Az MSZP arra vár választ Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy kitől és mikor szerzett tudomást Mengyi Rolad "üzelmeiről" és milyen minisztériumi vizsgálatot indított az ügyben.
- A Fidesz tartalmi és eljárási okok miatt nem támogatja a választójogi törvény módosítását, míg a Jobbik továbbra is szeretné elérni, hogy a külföldön dolgozó magyarok levélben is szavazhassanak.Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Jobbik által kezdeményezett hétfői ötpárti egyeztetés után úgy nyilatkozott: a jelenlegi szabályozás koherens és kiállta minden nemzetközi jogi szervezet - például az Emberi Jogok Európai Bíróságának és a Velencei Bizottságnak a - vizsgálatát.
Az év időjárása változatos képet mutat, ezzel nagymértékben befolyásolja a kertészeti termelés sikerét - összegezte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke hétfőn.
Ledó Ferenc példaként említette, hogy a korai tavaszodás miatt az áprilisi fagyok komoly károkat okoztak az ország északkeleti részében és a Nyugat-Dunántúlon egyes ültetvényekben.
A tavalyi 520 ezer tonnás termés után idén - elsősorban a fagykárok miatt - kisebb, gyenge közepes szintnek megfelelő almatermés várható - derül ki az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (ÉKASZ) felméréséből.
Az öt évtizede leghosszabb vasutassztrájk kezdődött meg Anglia délkeleti részén hétfőn. A mozdonyvezetők öt napon át tartó munkabeszüntetése hozzávetőleg 300 ezer utast érint és több száz járatot kellett törölni miatta.
- A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid a harmadik, míg az Európa Ligában címvédő Sevilla a második győzelmére készül a Trondheimben kedden sorra kerülő Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésen. A trófea 1973 óta íródó történetében ez lesz a negyedik alkalom, amikor két spanyol csapat találkozik egymással, a Sevilla mind a négy ilyen találkozón érintett volt: 2006-ban és tavaly az FC Barcelonával, 2014-ben a mostanihoz hasonlóan a Real Madriddal játszott.
- Kapás Boglárka negyedik lett a 400 méter gyors vasárnapi döntőjében a riói olimpián, a számot az amerikai Katie Ledecky nyerte világcsúccsal.Az UTE 23 éves versenyzője a szám Európa-bajnokaként végig harcban volt a dobogós helyekért, de végül nem tudta lehajrázni a szintén amerikai Leah Smith-t, azonban 4:02.37 perces idejével így is 1.1 másodperccel megjavította saját országos csúcsát, amelyet májusban a londoni Európa-bajnokságon ért el.
- A világelső Novak Djokovic óriási meglepetésre két játszmában kikapott Juan Martin del Potrótól a Rio de Janeiró-i olimpia vasárnapi játéknapján a férfi tenisztorna első fordulójában.
Az ötkarikás játékok honlapja szerint a rendkívül szoros mérkőzésen a szerb játékos és a világranglista 141. helyén álló argentin ellenfele sem veszítette el adogatását.
Kate és Helen Richardson-Walsh az első azonos nemű házaspár, amelyik egy csapatban lépett pályára az olimpiák történetében.
Az egyesült arab emírségekbeli al-Vahda labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Dzsudzsák Balázs, a nyári franciaországi Európa-bajnokságon nyolcaddöntős magyar válogatott csapatkapitánya.
Az al-Vahda a hivatalos honlapján vasárnap számolt be arról, hogy hárommillió eurót (934 millió forint) fizet a középpályásért a török Bursaspornak.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotenciája miatt 600 ezer ember kényszerült megélhetési okokból elhagyni Magyarországot, miközben az országban munkaerőhiány van.
Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány elüldözött 600 ezer embert az impotenciájából fakadóan, mert képtelen volt valós gazdaságot teremteni Magyarországon.
Törökország Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásainak megvétózását helyezte kilátásba Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a Kurier című lap vasárnapi számában. Az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácsa új tárgyalási fejezetek megnyitásáról fog dönteni, azonban én ellene szavazok majd - nyilatkozott a tárcavezető.
- Az ezüstérmes amerikai Maya Dirado és a harmadikként célba csapó spanyol Mireia Belmonte Garcia szerint is csodálatos úszást mutatott be a világcsúccsal olimpiai bajnok Hosszú Katinka 400 méter vegyesen, a riói játékok szombati napján.
Saját bevallása szerint elkapkodta a finálé hajráját és ezért maradt alul Szász Emesével szemben a világbajnok olasz Rossella Fiamingo, a női párbajtőr riói olimpiai ezüstérmese.
A 25 éves vívó az ötkarikás játékok honlapjának nyilatkozva kiemelte, hogy korábban még soha nem kapott ki magyar ellenfelétől, az első vereség az ő szempontjából a legrosszabbkor jött.
Hosszú Katinka hét éve üldözte a 400 méter vegyes aktuális világcsúcsát, amelyet végül a riói olimpia szombati nyitónapján sikerült megdöntenie, ezzel együtt megszerezte pályafutása első ötkarikás aranyérmét.