Archívum

Eredmények megjelenítése 34701-től 34720-ig 69332 találatból.

Megtévesztően tájékoztatott, 50 millió forintos bírságot kapott a Ryanair

Fogyasztóvédelem - 2015-12-15
A dinamikus valuta átváltási rendszerről hiányos, az átváltási árfolyamról pedig megtévesztő tájékoztatást nyújtott a Ryanair Ltd. (Ryanair) magyar nyelvű foglalási oldalán, ezért 50 millió forintos bírságot kapott.

London és Róma szerint "mély EU-reformokra" van szükség

Vélemény - 2015-12-15

- Nagy-Britannia és Olaszország egyetért abban, hogy az Európai Unió "mély reformokra" szorul, és abban is, hogy az unión belül az integráció több különböző szintje lehetséges - írta kedden megjelent közös cikkében a brit és az olasz külügyminiszter.

Az üzletek több mint egyharmadában találtak szabálytalanságot az ellenőrök

Fogyasztóvédelem - 2015-12-15

- A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött üzletek 38 százalékában találtak szabálytalanságot november 23. óta - mondta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Szente István közölte: az ellenőrök 634 kereskedelmi üzletben vizsgálták a fogyasztók érdekeinek betartását. Hozzátette, hogy a szabálytalanságok kis súlyúak voltak, az ellenőrzések pedig még egy hétig folytatódnak.

Quaestor - MSZP: véglegesítik a kisbefektetők kárát

...kontra - 2015-12-15

Az MSZP álláspontja szerint a Quaestor-törvény elfogadásával véglegesítik a kisbefektetők kárát.  A Quaestor-károsultak parlament előtt zajló tüntetése közben tartott kedden sajtótájékoztatót Szakács László.

Ónodi-Szűcs Zoltán: hat év alatt 520 milliárdos fejlesztés az egészségügyben

Egészségügy - 2015-12-15

Az elmúlt hat évben európai uniós és nemzeti forrásból 520 milliárd forintos egészségügyi fejlesztés valósult meg a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórház tömbkórházi beruházási projektjének zárórendezvényén.

Magyar kamerák mutatják a világ egyik legnagyobb fúziós kísérletét

Tudomány - 2015-12-15

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontban kifejlesztett intelligens kamerarendszer képein pillanthatták meg először a kutatók, ahogy a világ legbonyolultabb sztellarátorában, a Wendelstein 7-X-ben felvillan a plazma.Mintegy kilenc évnyi építés és több mint egy év előkészület után indult el a németországi Greifswaldban a világ legnagyobb sztellarátor típusú fúziós kísérleti berendezése, a Wendelstein 7-X.

NAV: három év börtön az szja-bevallással trükköző csalónak

Gazdaság - 2015-12-15

Három év börtönre ítélt egy férfit a személyi jövedelemadó (szja) bevallásával összefüggő költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt a Székesfehérvári Járásbíróság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

  A Fejér megyei férfi személyenként százezer forint alatti összegeket igényelt vissza jogosulatlanul mások nevében, adataikat felhasználva.

Hunvald-ügy - Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az egykori polgármester előzetesének beszámítását

Jogtudor - 2015-12-15
Jogerős végzésével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a Hunvald György egykori VII. kerületi polgármester által előzetes fogva tartásban töltött idő beszámítását a rá két ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztésbe, így a volt szocialista országgyűlési képviselőnek még csaknem egy évre börtönbe kell vonulnia.

Lenkovics: kezd kialakulni az Alkotmánybíróság iránti új bizalom

Belföld - 2015-12-15

 Kezd kialakulni egyfajta új bizalom az Alkotmánybíróság (Ab) iránt, egyre több beadvány érkezik a testülethez - mondta Lenkovics Barnabás, az Ab elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.

 A Quaestor-ügy legfőbb tanulságaként az Ab elnöke azt emelte ki, hogy a lakosság pénzügyi kultúrája alacsony.

Szócsata és személyeskedés jellemezte a spanyol miniszterelnök-jelöltek televíziós vitáját

- Éles szóváltások, feszültség és személyeskedés jellemezte Spanyolországban a kormányzó jobboldali Néppárt (PP) és az ellenzéki szocialista párt (PSOE) miniszterelnök-jelöltjeinek kedd hajnalig tartó televíziós vitáját, amelyet az adás után nyilatkozó elemzők az eddigi legkeményebb hangvételű vitának neveztek.

Lakásáfa - Építőipari szervezetek: 2017-től lesz érezhető az adócsökkentés hatása

Gazdaság - 2015-12-14

Elégedettek a lakásépítés áfájának csökkentésével építőipari szervezetek, amelyek  2017-ben már a piac jelentős bővülését várják az intézkedéstől, és további javaslatokat is tettek a kedvezményezetti kör és a hitellehetőségek bővítésére.

Lakásáfa - Varga Mihály: a lakásépítések növekedésével számol a kormány

Gazdaság - 2015-12-14

- A kormány azzal számol, hogy az új építésű lakóingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésével nő majd a lakásépítések száma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a kabinet a parlament elé terjesztette áfacsökkentési javaslatát.

Több intézkedést javasol a kormány a lakásáfa csökkentése mellett a gazdaság élénkítésére

Gazdaság - 2015-12-14

Több intézkedést, így a moziüzemeltetés szabályainak változtatását, a helyi adók felhasználásának új szabályait a fővárosi és a kerületi forrásmegosztásnál, a bíróságok elektronikus elérhetőségét is tartalmazza az egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról hétfőn beterjesztett törvényjavaslat, amely lehetővé teszi az új lakások áfájának 5 százalékra való csökkentését.

Nem tömegek jönnek, hanem emberek

Vélemény - 2015-12-14

 A német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) keresztény pártként tudomásul kell vennie, hogy a menekülthullámmal nem tömegek özönlenek Németországba, hanem emberek érkeznek, akiknek méltóságát tiszteletben kell tartani - mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke hétfőn pártja karlsruhei kongresszusán elmondott beszédében.

Tizenhárom évvel ezelőtti gyilkosságot derített fel a rendőrség

Jogtudor - 2015-12-14

Tizenhárom évvel ezelőtti gyilkossági ügyet derített fel a rendőrség; az elkövető - akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - beismerte tettét - jelentették be rendőri vezetők hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.

NFM: átalakul a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer

Belföld - 2015-12-14

- A kormány 3,3 milliárd forintot ad a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság felállításához szükséges forrásbiztosítás érdekében, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.

MNB: jelentősek a különbségek a bankok karácsonyi hitelköltségeinél

Pénzügyek - 2015-12-14

A kis összegű karácsonyi fogyasztási hiteleknél a hitelkamatokon és díjakon túl a kötelezően kapcsolódó pénzügyi termékek, kiegészítő szolgáltatások és a késedelmes fizetés is jelentős többletköltséggel járhat - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

Financial Times: a Rolls-Royce részleges államosítását fontolgatja a brit kormány

Ajánljuk - 2015-12-14

- A Rolls-Royce nukleáris technológiával foglalkozó üzletágának államosítását fontolgatja a brit kormány, tekintettel a súlyos üzleti gondokkal küszködő ipari csoport kritikus szerepére az önálló brit nukleáris ütőerőt hordozó atomtengeralattjáró-flotta reaktorainak tervezésében és karbantartásában - írta a hétfői Financial Times.

Angela Merkelt választotta az év emberévé a Financial Times

Külföld - 2015-12-14

    A londoni gazdasági napilap hétfői indoklása szerint a menekültválság közepette Merkel alig néhány hét leforgása alatt átalakult a világ és a németek szemében egyaránt. Nemrég egy palesztin diáklánynak, aki attól félt, hogy a német hatóságok visszaküldik a libanoni menekülttáborba, ahonnan érkezett, a kamerák előtt még azt mondta, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni, nem sokkal később viszont menekültek százezreit fogadta a háború dúlta Szíriából.

Varga Mihály: átmenet nélkül már jövőre 5 százalékra csökkenhet a lakásépítés áfája

Gazdaság - 2015-12-14

- A lakásépítés áfája átmenet nélkül csökken jövőre 27 százalékról 5 százalékra, amennyiben a parlament gyorsított eljárásban megtárgyalja az erről szóló előterjesztést, és azt el is fogadja a héten - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.