Hullámzó mérkőzésen hétpontos, 75-68-as győzelmet aratott hazai pályán a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 4. fordulójában a PVSK-VEOLIA felett.
- A legfontosabb, hogy győztünk, de a játékunk meglehetősen hullámzott. Számos jó periódusunk volt, de ahelyett, hogy lezártuk volna a találkozót, rendre visszaengedtük az ellenfelet a mérkőzésbe. Ezen változtatnunk kell, mert máskor megbüntetnek bennünket. Annak viszont örülök, hogy újfent csapatjátékot nyújtva értük el a diadalt – értékelt Andjelko Mandics vezetőedző.
Az Európai Unió Tanácsa aktualizálta a levegőminőségi előírások meghatározásáról szóló irányelvet, hogy a szabályok hozzájáruljanak a levegőben található szennyezőanyag-mentesség 2050-ig történő elérésére irányuló uniós cél megvalósításához, valamint a légszennyezés miatti korai halálesetek megelőzéséhez - közölte az uniós tanács hétfőn.
A turizmus fejlesztését célzó 16 (14+2) pontos deregulációs csomagot terjesztett elő a nemzetgazdasági tárca a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa luxembourgi ülésén állásfoglalásában arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy készítsen átfogó, uniós szintű cselekvési tervet azzal a céllal, hogy az Európai Unió 2030-ra ellenálló legyen az aszályokkal szemben és megszűnjön a talajromlás
A modern villamosenergia-hálózatok kiépítése az egész Európai Unió energetikai átmenetének alapját képezi - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára az EU-elnökség keretében rendezett konferencián hétfőn Budapesten.
Az államtitkár a Villamosenergia-hálózat fejlesztési konferencián kiemelte: a villamosenergia-hálózatok jövője fontos téma az energiabiztonság biztosítása és az energetikai átállás megvalósítása szempontjából.
Elengedhetetlen a bírák és igazságügyi alkalmazottak béremelése, mert ha a jelenlegi elvándorlási tendencia folytatódik, akkor Kelet-Közép-Európa legnagyobb bíróságán elnehezül a bírói munka, és romlik az ítélkezés hatékonysága és időszerűsége - mondta Tatár-Kis Péter, a Fővárosi Törvényszék elnöke egy hétfői háttérbeszélgetésen.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) azt kéri az adóhatóságtól, hogy mindenképpen juttassa el hozzájuk az adózók által a személyi jövedelemadó 1 százalékaként az Oltalom Karitatív Egyesületnek felajánlott több mint százmillió forintot.
Az egyházi szervezet hétfőn az MTI-vel azt közölte: az Oltalom Karitatív Egyesületnek felajánlott 1 százalékos adófelajánlásokat inkasszálta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), így nem jutott egy fillér sem a számlájukra, bár a felajánlók azt az értesítést kapták, hogy a felajánlásuk beérkezett hozzájuk
Hétfőtől felnőtt betegségek kapcsán is használható a Semmelweis Egyetem ingyenes, tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A weblap és a mobilalkalmazások felnőtt modulját, annak használatát a budapesti Semmelweis Szalonban tartott hétfői sajtótájékoztatón mutatták be.
Az applikáció részleteit Kovács Eszter ötletgazda, az egyik fejlesztő ismertette. A modul használatához szükséges, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) mint egészségügyi hatóság által kiállított megfelelőségi bizonyítványt Müller Cecília adta át Merkely Bélának, a Semmelweis Egyetem rektorának.
Az országos tisztifőorvos mindenkinek ajánlotta a megfogalmazása szerint az NNGYK-ban zajló tevékenység kiegészítéseként is felfogható alkalmazást.
Hét év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta első fokon hétfőn a Szegedi Törvényszék azt a szentesi férfit, aki 2022 nyarán úgy összeverte ismerősét, hogy az meghalt.
Bár az Európai Unió tagállamai 2021 óta több intézkedést tettek az antiszemitizmus visszaszorítására, a zsidók helyzete romlott Európában - derül ki az Európai Bizottság által hétfőn bemutatott, az antiszemitizmus elleni harcot és a zsidó élet erősítését célzó európai uniós stratégiához készített jelentésből.
Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos rámutatott arra, hogy bár az unióban először 2021-ben elfogadott, antiszemitizmus elleni átfogó stratégia nyomán a tagállamok több lépést tettek a jelenség leküzdésére, "a zsidók helyzete Európában drámaian romlott".
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az OPEC hétfőn publikált legfrissebb havi jelentése szerin a nyersolaj iránti globális kereslet 2024-ben és 2025-ben a korábban feltételezettnél lassabban fog nőni, elsősorban a kínai kereslet várható csökkenése miatt.
Az OPEC szerint a globális átlagos napi olajkereslet az idén a 2023-ashoz képest mintegy napi 1,9 millió hordóval 104,1 millió hordóra nő. Egy hónappal ezelőtt a termelői csoport még több mint 2 millió hordós növekedést prognosztizált. A 2025-re várt növekedést napi 1,7 millió hordóról 1,6 millió hordóra csökkentették.
Az EU kapcsolatban áll Lengyelországgal a menedékjog ideiglenes felfüggesztésére irányuló kormánytervezettel kapcsolatban - jelentette ki az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn a brüsszeli testület sajtótájékoztatóján.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szombaton közölte, hogy kormánya kedden új migrációs stratégiát terjeszt elő, melynek egyik fő eleme a menedékjog ideiglenes regionális felfüggesztése lesz.
A szociális terület nem könnyű, százezer abban dolgozó ember látja, hogy ez egy "kőkemény küzdősport" - hangsúlyozta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára
Fülöp Attila a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének (SZIME) 24. konferenciáján elmondta, a szociális területen dolgozóknak "nemcsak egy valakivel kell megküzdeni, hanem általában sokan vannak még mellette, jön a család, jönnek a hozzátartozók, szóval, ott sok szeplő fölé kell bevinni egy-egy csatát, aminek egyetlen célja az, hogy valakinek az életén segíteni próbáljanak."
Nem lesz menetrendváltozás, a HÉV-ek 2025-ben is ugyanolyan menetrend szerint, ugyanolyan gyakran és ugyanolyan kapacitással fognak közlekedni, mint 2024-ben - hangsúlyozta Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében a vállalatcsoport álláspontját.
Az intézmények kialakulásának és a jólétre gyakorolt hatásának tanulmányozásáért Daron Acemoglu, Simon Johnson és James Robinson kapta idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.
Az akadémia indoklásában egyebek között az szerepelt, hogy a díjazottak innovatív kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogy mi befolyásolja hosszú távon az országok gazdasági jólétét. Innovatív kutatásuk betekintést ad az intézmények jólétre gyakorolt befolyására, amellyel bizonyítják, hogy a demokrácia és az inkluzív intézmények támogatása alapozza meg a gazdasági jólét felé vezető utat.
Ellentmondásosnak, vagy legalábbis nem elég körültekintőnek tűnik az a jogszabály, amely 2025-től megtiltja, hogy erkélyekre napelemet lehessen helyezni – a szakma így értékeli azt, hogy a tiltást adott esetben elég könnyen ki lehet kerülni - írja a G7. A jogalkotó két fontos kiskaput nyitva hagyott.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatába nemrég bekerült, hogy „erkélyen napelem nem helyezhető el sem önálló tartószerkezeten, sem az erkély szerkezetébe beépített módon”.
Csakhogy a definíció szerint erkélynek csak az épület homlokzati síkjából kinyúló, konzolos, függesztett vagy pontszerűen alátámasztott kialakítású külső, legfeljebb egy oldalról zárt tartózkodó tér számít - írja a lap. Az épület homlokzati síkján belül lévő, három oldalról falakkal határolt tér a loggia, amelyre a tiltás nem vonatkozik.
A teljes népesség körében 300 ezer főre csökkent a különbség a Fidesz és a TISZA Párt szavazótábora közötti különbség a Závecz Research Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint. Az intézet legfrissebb, szeptember végén-október elején készült közvélemény-kutatása szerint a teljes népesség körében augusztus végén 26 százalékot ért el a Fidesz, most valamivel kevesebbre, 25 százalékra mérte a legnagyobb kormánypártot a Závecz.
A TISZA Párt támogatottsága eközben 20 százalékról 21 százalékra emelkedett, vagyis a két párt között lévő 6 százalékpontos különbség 4 százalékpontra csökkentA Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál - Magyarországon elsőként - felkerült az Oscar-kvalifikáló fesztiválok listájára - közölte a filmfesztivál pénteken az MTI-vel.
A Friss Hús rövidfilmfesztivál mostantól a Legjobb magyar élőszereplős rövidfilm és a Legjobb magyar animációs film kategóriájában kvalifikálhat az Oscar-díjra. A díjazott filmek ezáltal automatikusan jogosulttá válnak a nevezésre, lerövidítve az egyébként bonyolult és szigorú nevezési procedúrát - olvasható a közleményben.
Háborús bűntettnek minősítette és előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal súlyosbította a vádat az ukrán főügyészség abban az eljárásban, amelyet Viktorija Roscsinának, az Ukrajinszka Pravda külső munkatársának Oroszországban történt halála miatt indított - közölte az ügyészi hivatal pénteken a Telegramon
Az Európai Unió alapos és független vizsgálatot követel az orosz fogságban elhunyt Viktorija Roscsina ukrán újságírónő halála körülményeinek mihamarabbi tisztázására - jelentette ki az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) szóvivője útján pénteken.
A brüsszeli közlemény kiemelte: az Európai Uniót megdöbbentették az ukrán újságíró "törvénytelen és önkényes" orosz fogságban bekövetkezett haláláról szóló jelentések.