A román bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, és 1,5 százalékkal az idei első negyedévvel összevetve - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
- A bruttó hazai termék (GDP) 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 0,9 százalékos emelkedés után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Komolyzenei koncerteket, operát, operettet, színházi és táncelőadásokat, dzsesszkoncerteket, kirándulásokat, kiállításokat, családi és gasztronómiai programokat kínál a látogatóknak a Zempléni Fesztivál, amelyet 25. alkalommal rendeznek meg, és amelyet ma este a sárospataki várban nyit meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
- Mások mellett Manu Chao, a Bastille, az Editors, az UNKLE, Kovacs, Vinai, Goran Bregovic és a Margaret Island ad koncertet a Sziget fesztivál mai, pénteki napján.
Évek óta egyre kevesebb autót lopnak el Magyarországon, a lopások 90 százaléka a fővárosban történik - írta a Magyar Nemzet pénteki számában. Idén első félévben 835 személyautó körözését rendelték el, tavaly egész évben még 2414 körözést adott ki a rendőrség. Az elmúlt két évtizedben nem volt ilyen alacsony ez az adat - közölte az ORFK a Vezess.hu adatkérése nyomán.
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat meghaladó, 71,935 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 110 százalékkal többet az előző negyedévinél, és 88 százalékkal többet az egy évvel ezelőtti 38,228 milliárd forinthoz képest - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.
Eltűnhet a magyar málna a piacról, a termelők szerint ugyanis egyre kevésbé éri meg a nagy kézimunkaerő-igényű tevékenységgel foglalkozni - írja a Magyar idők pénteki számában.
Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a lapnak elmondta: töredékére csökkent a málna hazai termőterülete és a következő években vélhetően megszűnik a hazai termesztés.
Panaszt nyújtott be az Uber az Európai Bizottságnak Magyarországgal szemben. Az amerikai székhelyű fuvarmegosztó a magyarországi működését ellehetetlenítő jogszabályt kifogásolja.
Rob Khazzam, az Uber közép-európai régiós vezérigazgatója szerdán újságíróknak azzal indokolta a lépést, hogy a cég vissza akar térni Budapestre, ahol 2014-ben kezdte meg működését.
Az Együtt törvénymódosító javaslatban kezdeményezi, hogy a parlamenti képviselőknek vagyonnyilatkozataikban fel kelljen tüntetniük a tulajdonukban álló cégek teljes láncolatát. Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer "szégyenletesen rosszul" működik, és inkább rontja, mint javítja a politikusok hitelességét.
Hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.Az ÁKK 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre diszkont kincstárjegyet. Az elsődleges forgalmazók 37,15 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amelyből az ÁKK 25 milliárd forintot fogadott el.
- A Liberálisok szerint végveszélyben van a szakgimnazisták jövője, ezért azt követelik a kormánytól, hogy egy évvel halassza el az új rendszer bevezetését - mondta Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Évi 30-40 ezer új lakásra lenne szükség ahhoz, hogy az ingatlanállomány átlagos minősége fennmaradjon - mondta az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Balogh László hozzátette: az első fél évben ugyan 11 százalékkal több új lakást adtak át, mint az előző év azonos időszakában, mindössze 3400 új lakás került a piacra.
Több mint félmillió dollárért kelt el egy ritka egycentes az amerikai pénzverés korai korszakából egy kaliforniai árverésen.
Az 1792-ben rézből vert Birch Cent nevű egycentesért 517 ezer dollárt fizetett új gazdája, egy másik szintén 1792-ben készült Silver Center Cent nevű egycentes, amelynek közepében kicsiny ezüstveret van, 352 ezer dollárért kelt el.
Csúcstechnológiás radarral felszerelt műholdat állított pályára Kína, hogy megfigyelje az ország "tengeri érdekeltségeit" - számolt be csütörtökön a China Daily című angol nyelvű napilap.
Az idei Sziget fesztivál egyik leginkább várt eseménye lesz a barbadosi énekes világsztár, Rihanna koncertje a rendezvény mai, nulladik napján. A fellépők között lesz mások mellett Parov Stelar, Jake Bugg, a Movits! és Buika is.
Magyarázkodni és cáfolni kényszerül Donald Trump republikánus elnökjelölt minapi nyilatkozata miatt, amelyben - egyes értelmezések szerint - burkoltan demokrata párti ellenlábasa, Hillary Clinton elleni fellépésre buzdította a fegyverviselést támogatókat. Clinton fenyegetésnek minősítette Trump nyilatkozatát.
A magyar női 4x200 méteres gyorsváltó 7:51.03 perces idővel a hatodik helyen végzett a riói olimpia úszóversenyeinek szerdai napján. A délutáni előfutamból a magyar csapat az ötödik legjobb időt úszva lépett tovább, este azonban változás történt, ugyanis Verrasztó Evelyn helyett Jakabos Zsuzsanna lett a kvartett első embere az Olimpiai Uszodában.