználóknak, amellyel Magyarország ismét a világ harmadik legjobb eredményét érte el - derült ki az OpenSignal legfrissebb jelentéséből.
A lista elején Dél-Korea szerepel, másodpercenként 41,34 megabites letöltési sebességgel, 31,19 megabittel pedig Szingapúr áll a második helyen az OpenSignal applikációival végzett felhasználói mérések átlaga szerint.
Magyarország a Tiszta szívvel című akcióvígjátékot nevezi a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra - ismertette a Filmszakmai Döntőbizottság szerdai döntését a Magyar Nemzeti Filmalapl.
Till Attila második játékfilmje egy kerekesszékes bandáról szól, amelyben két fiatal mozgássérült közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal.