A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a magyarok is bevándorlókként érkeztek a Kárpát-medencébe, úgy tűnik azonban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz elfeledkezett erről.
Az MSZP szerint a kormány a legfontosabb történelmi hagyományokkal fordul szembe, a párt azonban hisz abban, hogy Magyarország többet érdemel. Molnár Gyula, az MSZP elnöke közleményében azt írta, Szent István király európai, keresztény értékeket valló, egységes államot teremtett, a kormány azonban megkérdőjelezi ezt a három tartóoszlopot, és szembefordul "legfontosabb történelmi hagyományainkkal".
Az amerikai külügyminisztérium rövid közleményben nevezte "zavarba ejtőnek", hogy az orosz kormány két amerikai szervezetet nemkívánatosnak minősített. A rövid közleményt John Kirby külügyi szóvivő írta alá. A szóvivő leszögezi: "mélyen zavarba ejt bennünket az orosz kormány döntése, mely szerint a Nemzetközi Republikánus Intézetet (IRI) és a Médiafejlesztési Befektetési Alapot (MDIF) úgynevezett nemkívánatos intézményekként jelölte meg.
- A republikánus elnökjelölt, Donald Trump lemondott kampányfőnökének, Paul Manafortnak a közvetlen munkatársa orosz titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkezett.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Törökország még épphogy befektetési ajánlású, "BBB mínusz" szintű hosszú futamú államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings.
A negyedik helyezett magyar válogatott játékosai közül Keszthelyi Rita és Bujka Barbara is bekerült a női vízilabdatorna álomcsapatába a Rio de Janeiró-i olimpián.
A magyar szövetség (MVLSZ) honlapjának tájékoztatása szerint a torna legértékesebb játékosa az aranyérmes Egyesült Államok csapatából Maggie Steffens lett.
Kovács Sarolta a 17., Földházi Zsófia pedig a 27. helyen végzett a riói olimpia női öttusaversenyében.Kovács, a Volán Fehérvár 25 éves öttusázója - aki idén pályafutása legnagyobb sikerét aratva győzött a moszkvai világbajnokságon - a vívás után a középmezőnyben állt, majd a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el, amivel a nyolcadik helyre lépett előre
Az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium büntetés-végrehajtással foglalkozó részlege bejelentette, hogy nem vesz többé igénybe magánbörtönöket. A döntés azt követően született meg, hogy a minisztérium vizsgálata alapján készült jelentés arra a megállapításra jutott: a magánbörtönökben veszélyesebb a helyzet, mint az állami büntetés-végrehajtási intézményekben.
A DVSC hazai pályán 1-0-ra kikapott a Haladás együttesétől a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szerdai játéknapján.
OTP Bank Liga, 6. forduló: Debreceni VSC-Swietelsky Haladás 0-1 (0-0)
Nagyerdei Stadion, 2400 néző, v.: Erdős gólszerző: Williams (60.) sárga lap: Németh (58.), Kovács L. (72.), Sjoerd (86.)
- Eljárás indult a fuvardíjat kilométerenként ezer forinttal megdrágító taxis ellen szerdán - tudatta Budapest Főváros Kormányhivatala közleményben.
Új utakon közelíthetik meg a csütörtökön kezdődő, 25. debreceni Farmer Expo kiállításait az érdeklődők: a jubileumi kiállításra az expo területének minden útja, mintegy háromezer négyzetméteren térburkolatot kapott - mondta el a vásárnyitást megelőző napon Vaszkó László vásárigazgató.
Változtak az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelemre, valamint az értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték adózására vonatkozó szabályok - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Debrecen a magyar járműgyártás, buszgyártás egyik fellegvára lehet - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, miután az EvoBus Hungária Kft. és az ITK Holding Zrt. képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá, amely alapján új buszokat gyártanak majd a hajdú-bihari megyeszékhelyen.
Ahogy azt Gerendai Károly főszervező már kedden este elmondta, csúcsot hozott az idei Sziget és csaknem félmillió ember szórakozott egy héten át a fesztiválon. A szerdára megszületett végleges szám: 496 ezer fő vett részt a programsorozaton.
Továbbra is több mint egy évtizede nem mért mélyponton van a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglalkoztatottsági ráta pedig minden eddigi rekordot megdöntött.
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint a júniussal zárult három hónapban átlagosan 4,9 százalék volt az állástalanok aránya, ami a 2005 szeptemberével zárult háromhavi időszak átlaga óta a legalacsonyabb.- Több mint kéttucatnyi ember ellen emeltek vádat Kínában, mert részük volt abban a magánhitelezésként működtetett pilótajátékban, amelynek körülbelül 900 ezer áldozata volt, és másfél év leforgása alatt 50 milliárd jüant (több mint 2 ezer milliárd forintot) forgatott meg - jelentette a helyi média szerdán.
Az ötvenéves debreceni virágkarnevál jubileumi rendezvényeihez egy különleges szabadtéri előadással, Lúdas Matyi történetének bemutatásával kapcsolódik az idén először, hagyományteremtő szándékkal a helyi vidámpark és állatkert - közölte az intézmény vezetője szerdán.